Természetben elveszős, nyomozós, csapatépítős.

Aaron Falk és társa, Carmen sürgős hívást kapnak. Ők dolgoznak a Bailey család vállalatát lebuktatni akaró csoportban, és az informátoruk a cég egyik fontos alkalmazottja, Alice volt. Alice, aki részt vett egy vállalati csapatépítésen, és most nyoma veszett. 5 nő, munkatársak, együtt indultak el a vadonban, hogy mindössze térképekkel, minimális élelemmel 3 nap alatt megtegyenek egy túrát. A nők elvesztek, jóval később kerülnek elő, de csak négyen. Állítják, Alice már korábban elment, nem tudják, mi történt vele. Falk és Carmen nyomozni kezdenek, a nő és az elveszett bizonyítékaik után is. A négy nőből mindenkinek lehetett indítéka és ideje végezni Alice-szel. De mi történt a vadonban igazából?

Az Aszály volt az első Jane Harper regény, amelynek most megkaptuk laza folytatását is. A nyomozók a régiek, az eset új. Most úgy érzem, ez volt az érdekesebb a kettő közül. Átívelés sincsen, így az is nyugodtan olvashatja, aki most ismerkedik a szerző köteteivel. Talán érdemesebb is ezt venni előre, ha még nem olvastátok az Aszályt, mert, ahogy említettem, ez a jobbik történet.

A cselekmény alapvetően két idősíkon játszódik, melyek nagyon közel állnak egymáshoz. Egyszer, látjuk a nyomozókat, ahogy a csapattréning után igyekeznek rekonstruálni az eseményeket, és felmérni, ki és hogyan árthatott Alice-nek. Másrészt, visszamegyünk pár napot, és lekövethetjük azt is, mi történt ezen a túlélő próba csapatépítésen.

A két idősík közül nekem az utóbbi tetszett jobban. 5 nő összezárva, egyre reménytelenebb körülmények között, olyan titkokkal, melyek hatással vannak egymás életére és mindennapjaira. Ahogy nő a feszültség, jönnek elő a titkok és konfliktusok, egyre élesebb a helyzet. Nem véletlenül az került a csúcspontra, ami. Ennyi feszültségnek robbannia kellett.

A jelenbe tett nyomozás inkább annak az útja, ahogy a múltból megismert titkokra rájönnek a nyomozók. Ügyesen szerkeszt Harper, összerímelnek a sötét titkok, amelyek a két szálon összeérnek. Azzal különösen jól el is játszik, hogy olvasóként mi jobban össze tudjuk rakni az eseményeket a két idősík ismeretében, mint a szereplők egyből. Amikor Alice nagyon haza akar menni, és hívni a lányát, mi a jelenből tudjuk, hogy megtudta, illetlen képek kerültek ki a lányról a netre. Egyszer egyik, másszor a másik idősík ad plusz infókat. Így figyelni kell, összerakni az eseményeket, és élvezni a kibontakozó képet.

Van benne meglepetés, mert bármennyire is ártatlannak látszanak egyes szereplők, sötét kis titkai mindenkinek vannak. Logikusan, de érzelmileg is hitelesen építi fel hősnőit a kötet, és ütközteti is őket egészen a töréspontig.

A jelen viszi a krimi ágat, ahogy említettem, ezt éreztem szegényesebbnek. A nyomozók, a gondolkodásuk és tetteik is kevésbé megragadóak, mint az 5 nő a vadonban. Akiknek valahogy túl kellene élni, thrilleres kalandregényes a hangulat, miközben pszichésen is egyre nehezebb a helyzet. Pörögnek az események, de nem rohanva, érthetően.

A szerző stílusa kevésbé tetszett. Talán, mert a főhőse komorabb, és ezt a hangulatot kiéreztem a szövegből is. Nyersebb, kevésbé mesélős, mint amit igazán szeretni tudok.

De összességében ez egy korrekt krimi, jó pszichés helyzetekkel és feszültséggel.

Harper: A természet ereje – Mint krimi: 75% több idősíkon vezetett, logikusan felépülő, karakterekre is figyelő krimi.

Szubjektíven: 70% kevesellettem a nyomozást, de a szálak jól keverednek, jó a szerkesztése.