Üzletvezetős, szervezős, szerelmes.

Emmy felszámolta a londoni életét, és kész belevágni a francia kalandba. Rupert megbízta a panzió menedzseri feladataival, és már tervei vannak arra is, hogy indítson saját vállalkozást, amely segítene a Loire mentén kirándulóknak szállással, programmal. A szerelmi életében is szép kilátásai vannak: mielőtt hazautazott intézni a dolgokat, kezdtek forrósodni a dolgok közte és Alain között. Most vajon össze is jönnek? Ám a baj nem jár egyedül. A nyakába szakad Glória egy csoportja, amelyről semmi infót nem hagyott a távozó nő. Egy nagy családi esemény lesz, külön kérésekkel, és mindent az utolsó pillanatban, a semmiből kell előteremteni. Egy blogger nagyon rosszat ír róluk, igazságtalanul. Glória visszatérte pedig nem csak a szakmai terveit veszélyeztetik, de az asszonynak a kapcsolatába is sikerül éket vernie. Lesz ebből még boldog, francia élet?

Pollard első kötete, mely elkalauzolta az olvasókat a kis francia panzióba, sikeres lett. Sokan szeretik, jól fogyott – nem is meglepő, hogy az írónő a folytatás mellett döntött. Noha az első kötet zárt minden szálat, most könnyeden folytatódik a történet.

Pozitív meglepetés is, milyen gördülékeny ez a kezdet. Nem erőszakolja meg az előzményeket, nem nyit ki már lezárult eseményeket, hanem halad tovább a szereplők életével. Az elején mindenki reménykedik, építi az életét, hogy aztán jöjjön pár nehézség, amit leküzdve mindenki újra pályára kerülhet. Mindezt olyan természetesen, olyan magától értetődően, hogy fel sem merül az emberben, hogy a rókáról nyúzza a szerző az újabb bőrt.

A kötetnek kellemes a hangulata, nagyon papírra – monitorra –akarom vetni a bájos jelzőt is. Szívmelengető, szerethető, életvidám, napfényes. Ok, azt hiszem, kifogytam a jelzőkből. A lényeg, hogy ezt a kötetet jó volt olvasni. Mert vannak nehézségek, csalódások is benne, de a szereplők kitartanak, pozitívan állnak hozzá a dolgokhoz, és sikeresen átvészelnek mindent. Mert számíthatnak egymásra, mert képesek arra koncentrálni, ami lesz és lehet, nem arra a fájdalomra és nehézségre, amit maguk mögött kell hagyni. Közbe-közbe mindenkinek kell egy ilyen pozitív életerő hullám, jól esik.

Van humora, leginkább helyzetkomikum. A különféle vendégek különféle helyzeteket hoznak, és jókat lehet mosolyogni rajtuk. Ahogy a Thomson család mindig újabb, Glóriával egyeztetett igénnyel áll elő, amiről a kis csapatnak fogalma sem volt. Ahogy Rupert hősiesen ellenáll visszatérő neje ostromának, ha ezt a háta bánja is. Glória, mint a kutya – szegény állat, össze is zavarodik, amikor az ember Glória visszatér, és hirtelen mindenki emlegeti.

A karakterek is bájosak – a többség. Glória nem – ő simán alávaló és csalfa. De a többiek esendőek, kedvesek, igyekvőek. A középpontban Emmy van, de mellette fontos szerepet kap Rupert és Alain is – igaz, Alain szinte nyálregény álompasi tökéletességgel rendelkezik, aki azt is könnyeden megemészti, hogy Emmy egyszer összegabalyodott Ryannel – még az előző regényben. (Fájó pontom volt az előző részben, engem ez jobban piszkál, mint a férfit.)

Próbálom elképzelni, mennyire kell az előző kötet ennek a megértéséhez, de nehezen megy. Szerintem jobb, ha nem a 2. kötettel kezdtek, hiszen az első eseményeiből jön ez a rész.

De ez a jobb rész, ha csak egyet akartok kipróbálni, ezt érdemesebb!

Pollard: Visszatérés a kis francia panzióba – Mint női: 80% hangulatos, kedves szereplőkkel és mókás helyzetekkel, kis drámával.

Szubjektíven: 70% a helyszínét, a humorát, egy-egy szereplőt szerettem, érzelmességet nem.