Fülszöveg: 

„Egy taxiban ülök, a szívem majd kiugrik, olyan hevesen ver. Párizsban vagyok, én, Emily Cooper! Az életben mindenkinek szüksége van álmokra: az enyém az volt, hogy itt lehessek.

Ha valakinek ennyire határozott elképzelései vannak, mint nekem, azt lehetetlen eltántorítani! Szemem előtt elsuhannak Párizs utcái és szebbnél szebb műemlékei. Levakarhatatlan a mosoly az arcomról!

A lelkem egy része viszont fél. Félek, hogy nem találom majd itt a helyem. Félek, hogy a valóság nagyon más lesz, mint amit elképzeltem…”

Szerintem: 

A helyzet az, hogy más beállítottsággal ezt még szeretni is tudnám. Abszolút bele tudom látni, hogy miért van rajongótábora és miért

nézik annyian a sorozatot.

Miért a sorozatot emlegetem a könyv kapcsán? Nos, ez a sorozat alapján készült könyv. Vagyis, annak ellenére, hogy nem néztem még meg a Netflixen, nagy tétben fogadnék, hogy azt mesélik itt el szövegesen, amit a műsorban filmen mutattak be. Még a fejezetek, az egymást követő részek is olyanok, mintha egy sorozat epizódjai volnának.

De, feledve az eredeti formát. Ez Emily története, aki főnöknője teherbe esésének köszönhetően megkapja a cég párizsi kinevezését. A lány fiatal, lelkes, imádja a várost és egy nagy pozitív felkiáltójel. Hogy aztán érjék a pofonok: a munkatársai szemétkedései és ellenséges viselkedése. A főnöknőjének bosszúja, noha Emilynek eszébe sem jutott, hogy a nő szeretőjére vessen szemet, ha ő azt is gondolná. A bajait betetőzve éppen az alatta lakó, helyes srácra sikerül belezúgnia, aki a leendő legjobb barátnőjének a párja. De boldogulni akar, így Emily nekiveselkedik, hogy a szerelmi és céges élete is szárnyaljon. Csak éppen, általában minden siker előtt jön egy baki…

Ezzel elárultam az alapvető koncepció. Emily helyeske, amerikai, a bájos szomszéd lány típus, aki a marketingben ügyes is. A történet szépen hozza a sikereket neki, de jellemzően vannak közöttük kínos és elmesélve mókás bakik. Ezt visszatérően észrevettem a történetben. Itt van az is, amiért csak szerethetném jobban ezt a sorozatot/regényt. Amin nevetni kellene, azon gyakran inkább felhúztam magam. Elég arra gondolni, ami a kastélyban történt Camille családjának meglátogatásakor. Emily azt hitte, Camille egyetemista bátyjával flörtöl és fekszik el, mivel nem bírja nézni a barátnője és pasija édes kettesét. Másnak meg kiderül, hogy félreértette: a srác Camille 17 éves és gimnazista öccse, akinek teljesítményéről az anyuka meg is szeretne győződni. Elméletben felfogom, mi lenne ebben a vicc, a gyakorlatban meg borzaszt.

Azt kell mondanom, felismerem benne a Szex és New York szellemiségét és az ilyen szex központú, viszonyos poénokhoz és kalandokhoz már prűd vagyok. Nekem pl. az sem tetszett, ahogy sokan mennyire lazán kezelik a viszonyokat és a szexuális életüket. A két barátnő, akik egy férjen osztoznak, bár nem biztos, hogy ezt a feleség is tudja. A gimnazistás affér, vagy amikor a két emelet versenyt élvez, ki a hangosabb. Nem is tudom, ennél szívesebben olvasnék konzervatívabb, nem egyből ágyba menős párizsi mindennapokról.

A szakmai rész, hogy miket és hogyan népszerűsít a cég és Emily, sokkal jobban tetszett. Nagy arcokat mutat be, divattervezőktől kezdve milliárdosokig sok mindenkit. Az extrém figurák és ötleteik sokkal inkább működtek nekem, mint a viszonyos téma.
Pedig, egész jó karaktereket összeraktak különben is. Emily, Mindy, Camille, Gabriel is mind szimpatikusak lennének, ha nem lenne olyan össze-vissza a szerelmi életük. Megint jön az az örvény, ami egy romantikus könyvbe irritál – amikor egy baráti csoport tagjai már annyiféle felosztásban gyűrték a lepedőt, hogy kb. mindenki volt már mindenkivel. Jó, kissé túlzok, de az érzet megvolt.

Ami még jól benne volt, az a ruhák megjelenítése. Szintén, Szex és New York nyomában. Nagyon fontos, ki mit visel. A divat áthatja az egészet. Kétlem, hogy ennek a műsornak összejönne egy olyan ikonikus, rá jellemző szett, mint Carrie és a tütü, de még írásban is magam elé tudtam képzelni a ruhákat. Ettől aztán még egy fokkal jobban csajos lett a regény.

De, akkor megint egy, ami nem éppen tetszett. A nyelvezet. Az egy dolog, hogy Emily nem tökéletesen beszél franciául. De a magyar szövegbe rendszeresen bele vannak keverve angol szavak. Ha viszont valakivel angolul beszél, pl. a barátjával, amikor telefonon szakítanak, akkor maradtunk szépen a magyarnál. Ha a francia beszéd van benne magyarosítva, amibe helyenként belekerülnek az angol kifejezések, akkor miért nem maradt angol az úgy elhangzó minden szöveg? Ez tudott idegesíteni.
Egyben figyelmeztet arra, ha rászánom magam a sorozatnézésre, akkor eredeti hangon nézzem és ne fájdítsam a fejem a szinkronnal, mert ilyesmi ott is fájna.

Még egy megjegyzés, a szöveghez. Emily kapott egy olyan lelkendező, töltelékszavas megjelenítést, ami nem esett jól. Vagy lehet, azért számít ifjúsági regénynek is, mert ez annyira kamaszos? Nem egy fiatal, huszonéves nő jut a belső hangjáról eszembe, hanem egy 17-18 éves.

Hangulatos, nagyon átérezhető csajos kis limonádé. Kár, hogy nekem annyira idegesítő a lelkendezés és a szerelmi/szexuális ballépések sora.