Háborús, zsidókat mentős, szerelmes, kötelességtudatos.

Eva Rosselli jó körülmények között, egyedüli gyerekként, apja elkényeztetett kedvenceként nevelkedett Firenzében, az 1920-30-as években. Élete kétszer fordult nagyot: először, amikor Amerikából hazaköltözött Blanco, és magával hozta a lánynál 2 évvel idősebb fiát is. Eva és Angelo legjobb barátokként nőnek fel, de nagyon hamar többet éreznek a másik iránt, mint barátságot. De minden közöttük áll: a lány zsidó, míg Angelót papnak szánja a család csonka lába miatt. A fiúban meg is van az elhivatottság, és a szerelem helyett a papi hivatást választja. Másodszor, amikor Hitler hatalomra jut, és az olaszok is megkezdik a zsidók gyűjtését, kivégzését. Angelo siet Eva megmentésére, aki aktív részese akar lenni a nácik elleni harcnak. A római SS egyik vezetőjének lesz a titkárnője, kémkedik és pénzt lop nekik. Miközben az életükkel játszanak, a párnak azzal is szembe kell nézni, milyen érték a szerelmük, amit nem elnyomni, hanem megélni kellene.

Érdemes különbséget tenni történelmi romantikus és romantikus történelmi regények között? Szerintem igen, mert nagyon más arányokkal dolgoznak. A történelmi romantikusban a történelem csak díszlet. Ezek romantikus regények, amelyek más korban játszódnak. Sok köztük a limonádé, amiben teljesen mindegy a környezet is, a lényeg, hogy a két szép és egymásnak teremtett lélek egymásra találjon. A romantikus történelmiben viszont fontos, hogy mi és miért történt. Itt is lehet szerelem, itt is lehet szenvedély és románc, de korban elhelyezve, illeszkedve a korszakhoz.

Amiért ezt ennyire fejtegetem, mert Amy Harmon kötete szerintem mindkét kategóriába beillik, így mindkét zsáner kedvelőinek fogára való falat lehet. Az eleje inkább romantikus. Arról mesél, hogyan szeret egymásba a két főszereplő. Az, hogy milyen korban járunk, teljesen lényegtelen. Az egymás iránti elkötelezettség, a kamaszokat megcsapó testiség, a leküzdendő akadályok a fontosak.

Majd a regény harmadától aktív formáló, már szinte szereplő a történelem. A katolikus egyház és a pápa viselkedése, helyzetfoglalása máig vitatott a megítélésben. Harmon egy pozitív képet közvetít, amiben az egyház aktívan segítette a zsidókat. Amit a szemükre lehet vetni, hogy a titkos műveletek védelmében nyíltan nem tettek többet. Valamennyi igazsága lehet, de kétlem, hogy ennyire egyértelmű lett volna a helyzet. A pokol, amibe az olasz zsidók találták maguk, a folyamatos megszorítások, majd a táborok és a deportálás, ezt viszont nagy erővel és hitelesen hozza az írónő.

Külön örültem O’Flaherty atya megidézésének – igen, elég nagy kedvencem a Bíbor és fekete, amiben Gregory Peck játszotta az atyát, amilyennek minden papnak lennie kellene.

A háború poklában hőssé nőnek a szereplők, és Eva is sokkal szimpatikusabb lehet, mint a kötet elején. Az érdekesebb karakter Angelo, akinek a szerelem vs. papi hivatás harcot is meg kell vívnia. Tetszett, ahogy ezt a vonalat vitte az írónő.

Ezért elnézhető, ha a kötet a szerelmes részeknél nagyon szentimentális. A mesebeli vég is bocsánatos bűn, kellett a romantikus regények klasszikus zárlatához.

Zárszó? Passz. Negyed órája nézem ötlettelenül a képernyőt, így csak kiteszem a pontot.

Harmon: Homokból és hamuból - Mint romantikus történelmi: 80% szenvedélyes, szentimentális, közben a történelem is része.

Szubjektíven: 75% az elején át kell jutni, néha sok a nyál is, de a római részek ütöttek.