Művészettörténetes, festős, versengős, történelmi.
II. Gyula tele volt nagyszabású tervekkel, és az egyház volt annyira gazdag, hogy a pápa hódolhatott a szenvedélyének. Michelangelo eredetileg monumentális síremléket tervezett neki, de a pápa figyelme a Vatikán felé fordult. A Szent Péter bazilika készülődött, festetni akarta a saját szobáit is, és a Sixtus-kápolna is freskókra várt. Michelangelo ellenlábasai azt szerették volna, ha a művész elbukik – így rábeszélték a pápát, a kápolna freskóit bízza rá. Michelangelo elvállalta, és munka közben finomított a módszerein. Magát mindig inkább szobrásznak tartotta, nem festőnek. Eközben a pápa termeiben egy fiatal művész, Raffaello vette át a munkálatokat. Nem hivatalos házi verseny indult a két festőzseni között – ki képes nagyobbat alkotni? A végeredmény a Vatikán legnagyobb látványosságai közé került.
Nem tudom, emlékeztek-e még rá, de egy ideje be akartam gyűjteni Ross King Sixtus-kápolna freskóiról szóló munkáját. Ez volt az utolsó, ami hiányzott még a magyarul megjelentek közül. Végre meglett, olvastam is, ugorjunk is neki!
King két legnagyobb témája a reneszánsz és az impresszionizmus. Jelen kötet a reneszánsz szívébe visz vissza, de nem a központ, Firenze a helyszín. Azért, máshol is születtek halhatatlan remekművek… például a Vatikánban.
King őrzi remek szokását, hogy a témáját sokkal szélesebb körben helyezi el, mint ami első pillantásra indokolt lenne. Most is, megismerteti a korszak történelmét, és a benne szereplő emberek életét is. Élvezettel olvastam, milyen személyiség volt Gyula pápa – nem volt egy könnyű ember, aki egyszer még bottal is odacsapott a művészettörténet valaha élt egyik legnagyobb alakjának, fegyelmezési céllal. Sokkal jobban kijött Raffaellóval, aki társasági, kellemes lény volt – míg Michelangelo a magányos, durva modorú zseni. Ahogy az is tetszett, ahogy végig lehetett követni, a franciák hatalmi tervei hogyan hatottak a művészekre és alkotásaikra a háborúk miatt.
King rengeteg anekdotát újramesél, de keresi mögöttük a valóságot is. Hangulatot ad a kornak, hogy szinte ott érzi magát az ember a szereplők között. Megtehette volna azt is, hogy a Sixtus-kápolna marad a centrum, és ki sem teszi onnan a lábát. De nagyon hangulatosan elmesélte, hogyan akarták a ravasz firenzeiek festő párbajra szorítani a két zsenijük, Leonardót és Michelangelót. Elmeséli, hogyan zajlott néma verseny a Raffaello stanzák és a Sixtus-kápolna freskói között.
Közben olyan szakmai témákat is részletesen megismertet, mint a freskó készítés technikája. Részletes, alapos, csupa jó jelzőt tudok mellétenni. Ami pedig írói teljesítmény, hogy mindezt élvezhetően teszi. Nem veszti el az olvasót, végigvezet a történeten.
Ha hiányosságot akarok találni, a kiadás miatt leszek szomorú. Olyan témái vannak, mint a Sixtus-kápolna freskói, a stanzák, Michelangelo szobrai. Akkor hol vannak a képek? A borító belső oldalán kicsiben meg lehet nézni a freskókat, de pl. a stanzák már nincsenek itt. Vagy a szobrok. Vagy a Vatikán. Nagy kérés lenne egy képmelléklet?
Bár, egy megoldás van. A kötet remek, megtanít sok-sok mindenre, akkor irány Róma, és tessék eldönteni, kinek melyik tetszik jobban! A kápolna, vagy a stanzák?
King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna – Mint ismeretterjesztő: 90% informatív, de mesélős stílusban. Történelmet, művészetet is ad.
Szubjektíven: 85% élveztem az anekdotákat, a Raffaello stanzákat – csak képhiányos a kötet.