Bírósági tárgyalásos, ügyvédes, nyomozós.

Taylor Lockwood igazi aranygyermek: híres és sikeres ügyvéd édesapja nyomására jogi tanulmányokat folytatott, megszerette, jó benne, belőle is ügyvéd lesz. Közben egy menő cégnél jogi asszisztens, és sikeres zenész életmódját sem kellett feladnia. A főnöke, a megnyerő és a tárgyalóteremben is klasszis Mitchell kéri meg, hogy nyomozza le, az irodai széfjéből eltűnt fontos dokumentumot ki vihette el. Miközben Taylor lassan kirakja az eset darabkáit, utána jár a kollégáinak, főnökéhez is egyre közelebb kerül. Ezzel együtt veszélybe is: mert itt nem csak pénzről van szó. Eltitkolt bűnökről is, amiért van, aki gyilkolni is hajlandó – Taylor sincs többé biztonságban.

Írók, akiknek minden új könyvére ugrassz – van ilyened? Nekem akad pár. Pierce Brown, Dan Brown, David Baldacci, Rick Riordan, Dean Koontz, Leiner Laura és még sorolhatnám. Szeretek olvasni, de ha ezt olvasod, akkor gyanítom, Te is.

Ezen íróim listáján ott van Jeffery Deaver is, akiről sokáig azt hittem, nem tud olyat írni, ami ne tetszene nekem. A Csontember kinek rémlik? Deaver találta ki. Regényben sokkal több része van, egyik jobb, mint a másik.

De térjünk vissza ide! Az igazak törvénye nem tetszett igazán – mondhatni, ez az a Deaver-kötet, aminél csak jobb akad. Ok, tudok olyan szerzőt, aki egy ilyen regénnyel is nagyon boldog lenne a művei listáján, de Deaver ennél sokkal-sokkal jobbat és többet tud.

Már eleve furcsa a történet zsánere és cselekménye. A hősnő, Taylor egy jogi asszisztens. Köze nincs magánnyomozáshoz, már felvették a jogi egyetemre, és teljes jogú ügyvéd lesz belőle. Akkor miért neki kell nyomozni? A mai jogi sorozatokban ezzel az ügyvédek nem a jogi asszisztenst, hanem a nyomozót bízzák meg. (Chicago Justice, The Good Fight, pl. így csinálják bennük.) Itt viszont Taylor kapja a főnöktől a feladatot, hogy nyomozzon. Közben megy a bírósági tárgyalás is, amire helyenként bepillanthatunk.

Így a regény a jogi és a krimi között ragad, és sajnos a krimi az erőteljesebb. Sokkal szívesebben olvastam a bírósági részeket, de azokból volt a kevesebb. Mitchell tényleg jó a bíróságon, tetszettek a vád és védelem beszédei. Itt éreztem azt az olvasmányosságot, gördülékenységet, amit Deaver stílusában nagyon szeretek.

Taylor nyomozása sokkal merevebb, nehézkesebb – kevésbé is érdekelt.

Talán az is a bajom, hogy nem tetszett a regény végi nagy csavar. A Deaver-regények végén mindig van egy nagy meglepetés, de most nem örültem neki. Olvasás közben is éreztem, hogy nem azt kellene a kedvenc szereplőmnek választanom, akit kiszúrtam magamnak. Igazam lett – miért kell mindig a zseniális bűnözők, igazságosztók felé hajlanom? Amikor pórul járnak, fáj értük a szívem. Itt is.

Jó, ne legyek olyan szigorú. Ez a szerző egy korai kötetei, az első Rhyme és Sachs regény – a már emlegetett Csontember – 5 évvel ez után jelent meg. Már látszik, hogy Deaver erős nőket, zseniális figurákat képes teremteni. Jó a meglepő csavarokban. Mozgalmas, izgalmas történetet tud összerakni.

Csak éppen a későbbi munkái ismeretében ez kevés magához képest. Talán ez lesz a végszó.

Deaver: Az igazak törvénye - Mint krimi: 70% karakteres főhős, meglepetések a cselekményben, olvasmányos.

Szubjektíven: 60% több jogot szerettem volna, és a kötet végét sem szeretem. Van ennél jobb!