Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Moskát: Irha és bőr

2019. május 06. - BBerni86

Rendszer és előítéletek ellen küzdős, állati énes, gondolkoztató.

Pár éve a világ megváltozott. Az állatok egy része bebázódott, és ami kikelt, egyszerre volt állat és ember is. Kezdetben irtották őket, mára sok helyen állampolgárságot kaptak, és küzdenek a jogaikért. Magyarországon az aktivista August akarja elérni a törvény változását, ehhez kész felhasználni élete titkát is. Kirill, az őzből lett fajzat irha_es_bor.jpgőrlődik a mezők meghittsége vágyódó suták és az emberi világ csodái között. A lázadók csoportjához csapódik, és egy olyan titok nyomára bukkan, amely megmagyarázhatja, hogyan születtek a fajzatok és miért vannak a világon. Pilar, az egykori borz a tévé mellett töltötte a legfogékonyabb időszakát. Más vágya sincs, mint sztárrá válni. Miatta találkozik Kirill és August világa, miközben a világ újabb változások elé néz.

Aki olvasta ezt a könyvet, az már soha nem fog úgy gondolni a kimérákra, mint a kötet előtt. A háziállatunk elnézve is elgondolkodhatunk majd, milyen ember lenne belőle. Kutyusom, mit mondanál nekem, ha lenne közös nyelvünk?

De ez a legkisebb kérdés, amit a könyv felvetett. Mert hiába akarnék szép sorban haladni, mesélni a karakterekről, a cselekményről, a regény stílusáról, annyira arról kell írnom, hogy mit indított el bennem, mi mindenen gondolkoztam miatta. Mert ez egy agyalós könyv, ami képes arra, hogy ne csak a cselekményében, de a mára nézve is elgondolkozzam, és egyre több kérdést tegyek fel. Emberiségről, emberségről, történelemről, társadalomról.

Amit én kiolvastam belőle, a tolerancia és az emberek másság elleni előítélete. Nem egy olyan fajnak tűnünk, ami olyan nagyon kiérdemelné a fennmaradást. Az erőforrásainkat feléljük, és előbb ölünk, mint kérdezünk. Az emberek kegyetlenek, erőszakosak, és féltékenyen őrzik a dominanciájukat. Nem csak a másokkal, de egymás ellen is brutális tettekre képesek. Mert ha túlnézek a regény világán, a mai világra vetítem a tartalmat, nem kell ahhoz félig állatnak lenni, hogy még a civilizált világ is kidobjon és megbélyegezzen. Elég hozzá a más bőrszín, más vallás – és máris ott vagy a periférián, amin itt a kimérák.

De mi lenne a megoldás? A könyvben látunk politikai megoldásokat, látunk erőszakot is, és látjuk azt is, melyik miért és hogyan tud kisiklani. Az emberek szemléletének kellene megváltoznia, de hogy ezt el lehessen érni… ahhoz valami nagyobb dolog kell.

De akkor kicsit nézzük a cselekményt is! Van bőven, minden szereplő megkapja a maga kalandjait, és folyamatosan zajlanak köröttük és velük az események. A történeteik helyenként összekapcsolódnak, de eléggé távol vannak egymástól, hogy egy nagy spektrumon be tudja mutatni a szerző az általa megálmodott világot. Szerelem, merénylet, beavatási szertartás, nyomozás, átalakítás, egy csomó minden van a regényben, változatos és sokszínű a cselekménye.

A szereplők érdekesek, és gyarlók. Nagyon szerettem, hogy nincsenek hősök. Mindenki hibázik, mindenki igyekszik a magának megfelelő életet élni, és a hibáknak meg lesz az ára. Volt, akit jobban megszerettem, mást kevésbé, de végig nagyon kíváncsi voltam, milyen sorsot szánt nekik Moskát a történet végére.

Elgondolkoztató, de szórakoztató könyv is, én nagyon tudom ajánlani.

 

Moskát: Irha és bőr - Mint disztópia: 85% különös, eredeti ötletből épített világ, ami mégis a mának mond sokat.

Szubjektíven: 95% le se bírtam tenni. A szereplők, a történet, a rejtély is izgatta az agyam.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6614809080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása