Kódot feltörős, rejtett fegyvert megtalálós, gyerekes.

Abraham Talley eltűnt e világról, békének kellene lennie. William iskolába kellene, hogy járjon, és nem a világ sorsa miatt aggódnia. Ám valami történik: a Big Ben hirtelen leáll, és William kap egy különös csomagot. Egy különös férfi egy különös piramist adott neki – a fiú ösztönösen tudja, hogy egy kód landolt nála. De mire belemerülhetne a megfejtésébe, szembesülnie kell azzal, hogy valaki betört hozzájuk, elragadta a nagyapja adatait tartalmazó pendrive-ot, és megsemmisített szinte mindent. Menekülniük kell a családdal, míg újra az Intézetben kötnek ki. A piramist lefoglalják, és a családot hazaküldenék. De Iscia és William nem érik be válaszok nélkül: kiderítik, hogy létezik egy hatalmas fegyver. Az egyetlen, amivel szembe lehet szállni a lurídium fenyegetésével, és az esetlegesen visszatérő Talley-val. Az igazgató rosszban sántikál, így a két gyerek igyekszik beelőzni őt a fegyver megszerzésében.

Most jutott eszembe, hogy ha egy gyerekkönyv sikeres lesz, annak elkezdenek folytatásokat írni, és akár végtelen hosszúra is el lehet őket nyújtani. Így neveld a sárkányodat, Harry Potter, a Percy Jackson és a félvérek világa, a Nevermoor, A vadonjáró tanítványa – és még hosszan sorolhatnám. Vagy, magyar példa: Budapest Rádió, Hanga és Várkony. Inkább az esik nehezemre, hogy olyan kortársat találjak, ami szólókötet. Ha nem a teljes történetet, akkor az univerzumot építik tovább más szereplőkkel.

A William Wenton regények is már a 3. kötetnél járnak, magyarul. Eredetiben már találkoztam a 4. rész borítójával is. Ahogy írtam, ha egy sikerregény születik, abból sorozatot kell írni, minden áron!

De ez mennyire követendő példa, és jó? Vannak olyan szerzők, akik bírják ötlettel. Mások esetében azt érzem, hogy ugyanazt a macskát nyúzzák újra és újra. Sajnos, a William Wenton kötet kapcsán is ezt érzem.

Még mindig ugyanaz a főellenség, noha elvileg ő már egy más dimenzióban jár. Nincs új kihívás, megint van egy kód. Megint a lurídium körül forog a harc. Hiába külön kaland, új mese, a lényeg nem változott.

Arra jó, hogy a gyerek szórakozva olvasson egy gyerektörténetet. Mert ez a kötet tele van eseményekkel, harcokkal és kalandokkal. Minden fejezetben sok minden történik, abszolút cselekményközpontú ez a rész is.

A karakterek egyszerűek, nincs fejlődés. Továbbra is annyi a szereplők csoportosítása, hogy jók és rosszak. Annyit enged csak meg a szerző, hogy egyes karakterek lehetnek jóból rosszak. De ez nem személyiségváltozás, zsarolás, stb. eredménye, hanem valami gonosz technikáé. Mert az ember igazából nem más, csak átveszik felette az uralmat.

Hiányoltam valami jó ötletet. A regény szórakoztat, hiszen megállás nélkül kalandokba keverednek a szereplők, de nem éreztem se téteket, se valami nagyobb értelmet az egész mögött. Mivel a világot, a szereplőket is ismerem már, a felfedezés öröme sincs meg, amit az első kötet hozott.

Nagyon gyerekkönyv, ennél többet szeretnék a sorozattól! Legalább egy jó ötletet.

Peers: Az elveszett város – Mint gyerekkönyv: 60% pörgős, izgalmas, szórakoztató. De elég felszínes is, mélysége nincs.

Szubjektíven: 40% az első kötetet szerettem, de egyre kevésbé köt le. Mozgalmas, de ennyi.