Fülszöveg: 

Szenteste van, ám minden a lehető legrosszabbul alakul. Ádáz úr dologházba zárja Ameliát, a remény fénye egyre halványabban pislákol, Karácsony apó pedig tudja, hogy meg kell találnia a kislányt, különben veszélybe kerül az ünnep csodája.
A nehéznek ígérkező küldetésben azonban nem marad magára: nemcsak a koboldok, a rénszarvasok, hanem maga az angol királynő, sőt egy macskakedvelő, Charles Dickens nevű férfi és egy önzetlen, tiszta szívű konyhásasszony is a segítségére siet, hogy meg tudja menteni Ameliát.
Csakhogy mindeközben Koboldfalván a feje tetejére áll a világ. A meseglimpik ármányt szőnek, felbujtják a trollokat, Bohó pedig mit sem sejtve a vesztébe rohan…

Szerintem: 

Haig meglepően ötletesen

vitte tovább a meséjét: korábban megtudtuk, hogy egy kisfiú miképpen találta ki a Karácsony és ajándékozás ötletét, most megkaptuk a megvalósítást is, vagyis az első 2 karácsony történetét.

Ebben helyet kapott egy újabb gyermek: Amelia. Egy londoni szegény kislány, aki félárva létére, beteg édesanyja mellett dolgozva is tudott hinni a csodában. Amikor ő kerül nagy bajba, Karácsony apó a harmadik karácsonyi évben a megmentésére indul.
Ezzel együtt lesznek itt megtévesztett trollok, bajkeverő glimpik, gonosz és kevésbé gonosz emberek.

Haig nagy ötlete, hogy merte teljesen már helyszínre tenni a történetét. A viktoriánus London és annak jellegzetes lakói elevenednek meg. Mintha fogta volna Dickens történeteit, és egy nagy adag mesével elkeverte őket. Nem véletlenül jelenik meg maga a szerző is a történetben – és kap ihletet a Karácsonyi ének megírására.
De lehetne sorolni, mi mindenre lehet itt ráismerni. Egy ponton még A kis gyufaárus lány is felrémlett, de Haig karácsonyi boldog mesét írt, nem kell félni attól, hogy olyan tragédia jön, mint amit Andersen írt.

Meseregény, így el lehet nézni neki olyasmit, amit különben morgással fogadtam volna. A kép, amit Viktória királynőről és a háztartásáról fest? Nem is tudom, mi akasztott volna jobban ki. A nyámnyila Albert, vagy a díjbirkózó bárónő. De ilyen hisztis királynőt is rég olvastam. De mese, és így tudott belőlük karikatúrát, humort kihozni Haig. Ha nem pont Albert lenne a kedvenc uralkodóim egyike – annak ellenére, hogy a királynő férje volt és nem király – még talán velük nevettem volna én is.

A szereplői alakjában jól keverednek a mesés és a valódi elemek. A szereplők feketék és fehérek – a gyerekeken segítő és az ételt cukrozó Mari a jók egyike. Míg Ádáz úr sötét alak, akit csak a haszon érdekel és élvezi, ha megtörheti azt, aki még tud álmodni és jobbat képzelni.
Talán látszik, hogy a nevek továbbra is beszédesek. Nem véletlenül Reményi Amelia vezetékneve, ahogy Ádáz úr sem azért kapott ilyen nevet, mert a hobbija a virágszedés a mezőn és a jótékonykodás.

Tele van humorral és kedves jelenettel a történet. Nagy kedvencem volt, amikor Dickens álcázza Karácsony apót, aki így megy a dologházba. De a rénszarvasok is nagy kedvenceim, Villám szokás szerint hozza a formáját. A nagy szívével és az ürítési szokásaival is.

Könnyen olvasható, gördülékeny és cselekményben gazdag történet. Pont olyanok a fejezetek, hogy akár esti mesének is lehessen olvasni egyet-egyet. Vagy nagyobb gyerekkel együtt olvasni.

Nem maradtak ki a rajzok sem, és egészen rájuk kaptam. Ugyan még mindig nem az, amit szépnek mondanék, de helyesek és aranyosak. Kormos úr a jelenlegi kedvenc, Amelia macskája – de csak azért, mert hozzá képest Villám kevesebb szerepet és rajzot kapott most. Hát igen, nekem a szarvasok nagy kedvenceim lettek.

Van benne fordulat, mese és egy olyan történelmi háttér, aminél jobbat mesében kívánni sem lehetne. Méltó folytatás – ha annyira nem is törte a szívem, mint az első rész, de közel volt hozzá.