Fülszöveg: 

Szilke, ​a Nagyváradon élő árva kislány rendszeresen megszökik a nevelőintézetből, hogy egy utcai bandához csapódjon. Miután az egyik balhé alkalmával villám csap belé, egy különös öregúr jön el érte, aki állítása szerint a nagyapja, és magával viszi egy párhuzamos világba, ahol hatalmas, lebegő szigetekre épült városok úsznak az égen, és lakóik parancsolni tudnak a szélnek és az esőnek.
Szilke tanulni kezd a garabonciás Akadémián, ám mind az emberek világában, mind a varázsvilágban háború készülődik. Amikor a nagyapja eltűnik, a lány az unokatestvéreivel együtt elindul, hogy megkeresse Kalamóna szívét, amellyel véget vethet a harcoknak és megmentheti a családját. A háború viharát azonban nem olyan könnyű elcsitítani, és a fiataloknak útjuk során nemcsak lúdvércekkel, faggyal és katonákkal kell megbirkózniuk, de az őrült garabonciással, Radoviccsal is, akinek titka teljesen felforgatja Szilke életét…

Szerintem: 

Azt mindig is tudtam értékelni, amikor az aktuális trend mellett valami egyedi színt vagy hazai jelleget is sikerül becsempészni egy regénybe. Valamit, amitől a hazait mégiscsak inkább a magunkénak érezzük, mint az angolszász verziót.

Bökös Borbála valami ilyesmit hajtott végre sikeresen, mert

ő garabonciásokról írt. Ha nagyon keresek párhuzamokat, talán az Avatar léghajlítóit emlegetném fel, vagy az elemi mágusok közül a levegővel bánókat. De ez az a kör, amiről a sámánok jutnak eszembe, valami olyasmi, ami inkább a miénk, nem mint a Roxfort.
Kapunk hozzá 'hazaibb' mágikus lényeket, mint a lúdvércek és szipolyok, vagy a sziklanyűvők. Az utóbbiak nekem egyenesen a magyar népmesékből rémlenek.

De ez nem lenne elég ahhoz, hogy szeressem a könyvet. Ahhoz kellett két másik, különben fontos elem.
Az egyik: a cselekmény. Ez egy izgalmas, ifjúsági kalandregény. A három Grünwald unoka elejétől a végéig az események középpontjában van, feladataik és kalandjaik vannak. A fiúk, Igor és Márkus már kiképzett fiatal harcosok, akik csapatot vezetnek, képzik a többieket és kamasz voltuk ellenére mondhatni kész felnőttek. Főleg Igor, az idősebb és felelősségteljesebb. Szilke, a fiatalabb Grünwald fiú kislánya most csöppen bele ebbe a világba, vele együtt megy az olvasó is egyre mélyebbre. Ő a legkisebb, de egyben a legerősebb, a kiválasztott. Makacs, öntörvényű, de nagyon kiáll majd a családjáért, az új világáért, amint átlátja a dolgokat. Mennek háborúba, vizsgáznak, szövetségeket kötnek, sárkánygyíkot háziasítanak és a családi titkokat is mind felfedik.

Minden gyerek szerethető. Az azért szomorú, mindegyikük mit kellett, hogy túléljen. Mindegyikük elvesztette a szüleit és benyelte őket a román gyámügy. Akár versenghetnének is, kinek volt rosszabb sora. De ez magyarázza, miért tudnak ennyire kapaszkodni egymásba, a családi örökségükbe és miért ennyire fontos nekik, hogy megfeleljenek a nevüknek járó elvárásoknak. Jószívűek, bátrak és a nagyapjuk kiképezte őket a feladatra, ami az életben vár rájuk. Igor, a hadúr. Márkus, a jobbkeze. Szilke, aki majd a békehozó szerepkörét kapja – ő annyira új még, hogy a kötet végére kezdi meg a nagyapja a tanítását.

Sok a színes mellékszereplő, az erős egyéniség. Némelyek megfelelnek egy-egy típusnak, így anélkül is ismerjük, szeretjük őket, hogy mélyebben elemezné őket a szerző. Pl. Szilke majd összebarátkozik egy félvér garabonciás fiúval, aki nem örökölte a mágiát, viszont olyan esze és taktikai érzéke, mérnöki tudása van, hogy még az Akadémiára is járhat. Még a gonoszt is tudja kicsit árnyalni, mert Radovics – 'a gonosz' garabonciás – is kap keretet. Egy mágikus tárgy rásegít a sötét ösztöneinek eluralkodásában.

De nem a szereplőket szántam a kettes pontnak, ha ők is hozzájárulnak hozzá, hogy jó a regény. Amit még kiemelnék, hogy van tartama és nem szájbarágósan. Az együttélés és együttműködés, az elfogadás regénye is ez a kötet. Több szinten: a garabonciás családok között, vagy a mágikus állatokkal való viszonyukban. De államok szintjén is, népcsoportok és országok között is. Megvannak a béke emberei minden szinten és ők a szimpatikusak, a hősök. Az öreg Grünwald számára is az az utópia, hogy a különféle népek együtt tudjanak békében élni egymás mellett.
Itt jegyezném meg halkan, hogy bár ez egy ifjúsági fantasy, annyira jól elkapta a szovjet érdekszférás Románia zord mindennapjait, hogy azzal történelmi regény felé is kanyarodhatott volna a cselekmény.

Van benne humor, nincs túlírva, kellemes az egész kötet. Lehet izgulni a szereplőkért, kapunk – de nem túlzásba vitt – leírásokat, és a lelki világukba is be tudunk menet közben nézni kicsit. Nem mindent tudtam gyorsan megszokni, pl. a lúdvérc elnevezést, de összességében értelmes és érthető, követhető és gyerekbarát szöveg úgy, hogy nincs direkt butítva a kisebbeknek. Így idősebb fejjel is abszolút élvezhető.

Az egyetlen olyan eleme, ami nem feltétlenül tetszett, hogy milyen gyorsan és milyen pozíciókat kapnak a gyerekek. Van pl. 200 év feletti garabonciás és simán a kamasz Igor lesz a kapitánya, a hadúr. Vagy, Szilke, aki éppen csak belecsöppen a garabonciások világába és már 12 éves korában a nagyapja átadja neki a békehozás feladatkörét fél évnyi közös munka után? Amikor a garabonciások hosszabb életet élnek az embernél és simán benne lenne, hogy évekig tökéletesítse az utódait. Fura is, hogy a fiai felnőtt emberként nem kaptak olyan pozíciót és hatalmat, mint az unokák már gyerekként.

De ezt könnyen elengedem, a gyerekek a főszereplők. Fantasy. Nem kell mindent túllogikáznom. Jó történet ez és pont.

Idézet: 

Az egész élet, az egész történelem csupán ismétli önmagát.
Körforgás, jutott Igor eszébe, de nem mondta ki hangosan.

Mindig úgy döntsetek, hogy tiszta legyen a lelkiismeretetek.