„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő: fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár életében…”* – írta vala az én egyik kedvenc tollforgatóm, én pedig hiszek neki. Sőt, ezt a gondolatot kiegészítem azzal az elhatározással, hogy ha már mindenkinek kötelező az élet színpadán tipródnia, hát én nemcsak szereplőként, de lehetőleg rendezőként akarom kivenni a részem ebből az őrült buliból. (Böszörményi: EzoPara 1.)

De tudja, ahol feltűnően meglátszik a kosz, ott idővel jobban meglátszik a tisztaság is. Néha akarattal gyűjtjük a piszkot, hogy majd egyszer... (B. Czakó: Hervadhatatlan)

(...) a pénz nem minden - folytatta. - Tehát a pénz hiánya sem minden. Ha számodra csupán pénztárcányi a világ, csak sajnálni tudlak. (Böszörményi: EzoPara 2.)

Mit művelt az idő, mit műveltek az emberek ezekkel a csodákkal? Mi jutott cserébe nekünk mindezért: az összes gall történelemért, az egész gótikus művészetért? (Hugo: A párizsi Notre-Dame)

• Próbáld fel a fürdőszobai tükör előtt, aztán gyere a nappaliba. Előszedtem a régi családi képeket.
• Azok m... meg mire k... kellenek? - hűltem el.
• Megnézhetjük a régi temetéseken készült fotókat, hogy lásd, miként kell egy olyan helyen viselkedni! (Böszörményi: EzoPara 1.)

Utálta, hogy a lényeg mindig némán mutatkozik meg. A felesleget mondják ki hangosan, de ami fontos, az örökké elhallgatódik. (B. Czakó: Hervadhatatlan)

Józan srác vagyok, bízom a saját eszemben, ezért se próbáltam ki soha, semmiféle kábító cuccot, és a piát se csípem. Mi abban a jó, ha az egyébként is zavaros világot ráadásul még szétcsúszva, összezilálva kell látni? (Böszörményi: EzoPara 2.)

Hiába, az angolok olyan nemzet, akik hisznek a sorban állásban és a fegyelmezett szabálykövetésben. (Archer: A parkolóőr; In: Árulkodó nyomok)

• Le vagyok nyűgözve - mondta végül.
• Gyakran vagyok ilyen hatással másokra. Néha elég egy félkezes fekvőtámasz. (Morgan: Valós halál)

Minden más művészet engedelmesen alávetette magát az építészetnek, és egyszerű munkásként segítette a nagy műalkotást. Az építész: a költő, a mester, a maga személyében egyesítette a szobrászatot, amely homlokzatait kifaragta, a festészetet, mely üvegablakait kiszínezte, és a zenét, amely megkondította harangjait, és megszólaltatta az orgonáját. Még maga a tulajdonképpeni költészet is, szegény, amely makacsul tovább tengődött a kéziratokban - arra kényszerült, hogy odajáruljon az épülethez, és himnusz vagy próza alakjában illeszkedjék belé, ha nem akart végképpen megsemmisülni. (Hugo: A párizsi Notre-Dame)

• Olyat mondj, amit az ember megtalál és hazavisz!
• Cigi, kamera... - soroltam. - DiCaprio... Hát, én bizony hazavinném! (Böszörményi: EzoPara 3.)

• Hatvanhárom éves, jól mondom?
• Ja, és?
• És nem sok elmebeteget ismerek, aki elmúlt hatvan, és szabadon lófrál. (Jones: A másik nő)