Utazós, életutas, visszaemlékezős.

Nógrádi György rendszeresen vállalt idegenvezetést. Már az egyetem mellett elkezdte, és a nyugdíjig ezzel foglalkozott. Nem csak biztos megélhetést jelentett, de sokakat megismert így, bejárta a világot és tele van történetekkel. Látta, a szocializmus alatt hogyan hoztak be a határon nem kevés árut az emberek, vagy éppen mit vittek ki eladásra. Kísért híres és fontos embereket. Volt, amikor a bürokrácia ostobasága őt is utolérte. Hiszen kellett azért igazoló jelentést írnia, mert a tengerpartra kivitt utas nem látta a tengert – bármennyire is abszurd volt a panasz, megszületett, így válaszolni kellett rá. Sok mindent látott, és most sok mindent el is mesél az olvasóknak.

Mi is ez a könyv? A regényt azonnal ki is zárjuk, mert a szerző nem regényalakban írta meg az emlékeit. Messze nem életrajz ez a kötet. Nem is novellákat tartalmaz. Kis – általában rövidebb, de azért akad benne egy-egy hosszabb is – bejegyzésekből áll össze, melyekben elsősorban az emlékeit örökítette meg a szerző, bár néha egyéb gondolatokat is rögzített. Kicsit a memoárra emlékeztet, de nem egészen az. Anekdoták gyűjteménye, miközben sok ismeretet is átad – talán maradjunk ennél.

Számomra fontos a szerkezet. Azt már látjuk, miből áll össze a kötet. Ilyen kis történetekből. Olvastam a könyvet, és nem jöttem rá, mi alapján rendeződnek ezek a történetek. Szépen, külön vannak választva, így tökéletesen alkalmas arra a könyv, hogy akár a metrón vagy a buszon előkapjuk, és a leszállásig elolvassunk egyet-kettőt. Ez tetszett is benne, de még jobban tetszett volna, ha van logika a történetek egymás utániságában. De leginkább csak az emlékezés, ami összeköti őket. Elmond egy történetet, annak egyik eleme eszébe juttat valami mást, és így haladunk tovább. Időrendet, vagy tematikus elrendezést többre értékeltem volna, de akinek nincs ilyen igénye, csak jópofa sztorikat akar olvasni, ez tökéletesen megfelelő.

Mert a történetek megkapóak. Van bennük humor, több is egy-egy poénra van kihegyezve. Aki végigolvassa, biztosan meglesznek a kedvencei, melyekből akár viccet is lehetne írni. Az enyém az volt, amikor nulla nyelvtudással jelentkezett elbeszélőnk japán tolmácsnak. Gondolta, az indulásig van még két hét, az alatt magára tud szedni némi alapot… Mondanom se kell, nem ő repült Japánba.

A humor mellett azonban intelligens, elgondolkoztató dolgok is előkerülnek. Egy kikacsintás, hogy igen, ilyen volt a világ. Hogy éltek az emberek, és miért éltek úgy. Nem politizál, de a sorok között sok mindent ki lehet olvasni rendszerekről, emberekről, társadalomról és államról. Még aktuálpolitikai kérdések is előkerülnek benne, kellően álcázva, hogy aki nem akar a mögöttes kérdésről tudomást venni, nem kell gondolkoznia rajta.

Olvasmányos a kötet stílusa is. Annak az emlékezős szerkezetnek van olyan előnye, hogy a hangulata, stílusa meglátszik magán a szövegen is. Nagyon mesélős, mintha az író leülne veled szemben, és mesélne neked. Csak éppen nem kitalált történeteket, hanem a saját emlékeit és benyomásait.

Útinapló helyett nem ajánlanám, ez nem arról szól, hogy megismerd a helyeket, ahol Nógrádi járt. D egy kis szétnézésre a világban, jópofa anekdotákként működnek.

Nógrádi: 40 év alatt a Föld körül - Mint ismeretterjesztő: 65% anekdotás, mesélős kötet, ami a szórakoztatás mellett okít is.

Szubjektíven: 55% kicsit több struktúra kellett volna bele, de le tudott kötni, érdekes volt.