Fülszöveg: 
Nógrádi György, a közismert és népszerű biztonságpolitikai elemző nem fotelből „szakérti” a világot, hanem járja megállíthatatlanul. Jó néhány évvel ezelőtt 40 év alatt a Föld körül című könyvében mesélte el életútjának és szakmai pályájának történeteit. A kötet sikere minden várakozást túlszárnyalt, újabb és újabb kiadásai összesen több mint 65 000 példányban keltek el. Ha bárki úgy gondolja, Nógrádi ezzel bizonyára ki is fogyott a sztorikból, azt megnyugtathatjuk: az 50 év alatt a Föld körül szerzőjének bőven van még muníciója. Legyen szó akár a szülőföld, a VII. kerületi Csikágó egykori mindennapjairól, akár a világpolitika fordulatairól, neki mindenről eszébe jut valami frappáns történet. Ezekből válogatott most össze egy újabb színes kollekciót.
Szerintem:
A legkifejezőbb talán az lenne, hogy meglepett a könyv. Egészen más történeteket kaptam benne, mint amit előzetesen vagy a 40 év alapján vártam. Itt már
nem a turistáskodás és más országok élményei a meghatározó témák.
Ez szinte életrajzi írás, csak a linearitás vagy témarendezés elve nélkül. Anekdoták az életből. Akár a családról, akár az előadásokról és a tanulásról, de sokat megtudhatunk arról, milyen autót vezetett Nógrádi György vagy éppen mi jelent meg róla a sajtóban, amin morgolódott vagy jót derült. Talán az előszóban írja is, hogy ez szabad eszmefuttatás, miről mi jut eszébe. Ilyen is lett a kötet.
Ami nekem a legjobban tetszett benne, hogy egyes témák iránt egészen fel tudta kelteni az érdeklődésem. Szó van pl. arról, milyen könyveket írt meg eddig, mi ihlette meg és mindenféle történetek a kötetek kapcsán. A Talleyrand nem kicsit került fel ezek alapján a kívánságlistámra – eddig nem sokat foglalkoztam a francia politikussal, de Nógrádi nagyon kedvcsinálóan tudott róla írni. Milyen zseninek kellett ahhoz lenni, hogy gyerekként megnyomorítva mégis egy zsenivé nője ki magát, aki a vereség után is olyan békét tud kötni, mintha nem is vesztettek volna?
Ami viszont ellenszenves volt, az egyfajta egoizmus. Tény, neki legalább van mire. Nem véletlenül tudja felsorolni az eredményeit, sok mindent letett már az asztalra. Ennek ellenére maga a stílus nem tetszett, ahogy felteszi magát egy piedesztálra, aztán jaj annak, aki bármit beszól rá. Olyan fura az is, hogy kikéri magának, amikor a tiszteletdíját firtatják, de azt simán leírja, hogy százmilliós villát simán megvesz zsebből.
Van még egy típusú történet, ami kiugrott a többi közül. Kiemel egy-egy ember, akire ráutal, kicsoda. Nagyon ritkán nevezi a nevén, de sejtem, aki ilyen körökben mozog, a megadott történetekből, részletekből tudja, kiről van szó. A legtöbbnek a lecsúszását, problémáját ecseteli, hogy a végén megállapítsa, kár érte.
Attól függően, hogy jó ízű anekdotát vagy valami mást kapunk, változó, éppen mennyire tetszett a könyv. Mivel jó beszélő/stílusú író, van is mondandója, most inkább pozitív oldalra dőlt a mérleg, de azért már mellé tudom sorakoztatni, ami kevésbé fogott meg, vagy egyenesen nem tetszett az Ötven év…-ben.
Idézet:
Egy ember életét meghatározza a kor, amelyben él, a környezete és a származása. Ebben nagy igazság van. Aki ki tud törni, és sikeres lesz, az a töredék töredéke. A többi abban a skatulyában mozog, amelybe beleszületett.
Kevés a lehetőség a feljebb lépésre.
