Történelmi, életutas, ármányos, trónért küzdős.

A magyarok a Kárpát-medencében telepedtek le, uralkodóként az Árpád-ház törzsfői követik egymást. Koppány kisfiú kora óta tudja, hogy rá fog szállni a cím. Az apjának kellett volna lennie a fejedelemnek, aki az idősebb testvér volt. De egy betegsége miatt öccsét, Gézát nevezte ki az apjuk utódjának. Az idősebb fiú felgyógyulása után már nem akartak mindent visszacsinálni, de alkut kötöttek. Géza után bátyja fia, Koppány örökli a rangot. A fiú korán megárvul, de területeit éretten uralja, kiváló katonává érik, teljesítve uralkodója minden parancsát. Várja a sorát. Tűri, amikor idegen urakat részesítenek előnyben helyette. Tűri, hogy soha nem ismerik el érdemei szerint. De amikor Géza halála után nem őt, hanem István unokaöccsét emelnék trónra, betelik nála is a pohár. Elindul az örökségéért.

Mi a történelem? Egy regényben éppen erről olvastam. Egyesek szerint a győztesek hazugságai. A vesztesek mentségei. Illetve, a túlélők emlékezete. Ha annyira visszamegyünk, mint Koppány története, mi marad? Krónikák, az utódok emlékezete. Vajon, ki volt az igazi Koppány? Gyanítom, sokaknak az jut eszébe róla, amit az István, a királyban láttak. Legutóbb Dolhai Attila tolmácsolásában – ez azért más volt, mint Vikidál anyámék idején.

De nem a rockopera a téma. Cs. Szabó Sándor regénye, mely más szemmel igyekszik történelmünk eme alakjára nézni. Elveti a pogány – keresztény ellentétet, és egy egészen más szemszögből közelít a történelemhez és annak alakjaihoz.

Koppány emberként lép elénk, akit felkészítettek egy szerepre. Akit harcossá neveltek, aki vérét ontotta a célért. Egy vezér, akit a saját családja vezetett félre, de nagyon. Kissé túlzónak érzem, hogy áldozatnak mondjam, de elég közel van hozzá. Az is bután hangzik, meg néz is ki, ahogy leírom, de ebben a regényben az Koppány tragikus vétsége, hogy naiv.

A hagyományos értékek szerint az ő szemében az adott szó, ígéretek és eskük számítottak. Ezek szerint élt, nem lázongott, várt a sorára. Egy jó ember képe rajzolódik ki, becsületes és elvhű. Annyira birka volt sok ponton, hogy már Géza életében érezhető volt, hogy neki mindig csak a munka neheze jut, a jutalomban nem részesülhet. Kihasználták, megvezették egész életében. A régi értékek letűntek, de ő ezt nem vette észre, mindig a régi játékszabályok szerint játszott. Abszolút úgy éreztem, hogy a királyi udvar sakkozik, míg nyomorult Koppány kártyázni próbált.

A lázadása sem azért volt, mert a kereszténység megerősödött. Volt annyira ő is politikus, hogy lássa, hogy halad a világ. Itt egy családi esküszegés vezet el a kenyértöréshez, és teszi tragikussá az alakját. Pláne, amikor kiderül, hogy a kedves rokonok a sámánoknak és tanácsadóknak hála hogyan szabotálták a családi életét is. Az nagyon mocskos volt.

Izgalmas a történet így, a szereplők is. Szakít a kánonnal, a többi szereplő esetében is. Érdemes megnézni azt is, milyen a regény István királya!

Jár a pont azért is, mert részleteiben nagyon hiteles regényt kapunk. A korabeli élet darabkái, a mindennapi élethelyzetek és tárgyak, az egésznek a hangulata elhiteti, hogy ilyen lehetett 1000 előtt, a Magyar Királyság megalapítása előtt.

Jó történelmi regény, izgalmas és politikai játszmákkal teli karakterdráma. Tetszett!

Cs. Szabó: Koppány – Mint történelmi: 85% hiteles környezetben, emberivé tett történelmi személyek. Új nézőpont.

Szubjektíven: 90% bár tudtam, mi a vége, lekötött. Izgalmas, sok részlettel és nagyon emberi.