Munkahelyi viszályos, szerelembe esős, pozícióért megküzdős.

Lucy és Joshua minden nap egymással szemben ül, és versengenek. Két könyvkiadó egyesült: az egyik művészlelkekkel, a könyvek szerelmeseivel volt tele – innen jött Lucy. A másik komoly üzletemberek, számológépek gyülekezete – Josh csapata. A két ember nem is jön ki egymással, noha mindketten igazgatói asszisztensek, a munkánál gyakran jobban leköti őket, hogy egymást bosszantsák. Gyerekes kis játékokat űznek, és számon tartják, mikor ki nyer és veszít. Amikor egy új igazgatói állást hoznak létre a kiadónál, mindketten megpályázzák. Ám a verseny elmérgesedése helyett a másik értékeit kezdik el felfedezni, és fel kell tenni maguknak a kérdést: lehet, hogy a vonzalmat élték ki eddig háborúként?

Tele voltam elvárásokkal. Ki vagyok már éhezve valami jó romantikus komédiára, legyen az film vagy regény. Ez olyannak tűnt: a fülszövegen az volt kihangsúlyozva, hogy Lucy és Josh vetélkednek egymással, és egymás agyára mennek, majd elmegy szerelem felé a történet. Jónak kellett volna lennie – talán túl sokat vártam, így nagyobb a csalódásom is.

Mert a megígért játszmák annyira kicsinyesek, hogy nem is nevezném őket igazi versenynek. Mondok egy példát: farkasszemet néznek az íróasztalaik felett: ki kapja el előbb a tekintetét? Igazság szerint még csak szemétkedni se szemétkednek egymással, legfeljebb tesznek egy-egy olyan megjegyzést, amiről tudják, hogy a másiknak érzékeny pontja. Ha ilyen lenne minden háború, szinte hippi világban élnénk. Erősen túlzás azt mondani, hogy versengenek és húzzák egymás idegeit.

Ha az alaphelyzetet a regényben olvasottak alapján jellemezném, ellenszenv a maximum, amit állíthatok. Plusz, nagyon hamar átfordul a történet szerelmesbe. Persze, lehetett sejteni, hogy ez lesz belőle, csak éppen nagyon gyors volt a váltás a gyűlölet és a szerelem között. Sokkal romantikusabb, kapcsolatosabb ez a regény, mint amit szerettem volna olvasni. Tényleg háborút vártam, de szinte flört és szerelem az egész.

A regény teljes második fele tipikus szerelmes, összejövős történet. Keményen flörtölnek, nagyon vonzódnak és ez minden más szálat felülír. Egy fokkal jobb, mint a nyálregények, amelyekben azonnal vonzódnak és csak arról szól, hogy jönnek össze a szereplők. Mert itt azért mindenkinek megvannak a maga démonai, személyiségfejlődése. Josh a családjával kell, hogy szembenézzen, Lucy a saját személyiségbeli démonaival küszködik. Mélyebb ez a két figura a szimpla nagyon szép és nagyon jó mesés főszereplőkhöz képest, de azért közel állnak a női mese főszerephez.

A stílusával is az volt a bajom, hogy közel van a romantikus nyálregényekhez. A fő fókusz Lucy, aki életvidám, pörgős, de nagyon csajos nő. Ilyen a regény stílusa is. Nekem szimpatikusabb a komorabb és egyes tekintetben kocka Josh, akinek a logika és a szabályok fontosabbak, mint az érzelmek. Lucy számára azonban minden érzelmi alapon dől el – aki a női regényeket szereti, élvezni fogja. Sajnos, tőlem ez áll távolabb.

Amit nagyon hiányoltam, a humor. Még amikor tényleg civakodnak, az is inkább romantikus színezetű, mint komédia. Vagyis: inkább a romantikára vágyók olvassák el!

Már filmesítik, azért azt majd még megnézem. Talán abban dominánsabb lesz a humor…

Thorne: Gyűlölök és szeretek - Mint romantikus komédia: 65% a szerelmi szál jól építkező, szerethető hősök, poén kevesebb.

Szubjektíven: 50% nem fájt, de nem is élveztem. Tipikus szerelmes, hiányzott a humor.