Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

5 regény, amit el kell olvasnod

Menekültek

2019. október 29. - BBerni86

r5_14.jpg5: Teller: Ha háború lenne nálunk – az írónő az elbeszélővel tette különlegessé ifjúsági kötetét. E/2-ben meséli el egy menekült történetét, aki mindig TE vagy. Minden kiadásban a kiadó országhoz igazították, és szó szerint a szánkba adja, milyen lenne, ha nekünk kellene menekültként boldogulni egy idegen kultúrában.r4_17.jpg

4: Jeli – Tasnádi: Kettős: játék – duplaregény. A kötet egyik felében egy fiút ismerhetünk meg, aki netes barátnőjével szeretne összefutni. Csak azt nem árulta el neki, hogy ő egy menekült, és igazából hogyan igyekszik Németországba jutni. A lánynak is akad egy titka – képesek túllépni az előítéleteken, amikor r3_20.jpgszemtől szemben állnak?

3: Réti: Falak mögött – a menekültek olyan iramban jönnek, Európa már nem bírja. Falat emeltek, és a határőrség lőparanccsal rendelkezik. Ám mindig vannak próbálkozók: egy újságírónő kipróbálná a menekültek útját, terroristák is készülnek befelé, miközben pár elszánt rendőr védené a civileket. Nem r2_18.jpgsejtik, mindannyian egy nagyobb játszma részei.

2: Lee: A lány hét névvel – Észak-Koreában született, nem is akart elmenni onnan. Ugyan nem hitt vakon a rendszer jelszavaiban, de ez volt az otthona. Egy kirándulás azonban rosszul sült el, és a lány kint ragadt. Haza nem mehetett, de hogyan boldoguljon r1_16.jpgmáshol? Miközben a megélhetését küzd, a hősnő felismeri, miben kellett élnie korábban, és hogyan lehet másképp.

1: Gratz: Menekültek – a történet három regény egyben. Az első történet egy zsidó kisfiúé, aki a náci terror elől menekülne egy hajóval. A második egy kubai kislányé, akinek a családjával és a család barátaival kell a biztos halál elől csónakra ülnie és megpróbálkoznia a lehetetlennel, átkelni a tengeren Amerika felé. A harmadik egy szír fiúé, aki egy háborús övezetből szeretne élve kijutni. Közös bennük, hogy az életükért futnának, ha volna hova. Majd kiderül az is, az időn keresztül hogyan ér össze a szereplők sorsa.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6315269110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása