Terroristákkal leszámolós, titkos csoportos, kivégzős.

Közös bennük, hogy hivatalosan mindannyian halottak. Közös bennük, hogy mindannyian fiatalok, akik nem tudták, mit kezdjenek az életükkel és a diplomájukkal. Közös bennük, hogy ugyanannak a szervezetnek lettek az orgyilkosai, akik egy csapatként haladnak küldetésről küldetésre. Igazi profikhoz méltóan likvidálják a célpontokat, legyen a helyszín a Balkán valamelyik országa vagy Franciaország. Valaki azonban a nyomukra akadt, és fel akarja számolni a titkos szervezetet. Csapdát állítanak, nem csak az ügynököknek is, de a felettesüknek is, aki a parancsokat adja. Ők azonban nem adják a könnyen az életüket. Tudják, ez egy olyan háború, ami soha nem ér véget, és már ez az életük.

Nemere István regényei nem azért maradnak emlékezetesek, mert annyira elgondolkodtatnak. Ezek a könyvek nem megrázni vagy megdöbbenteni akarnak. Ezek szórakoztató regények, a ponyvák közé teszem őket. Ezt a szintet képviseli a Helló, itt a halál is.

Látszik azon, hogy a cselekménye pörgős és abszolút szórakoztató. Egyik akciójelenet követi a másikat, változatos módokon követve egy orgyilkos csapat mindennapjait. Bevethetőek minden körülmények között, határok nélkül. Aki kikapcsolódni akar, és az ilyesmit kedveli, nem fog csalódni.

Ami nincs mögötte, az elvi és logikai alapozás. Milyen szervezet ez? Kik dolgoznak benne? Hogyan választják a célpontokat? Milyen másik szervezet küzd ellenük? Túl sok olyan kérdés van, amire nincsen válasz. Mintha egy légüres térben történnének az események. Ez engem zavart, nem éreztem világba helyezettnek a cselekményt és a szereplőket. Az lehetett a cél, hogy ez nem is számít? Csak legyen egy szervezet, fiatalok, akik fegyverrel küzdenek Európa ellenségei ellen? Az biztos, hogy napjainkban játszódik. De ennyi nem volt elég ahhoz, hogy hiteles legyen a történet számomra.

Az üzenete is olyasmi, amivel messzebb el lehetne jutni, de itt nem kap elég hangsúlyt. A terror legyőzhető azzal, ha ugyanolyan eszközökkel harcolunk ellene? Vagyis, a cél valóban szentesíti az eszközt? A regény hősei szerint igen, azért is élik ezt az életet. Nagyon kicsit szólal meg a kétely hangja – értékvesztés a hasonulással – de ezt alig lehet kiolvasni a sorok közül. Itt a tűz ellen tűzzel küzdenek, irgalmatlanul.

Értem is ennek a módszernek a létjogosultságát, csak nem éreztem, hogy lenne választásom. Annyira szilárd itt mindenki a hitében, hogy az olvasónak sem kell mérlegelnie semmit.

A karakterei annyira arctalanok, hogy az már zavart. Nagyon keveset tudunk meg róluk, hiszen az egész múltjuk eltörölték azzal, hogy ide csatlakoztak. Egy-egy morzsát ejt el a szerző róluk, hogy azért ne mosódjanak teljesen egybe, de ez nem valami sok. Még a fő karakter, Paul is kimerül annyiban, hogy most hogyan látja a jövőjét. Milyenek a kapcsolatai, vagyis inkább azoknak a hiánya. Nem is igazán személyek ezek az alakok, csak gyalogok egy játszmában, ahol öléssel akarnak egymáson felülkerekedni.

Stílusában a szokott elemeket kapjuk. Lényegre törő, nincsenek felesleges leírások se fizikálisan, se a szereplők lelki életét tekintve. Leíró, pörgős, gyors.

Szimpla akciónak korrekt, de ennél több világ- és karakterépítésre vágyom egy regénytől.

Nemere: Helló, itt a halál! - Mint akcióregény: 70% végig pörgős, cselekménnyel teli történet – háttérben játszmákkal.

Szubjektíven: 55% zavart, hogy sok maradt a kérdőjel. A szereplőket sem ismerhettem ki.