Minden napra egy könyv

Idézzünk!

2019. november 13. - BBerni86

Minél jobban hajszolod azokat a dolgokat, amelyek éppen előtted állnak, annál inkább elveszíted a valóban fontos dolgokra szánt idődet.
Az a szörnyű, hogy egyáltalán nem törődünk azzal, ha elvesztegetjük a valóban fontos időt. (Genki: Ha a macskák eltűnnének a világból)

 

Néha úgy gondolom, hogy az igazság egy hely. Úgy képzelem,mint egy várost. Több száz út, több ezer ösvény létezhet, ami végül ugyanoda visz. Nem számít, honnan jöttél. Ha elindulsz az igazság felé, idővel megtalálod,mindegy,melyik ösvény választottad. (Gaiman: Az igazság egy barlang a fekete hegyen; IN: 27 képtelen történet)

 

Ki tudná amúgy is megmondani, mi valós és mi nem? – kérdezte Gabby. – Azt is el tudnám képzelni, hogy az éberlét csak egy jóval bonyolultabb program, amit néhány űrlény futtat. Vagy Isten. Vagy együtt. Talán végtelen szint van. Lehet, hogy egymillió évenként újraindul a rendszer. (Dashner: Életre-halálra)

 

Az élet rövid, kicsikém. (…) Nem élhetsz úgy, hogy közben egy széfben rejtegeted a szívedet. (Zentner: A kígyókirály)

 

Valakinek el kell kezdenie. Valakinek elő kell lépnie, és meg kell tennie azt, ami helyes, azért, mert helyes. Ha senki sem kezdi el, akkor a többiek nem követhetik. (Sanderson: A királyok útja)

 

Láttatok már ördögöt?
Én láttam.
Az igazi ördögnek nem fekete az arca és nincs farka. De az is biztos, hogy vasvillája sincs!
Merthogy az ördög a mi alakunkat veszi fel.  (Genki: Ha a macskák eltűnnének a világból)

 

– Jaj nekem! – sóhajtottam fel. – Pont úgy viselkedtem, mint azok az ostoba lányok a romantikus filmekben.
– Hogyan veszítsünk el egy herceget tíz nap alatt – mondta Heaven. (Strohm: Herceg álruhában)

 

– Nem akarok elmenni. Gyűlölöm azt a helyet.
Édesanyja karba tette a kezét.
– Nem is azért van, hogy szórakozni menj oda. A börtön már csak ilyen. Szerinted apád szeret ott lenni?
Valószínűleg jobban, mint én. 
(Zentner: A kígyókirály)

 

A biológia szemében a jó és a rossz ugyanaz a szín, csak más megvilágításban. (Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek)

 

Kalak halt már meg ilyen kéz által, és nem volt valami kellemes.
Persze a halál ritkán az. (Sanderson: A királyok útja)

 

Ezúttal közelebb voltak – éreztem a szagukat. Azt az orrfacsaró, félig rothadó vadállati szagot. De hát tudjátok, hogy van ez. A ragadozók meg a szájhigiénia két külön történet. (Harris: Futótűz Manhattanben; IN: 27 képtelen történet)

 

Néha el kell tudnod engedni a dolgokat. Néha meg kell tudnod osztani másokkal a terheket. (Dashner: Életre-halálra)

 

– Olvastam valahol, hogy egy csomó csillag, amit látunk, valójában már nem is létezik. Hogy már meghaltak, de több millió évbe telik, mire a fényük elér a Földre – mondta Dill.
– Az nem is lenne rossz halál – morfondírozott Lydia. – Még több millió éven keresztül fényleni, miután már meghaltál. 
(Zentner: A kígyókirály)

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr115274124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.