Romantikus, űrutazásos, házasságos, túlélésért küzdős.

May álma az volt, hogy kijusson az űrbe. Mindent erre tett fel, és céltudatosan haladt a cél felé. Egy volt, amire nem volt felkészülve: szerelmes lett az egyik tudósba, aki a gépen és a küldetésen dolgozott a NASA-nak. Stephen lesz a férje, akiért egy olyan döntésre is kész, amit korábban elképzelhetetlennek tartott volna. Ám egy tragédia éket ver közéjük: May újra az álma után veti magát, ami egyben a házassága végét is jelenti. Ám a küldetésen katasztrófa történik: a teljes legénység meghal, csak May marad életben egy szétesőben levő űrhajón végtelenül messze és amnéziásan. A Földön a megmentésén dolgozó Stephen az egyetlen reménye, miközben nem is sejti, milyen fontos dolgokat felejtett el az utolsó perceikről.

Soha nem vezet jóra a hasonlítgatás. A legtöbbször egy gyengébb terméket igyekeznek eladni azzal, hogy hasonlítják valami nála sokkal jobbhoz. Ez abszolút igaz a Közöttünk a végtelenre is. Nézzétek csak a borítót! Az Érkezés és a Mentőexpedíció rajongóinak.

Nos, én még szerettem is volna ezt a regényt, ha ezt a két kedvencem nem juttatják eszembe. Mert látom a hasonlóságot, van, amiért ide lehet őket citálni, de ez a regény jön ki rosszul az összehasonlításból minden téren.

Az Érkezéssel a házasság anatómiája és a gyerekvállalás és tragédia a közös pont. Csak éppen az Érkezés ezek mellett filozófiai mélységet mutat olyan témákban, mint a végzet, eleve elrendelés, nyelv és gondolkodás kapcsolata. Igen, megvan a közös metszet, csak az egyik nagyon alul marad a másikkal szemben. A Közöttünk a végtelen sokkal részletesebben mesél a házasságról, két ember mély kapcsolatáról, szerelembe eséséről és a szakításról, de nem vennék rá mérget, hogy többet is mondana, mint az Érkezés ugyanerről.

A marsi (a film után Mentőexpedíció, de az eredeti címe közelebb áll a szívemhez) egy bravúros, technikailag nagyon hiteles történet az emberi találékonyságról, egy űrhajósról, aki képes egyedül életben maradni a Marson, amíg megérkezik a mentőexpedíció érte. Mark és May nagyon nem egy karakter. Egyrészt, a nőnek elég sokat súgnak a Földről, a kezdetektől. Másrészt, Mark esetében részletesen ott volt minden folyamat. Ha krumplit ültetett, alaposan láttuk, honnan szerzi a földet, a trágyát, a krumplit és az egész növési szakaszt a vetéstől kezdve. Ugyanez állt a technikai részekre is, miközben Weir stílusát is lehetett élvezni. Ezzel szemben itt gyakran nagy ugrások vannak. Felmerül egy ötlet, és se a kivitelezés, se semmi részlet, már azt látjuk, hogy May szeli az űrt az elkészült napvitorlákkal. Hogy készítette el őket? Azt elnyelte az űr csendje.

Ha nem kellene ezeken merengenem, ha nem juttatják eszembe, még szerettem is volna a kötetet. Mert a házasság és a gyerekvállalás kérdése szépen ki van fejtve, szerethető May és Stephen kapcsolata is. Akad egy-egy, bár néha szappanoperás fordulat, ami a cselekményt is pörgeti. Még a technikai részekkel se lett volna bajom, nem vagyok amúgy sem a technikai részekben penge. De! A PR nem engedte így olvasnom.

Kb. olyan volt egymás mellé tenni ezeket a regényeket, mint az Yves Saint-Laurent parfüm mellé az Avon illatokat. Parfüm mind a kettő, még hasonlóság is akad, de nagyon nem egy szintet képvisel a kettő.

Vaughn: Közöttünk a végtelen - Mint sci-fi: 70% hihető űrkalandok és egy kapcsolati dráma – ilyen lenne a női sci-fi?

Szubjektíven: 50% a reklámszövegek nagyon eszembe juttatták az ennél jobbakat, kár érte.