Fülszöveg: 

A közeljövő Londonjában egy rejtélyes új minisztérium működik: feladata, hogy a múltból kivételes személyiségeket hozzanak a jelenbe. Itt ajánlanak remekül fizető állást egy fiatal köztisztviselőnőnek, ám a munkája meglehetősen szokatlannak bizonyul: „hídként” kell szolgálnia, vagyis az a dolga, hogy együttélve segítse és felügyelje Graham Gore-nak, a Brit Birodalom haditengerészeti alezredesének a mindennapjait. A történelemkönyvek szerint a férfi egy 1847-es északi-sarki expedíción vesztette életét, így kissé meglepve tapasztalja, hogy nemcsak életben van, de olyan furcsa dolgok veszik körül, mint a mosógép, az internet és a bokájukat igencsak kivillantó nők. Akik közül pont az ő segítője lesz az, akivel egy hosszú nyár alatt egymást kerülgető lakótársakból igaz barátokká válnak – sőt minden különbözőségük ellenére egymásba szeretnek.
Ám ahogy kezd kikristályosodni az időutazás valódi célja, Grahamék kénytelenek szembenézni a múltbeli döntéseikkel és az elképzelt jövőjükkel is. Győzedelmeskedhet-e a szerelem a történelem előítéletein? És hogyan dacoljon az ember a múlttal, ha az a kedvese képében ott áll előtte?

Szerintem: 

Mi volt ez? Legszívesebben annyi lenne az értékelésem, hogy rajzolgatom a

kérdőjeleket. Vagy egy sort megtöltenék velük, de azért nem vagyok ilyen elvetemült.

Az alapötlet még tetszett is volna, ha nem érezném úgy, hogy némileg lopva van abból a másik sorozatból, amiben szintén a múltból hoznak el dolgokat, mielőtt megsemmisülnek. Mindegy, nem ez a lényeg. Hanem, abban van lehetőség, hogy olyan embereket menekítsenek a mi jelenünkbe olyan korokból, ahol már csak a biztos halál várna rájuk. Ugyan nem értem, ez miért jó a jelenben, de még ezt is el tudom engedni.

A történet középpontjában egy fiatal nő áll, akit kijelölnek hídnak. Vagyis, segíteni kell egy múltból mentett férfit beilleszkedni a jelenbe. Így érkezik a 19. századból Graham Gore. Járattam is az agyam, hogy éppen azt a katasztrófát feldolgozó sorozatban/regényben szerepelt-e az alakja, amelyben saját korában meghalt. (Simmons: Terror – filmesítették is.) Már csak azért is érdekelt, mert a kötet tartalmaz visszaemlékező részeket, dőlt betűkkel, amelyben Gore szemszögéből követhetjük végig, hogyan veszett oda a küldetés.

Lehetett volna benne ötlet. Miként tud beilleszkedni Graham a jelenbe? Még akár humor vagy éppen nagyon klausztrofób irányba is elvihette volna Bradley. Helyette teljesen elveszik a történetbe. Graham és a hídja nem is csinálnak semmit, halálra untam magam. Még a szerelmi száluk is olyan semmilyen, hogy altatónak is ajánlanám. Egyszerűen unalmas a könyv.
Ok, talán az utolsó pár fejezet, amire kapunk összeesküvés elméletet és az időutazások kapcsán sokféle manipulációt, meglepetést Adela Gore személyazonossága nem csak a hősnőnek volt meglepetés. is, jobban csúszott. Csak éppen arra már lemondtam a regényről. És nagyon nem jó arány Kb. 250 oldalban altatni, hogy a végét feldobja. Mi van azokkal, akik félredobják, ami pár fejezet után nem tetszik? Nekik esélyük sincs ezzel a kötettel.

Éppen csak sci-fi. Éppen csak románc. Leginkább semmilyen az egész.

Még csak az sem tetszett, ahogy meg lett írva. Száraz vagy annyira a hősnő női szemszöge érvényesül, érzeleg, hogy alig bírtam olvasni. Ki is váltotta belőlem a könyv, hogy annak örüljek, ha a nőnek valami nem jön össze. Amikor Gore lelép, ő meg ott marad egyedül, miközben tudja, hogy ez alakulhatott volna úgy is, hogy összeházasodnak és gyerekük lesz? Én örültem. Kárörvendtem, de akkor is. Ezt a szemléletem átvittem a regény végére is. Ugyan abból a reményt kellene meglátni, hogy a nő elindul és megkeresi Gore-t, akar még egy esélyt vele, de én fejben szépen lezongoráztam, hogy úgysem sikerül neki.

De másokat is ki tudnék emelni azzal, hogy nem tudom őket kiemelni. Ahogy a történet, a szereplők is untattak. Graham Gore ahhoz képest, hogy ő a férfi főszereplő, simán csak fura. Az a rész, amikor kora szexualitását beszélik meg? Gondolkodtam, melyik ceruzámat döfjem magamba, annyira rémes volt.

Szóval, helyenként látok benne lehetőséget, de egyszerűen nem tudott élni vele a szerző. Se nem feszült, se nem vicces vagy romantikus, se nem elgondolkoztató. Ez most egy nagy NEM TETSZETT.