Fülszöveg: 

A tízéves Szamír Vidzs élete örökre megváltozik, amikor 1938-ban, egy januári reggelen megpillantja a pisztáciazöld szemű Firdausz Khánt. A családja parfümüzletében dolgozó hindu fiú és az édesapja mellett kalligráfiát tanuló muszlim kislány barátságot kötnek, és egymás mellett tanulják ki családjaik ősi mesterségét. Az évek múltával hivatásuk egy életen át tartó művészi szenvedéllyé, kapcsolatuk pedig mindent elsöprő szerelemmé nemesedik, és a két fiatal arról ábrándozik, hogy egy nap majd összeköthetik a sorsukat.
A történelem vihara azonban szeretett szülővárosukat, Lahórt is eléri, és az utcákon hamarosan véres összecsapások folynak. A szerelmesek két ellenséges oldalon találják magukat; Szamír indiai, Firdausz pedig pakisztáni lesz, és mindkettőjüknek súlyos döntéseket kell meghozniuk, melyek messzire sodorják őket egymástól. Vajon mit őriznek meg a múltból, miközben egyre távolabb kerülnek fiatalságuktól és a szerelmüktől?

Szerintem: 

Családtörténet a történelem árnyékában. Egy egész életet és kb. 4 generációt fog át ez a könyv, amiben plusznak ott vannak az

illatok is. Akkor miért nem tetszett?

Bár, ez így nem pontos. Az eleje még tetszett. Akkor talán regényesebbnek találtam. Ahogy a kis Szamír felfedezi az illatokat, kitanul orrnak és állhatatosan szerelmes egy leányba, akit még kisgyerekként ismert meg. Persze, ez nem az a kor, ahol nagy dolgokra kellene gondolni – leginkább azt jelenti ez a szerelem, hogy szép leveleket ír a kedvesének és az első, saját illatát Firdausz ihleti meg.

Ez is egy csendes, inkább hangulatokra épülő rész a kötetben, de itt még vevő voltam ezekre a hangulatokra. Egy egészen más világ volt, amiben a szereplők éltek. Nagyon belülről megfogott az egész és belengi valamiféle idill is, noha már ebben a szakaszaban vannak utalások arra, hogy a szereplőknek nem alakulhat álmok és tervek szerint az életük. Firdausz ugyan tanulhatott lány létére és az apja több mindent nyújtott neki, de nőként a házasság és az anyaság volt a kijelölt útja. Ahogy az is hamar kiderül az olvasónak, hogy a fiatal szerelmesek nem lehetnek igazi pár. Más a vallások és ez éppen az a kor, amikor az országot a vallás mentén szét fogják vágni. Esélyük sincs.

A regény második szakasza majd ezen a vonalon indul is el – Szamír mindent elveszít, amikor a lakónegyedük felég és az országot megfelezik. A szeretett lányt nem engedik hozzá, máshoz kell hozzámenni. A fiatalembernek nem marad más, mint a menekülés. Franciaországba megy és ott kezd új életet. Innen viszont nem tudott lekötni a cselekmény. Párhuzamosan meséli, hogyan telnek Szamír és Firdausz évei. Ki a párjuk, milyen a lányuk, az érzelmi életük. Olyan vastag ez a kötet, olyan sok a fejezet és egyszerűen nincs olyan tartalom benne, amit ki tudnék emelni.

Maradnak a hangulatok és ez a két ember, akik soha nem szűntek meg szeretni egymást, de más földrészen, külön és nagyon más életet éltek. Még csak az újratalálkozás öregként sem adatik meg nekik. Az unoka jön majd el, miután a nagyanyja meghalt. Egyre kevésbé éreztem a történetet regényesnek, mesélősnek is. Inkább krónikát idéz, ahogy mennek az évek és a fő, de különben unalmas eseményeket összefoglalja.

Egész egyszerűen untam. Pedig, ott vannak az illatok végig. A szerző még egy kis csavart is tesz bele azzal, hogy Firdausz őrzött egy titkot. Bizonyos illatokat, éppen azokat, amelyek a parfümök lényegei, a virágokat nem érzi. Így soha nem tudhatta meg azt sem, milyen illatot komponált neki a szerelme, mert egész egyszerűen nem érezte. Az egyik szereplő mindent az orrán keresztül tapasztal meg, a másik képtelen erre. Mégis, össze vannak kötve gyerekkoruk óta. Ez is egy olyan hangulat, kitalált elem benne, amiben még szinte líra is van, de annyira elnyújtva, lassan van elbeszélve, hogy alig hatott.

A főszereplőket különben lehetett kedvelni. Mindig igyekeztek kihozni a legtöbbet abból, amire lehetőségük volt. Jó szülők lettek, és nem keseregtek azon, amit elvesztettek. Magukban vitték a fájdalmuk, de nem az határozta meg őket. Szamír még tehetséget is mondhat a magáénak, Firdausz már a neme miatt sem reménykedhetett semmi hasonlóban, hiába nevelkedett nem hagyományosan, műveltnek.

A cselekményen túl van egy oldala még a regénynek, ami viszont jól sikerült. A történelem hatása az egyéni életekre. Pakisztán és India megszületése feljebb dőlt el, és látjuk, az egyszerű embereknek ez mit jelentett. Hogyan változtak meg egész életek.
Az az esemény történelmi regény szinten is működne benne – szó van róla, miért történt meg a szétválás. Ott van maga az esemény és a következményeit is hosszan látjuk majd. Személyessé tette a szereplőkön keresztül.

Fontosak a leírások benne. Mivel illatokat, benyomásokat rögzít, ezeket szöveggel igyekszik minél jobban megfogni és éreztetni. Belőlem azt mindenképpen kiváltotta, hogy szívesen szaglásznék magam is ilyen esszenciákat, virágokat, de azért A parfüm és Süskind szintjét nem érte el. Igaz, ez annyival túl van írva, hogy esélye sincs olyan eleminek lenni. Felületesebb és női regényesebb, mint Süskind volt.

Nem pont ilyen regényt vártam, de végső soron nem a cselekmény miatt nem tetszett. Azt még értékelem is, hogy a családok sorsa reálisan alakul és semmilyen rózsaszín happy end nincs a végén, maradunk a hihetőnél. Az sokkal inkább zavart, hogy mennyire lassú, nagyon-nagyon leíró és a teljes második fele krónika ízű lett.