Veszteséges, természetfelettis, vámpíros.

Draka a boltjában intézi a napi ügyeket, amikor különös ügyfél érkezik hozzá. Egy egyedi, mágikus kötetet kínál eladásra: Az eltűnt idők könyvét. Harlan visszautasítja a vételt, de a könyv címe felidézi benne, mennyi mindenkit és hogyan vesztett el hosszú élete alatt. Kurjak, aki halálos kórral küzdött, mégis harcban esett el. Tesla, aki a szerelme nélkül végül engedett az őt ostromló vámpírnak. Ljuba, aki a szerelme visszautasítását követően a drog poklába merült. Anne, a látnok, aki egy rémálomban a saját rosszabb felével kellett, hogy szembenézzen. Még a saját végzete sem kerülhető el, amikor csapdát állít neki egy másik dampyr. Az emlékezés közben azonban rádöbben, hogy mágia lépett működésbe, és talán semmi sem az, aminek látszik.

Igazság szerint nem mértem fel, a sorozatnak hány kötete jelent meg magyarul. Ami biztos, az első részek megjelentek, és a kötetben található képek alapján kell lennie több résznek is. A cselekmény folyamán is utalgatnak korábbi lapszámokra, amelyek közül egyet sem volt szerencsém ismerni. Ami bizonyos, ez egy különszám volt.

Ami jól látszik a cselekményen is: olyan, mint egy Bosszúállók mozi a több egy-egy főszereplős film után. Egy kisebb sztoriban mindenki megjelenhet, akinek jelentős szerepe volt a Draka univerzumban. Aki valóban követte, majdnem minden résszel a képregényt, neki ez igazi csemege. A sok utalás, a kedvencek egy-egy jellegzetes kalandja.

Annak is lehet élvezetes, akinek nincs ilyen előtudása. Minimális kell, az olyan fogalmakkal nem árt tisztában lenni, mint a dampyr, de nem igényel különösebben magyarázatot egyik történet sem. Sok-sok részből áll össze egy nagyobb történet, akad köztük egyszerűbb, de véresebb és horrorhoz közelibb is.

A változatosság tetszett is, jobban, mint a végére szánt csavar. Már a kezdeteknél motoszkált az agyamba, hogy valami ilyesmire lyukadunk ki a végén. Mondhatni, egy jól menő sorozatnak nem érdemes olyan zárt véget írni, hogy mindenki meghalt. Vagy távozott – szóval, logikus, hogy valami ilyesminek kellett beférnie a végére.

Egy rész azonban valósággal ledöbbentett: a vámpírok jövőképe. Ok, a D, a vámpírvadász is mutatott már hasonló ötletet, de az a sztori évezredekkel napjaink után játszódik. A Dampyr eme része azonban abszolút a jelenben jár, és inkább múltbeli, mint jövőbeli epizódok szoktak benne előfordulni még. Valahogy elmebetegnek találom az ötletet, hogy a vámpírok elmennek… nem fogom megmondani, hova!

Mivel ennyire erős a rajongók kiszolgálása, a karakterek nem kapnak új színeket. Mindenki képviseli, amilyen eddig is volt jellemzően. Így mindenki olyannak kapja meg a maga hősét, amilyennek megszerette. Most talán a gyengédebb oldala villan meg mindenkinek, mert nem a harc és a lények elleni küzdelem a kötet központi eleme. Hanem a búcsúk. Egyesek esetében a méltó, másoknál a szomorú vég.

Ami kellemes meglepetés volt számomra: annak ellenére, hogy fekete-fehér a kiadvány – én jobban szeretem képregényből a színezettet – a rajzok kárpótoltak a színek hiányáért. Ha nem is olyan, mintha fekete-fehér fotókat nézegetnék, de hitelesen emberiek a figurák. Egy-egy karakter arca kifejezetten szép lett. Mondjuk, azt még mindig nem értem, miért számít Tesla jó nőnek, de ezt már nem is fogom érteni.

A történetben váltakoznak a nagyon érzelem központú részek a harcosakkal, fenntartva a figyelmet és a sokszínűséget. Ok, nem mindegyik ellenfél tetszett, de egy-egy epizód rövidsége miatt érthető, miért ennyire tipikusak és egy-egy vonással jellemzettek.

Ha a kedvenc részem nem is lesz a sorozatban, a kellemesek között van.

Falco: Az eltűnt idő könyve – Mint képregény: 70% nem eredeti, de sokszereplős, rajongóbarát kötet, korrekt rajzokkal.

Szubjektíven: 65% meglepett, milyen jók a rajzok benne, de a sztoriból ez a faktor kimaradt.