Fülszöveg: 
Négy év telt el az első kötet történései óta… A pokol valósága immár az egész bolygó előtt egyértelművé vált a rengeteg szörnyű, nyilvános kivégzés után. Az Új Igazság Rend hatalma megkérdőjelezhetetlennek látszik, és vele a pokoli üzenetet kapottak bűnösségébe vetett hit is.
A rettegő emberiség ezúttal tényleg kész szembenézni önmagával, vagy csak álszent módon elfordul a másokkal történő szerencsétlenségek láttán? Ki vagy mi felelős azért, hogy az egykori elnök által megalapozott szép új világ rémálommá vált?
És vajon létezik-e megváltás az ítélet alól, vagy a figyelmeztetés után már menthetetlen az ember? De mi a helyzet akkor, ha a legutóbbi pokolra ítélt egy bűntelen újszülött? Mennyiben veszélyezteti ez a tény az Új Igazság Rend jövőjét? Mert nem mindenki hajlandó elfogadni a szekták által ráerőltetett vallási dogmákat. Vannak, akik készek szembenézni a múlt bűneivel. Amíg nem késő…
Szerintem:
Újfent meg kell állapítanom, hogy
mennyire jól megcsinálták belőle a sorozatot. Nagyon idézi a képregényt: nem csak az ikonikus jelenetek jelennek meg, de néha egészen olyan, mintha csak lejátszanák, amit eredetileg megírtak.
A történetet érdemes nem elválasztani az elejétől. Ugyanis két alapvető emberi modellt mutatnak: az első kötetben azt kellett megérteni, hogy az embereknek kell valamiféle hit egy felsőbb rendről. Azt nem képesek elviselni, hogy véletlenül is történhet olyan tragédia, mint ezek a pokolra szállások elég kegyetlen halállal a végén. Viszont, a második kötet a pár évvel később játszódó eseményeknél megmutatja, hogy hataloméhes emberek ezt a helyzetet hogyan használják diktátori rend kiépítésére. Egészen sztálini, ahogy uralkodnak az emberen, mindenki feljelent mindenkit a bűneiért, és az egyház szava szent és sérthetetlen. Aki másképpen mer gondolkodni, majd elintézi a fanatikus hívőkből szerveződött félkatonai szervezet. Hogy félelemmel irányítanak, fanatizálnak és nagyban megy a bűnbakképzés. Vagyis, megint változás kell.
Így egy nagyobb történetbe illeszkedik egy család tragédiája. Az újszülött, akinek még nincs bűne, megkapja a halálos ítéletét a pokolra szállásról. Ez viszont a vallás alaptételét cáfolja, és megdöntené az emberek vak hitét és engedelmességét. Így a rendszerváltók nyilvánosságot adnának neki, a rendszer emberei eltűntetnének minden nyomot.
Képregényhez képest komplett társadalmi rendet, hangulatokat ábrázol és a baba kapcsán az összecsapás mellett ott a sok kis tünet. Ahogy a rugalmasabb gondolkozású rendezőt leteremtik, mert némi kritikát mert megfogalmazni a saját munkája kapcsán. Ahogy a papok vezetője simán kiad halálos ítéletet, és úgy tesz, mintha már fel is oldozhatna a bűn alól. Ahogy egyesek inkább eltűnni és titokban meghalni próbálnak, hogy a családjuk elkerülje a szégyent, ami egy bűnös családjának jut. Ahogy a rendszer bizonyítékot hamisít, embereket vesz rá hamis vallomásokra, hogy eladhassák, hogy a pokolra szálló valóban bűnös volt. Túl is mutat így magán a képregény, mert ezzel minden diktatúra ellen szítja az indulatot – így nem lenne szabad senkinek sem élnie. Ez egy olyan rendszer, ami ellen küzdeni kell.
A baba körüli hajsza és a világépítés, ami kitölti a történetet. Hol izgalmasabb, hol csendesebb, de az üzenetet jól becsomagolta. Miközben a kis családért izgulhat az olvasó, megfogalmazódhat benne, milyen a zsarnokság és a hit milyen veszélyes fegyver.
A karakterek egyszerűek, és könnyen fekete – fehér megvilágításba helyezhetők. A vakhit emberei a rosszak. Nem is tudom, melyik részük az ijesztőbb: akik látják a rendszer hamisságát, de hatalmat biztosít nekik, így táplálják és a részei. Vagy az elvakult hívők, az agymosottak. Akik valamiképpen küzdeni próbálnak, már a másik oldalra kerülnek. Akkor is, ha csak áldozatok, akik a nyilvános halál és a családjuk megalázása elől futnak.
Más a horror is benne. Már nem az a legijesztőbb, hogy azok a démoni lények milyen kegyetlenül ölnek. Feleslegesen brutális még mindig, ahogy szétszaggatják az embereket. De már kevesebb rajzot szántak erre, és kevésbé brutálisak az ábrázolások. A kiépült politikai – vallási rendszer, az a sok elvakult és megtévesztett ember, az most az igazán ijesztő.
A grafika különben szép most is. Emberiek az alakok, jól elkapottak az érzelmek, még a fekete-fehér forma is jól áll ehhez a tartalomhoz.
Ami azért idegesít, hogy sok válasz nincs meg. Ez a történetszál lezárul, de egy olyan ponton, ahol adja magát a kérdés, hogy most mi lesz. Egy olyan helyzet, ahol minden korábbi szabály és lehetőség inog. Bár a történet egyik alapja, hogy nem érteni, miért is történik ez, azért pont a végére behalmozni a sok nyitott kérdést… azt nem szerettem.
