Női, fogyókúrás, életet megváltoztatós.

Lizzie kövér kamaszlány, aki még sokkal rosszabbnak látja a külsejét, mint amilyen. Egy helyesebb, de szintén problémás lánnyal barátkozik, aki mellett igyekszik ellesni, hogyan lehet fiúkkal kezdeni és egyre vadabb bulikba mennek bele. Azért Lizzie olyan messze nem hajlandó elmenni, mint a barátnője. Fiatal nőként maga sem hiszi el, amikor a szerelem besétál az életébe – lánykérés, majd házasság is lesz a dologból. Lizzie akár boldog is lehetne, de nem tud szabadulni attól, hogy rondának tartja magát. Komolyan edzeni és diétázni kezd, míg látványos nem lesz az eredmény. Ám a férje is egyre boldogtalanabb: a közös programok helyét önkínzás veszi át, és az egykor kedves neje hideg, elérhetetlen nővé vált. Amikor a férfit elveszti, Lizzie akkor sem képes szabadulni. Van egy ruha, amit mindenáron fel akar venni, bármennyit is kell gyötörnie magát miatta. Ha haza is kell költöznie, ha nem is marad már más neki, mint a fogyás és az elérhetetlen szépség álma.

A divat és az ideálok minden korban jelen voltak. Megvoltak azok a személyek, akikre az emberek hasonlítani akartak. Olyankor, amikor még nem voltak fotók, léteztek festmények, még korábban ideálok. A hírességek mindig is húzták magukkal a tömeget.

Napjainkban annyira erős a megfelelési kényszer, hogy betegségek alakulnak ki miatta. Pszichés, fizikai – mintha önkínzásra ítélnénk magunkat. A reklámok azt sugallják, ha nem vagy olyan, mint a terméket bemutató modell, nem is érsz semmit.

Talán sarkítok, de ez a regény erre épül. Van egy nő, aki akár boldog is lehetne, de erre képtelen. Mert van egy ideája, aminek meg akar felelni, miközben nem veszi észre, hogy a fejével van a gond. Boldog és elégedett akar lenni, aminek az eszközét a külsejében látja. Ha vékonyabb lenne, az emberek jobban kedvelnék. Ha beleférne a kinézett ruhába, elégedett lenne magával és boldog. A szerző elmegy egészen addig, hogy ez a gondolat teljesen eluralkodik a szereplőjén. Rögeszmés lesz – egy sorozatban volt egy képi bemutatása annak, hogyan születnek a rögeszmék és uralkodnak el az elmén. Ott egy tojásból kikelő állattal illusztrálták ezt, de Lizzie és a fogyás is lehetett volna az etalon.

Awad nagyon elkapja, hogy a rögeszmés elvet minden logikát és vakká válik a valóságra. Csak az számít neki, amit beképzelt magának. Lizzie sem veszi észre magát, az élete teljesen a rögeszme körül kezd forogni.

Valahol kifejezetten tragikus is, ahogy az élete teljesen tönkremegy. Ahogy soha, semmi nem elég neki, és elveszít mindent, ami még értékessé tehetné és boldoggá a napjait. A házassága a legjobb példa – ő üldözi el a férjét. Ő az, aki gyökeresen megváltozik. Durva, ahogy eléri a célt, mindenki irigykedik és szépnek látja, csak ő nem magát.

Ez még egy üzenetet át tud adni: a szépség és önbizalom nem kívül kezdődik, hanem belül. Ha saját magaddal vagy rosszban, az tesz tönkre mindent. Bent kell először rendet tenni, hogy aztán lehessen alakulni kívülről is. Lizzie beteg karakter, nagyon ellenszenves is, ahogy teljesen elveszti magát és mindenki mást is.

Mivel Lizzie van a fókuszban, rossz is volt olvasni a regényt, mert egyszerűen nem bírtam elviselni a nőt. Utáltam a döntéseit, a karakterét, az életét. Ami le tudott kötni, amikor egy-egy részre valaki más gondolataiba leshettünk bele. Ahogy kívülről láttuk, milyennek látják mások a nőt, és hogyan mérik fel, milyen változást hozott belül a külső. Ahogy reagálnak rá. De Lizzie már olyan rögeszmés, hogy semmilyen jel nem elég, hogy magához térítse.

A stílusát se szerettem. Nyavalygós, szenvedős. Helyenként nyelvileg is olyan minősíthetetlen, hogy utáltam olvasni.

Az üzenetében van értelmes is, de szenvedés volt olvasni. Utáltam Lizzie-t!

Awad: Antilányregény - Mint női: 30% elkapott egy rögeszmét, azt alaposan bemutatja, de minden más kárára.

Szubjektíven: 10% utáltam a hősnőt, nem tetszett a történet sem, ez nagyon nem volt jó.