Képességes, útkereső, harcos.

Jean Grey az egyik első Xavier professzor tanítványai közül – telepata és telekinetikus erők birtokosa, aki jegyben jár az X csapat vezetésével megbízott Küklopsszal. Amikor a Föld és minden szerettük veszélybe kerül, Jean önként vállalja, hogy öngyilkos küldetésre indul. Csak remélheti, hogy az ereje megvédi majd a világűrben rá váró sugárzástól. Odafent azonban valami olyasmi történik, amire senki nem számít. Jean sokkal nagyobb hatalommal bír, mint amiről tudomása van. A halál közelében az erő feléled, megmenti a nőt, de valamit meg is változtat benne. Hazatér, de már képtelen ugyanazt az életét folytatni. Sokkal több, erősebb és veszélyesebb, mint amit bárki is képes lenne kezelni. Saját magát is beleértve. A Sötét Főnix gyilkos erejét sokan kihasználnál, mások megállítanák őt, egy háború van kilátásban. Vajon ki bizonyul erősebbnek: Jean vagy a Sötét Főnix?

A Marvel most annyira megy, hogy egész univerzum épül a filmek, karakterek és tulajdonképpen minden köré. Hamarosan indulnak a Marvel sorozatok is, jönnek az újabb mozik és magyarul egy Marvel Regénysorozat is elindult. A koncepció érdekes: sikeres képregények regényes átdolgozására kértek fel szerzőket, és így nem új történetek, hanem már ismert sztorikat mesélnek újra.

Eddig 6 rész jelent meg, de a sorrend igazából mindegy is. Nem függenek össze, mások a szerzők és mások a hősök. Így eshetett meg, hogy elsőnek a legutolsóként megjelentet olvastam el, az X-Men világba tartozó Sötét Főnixet. Őszinte legyek? Túl akartam esni rajta, mert a képregény alapján összehozott film nem mondhatni, hogy tetszett volna. Plusz, Jean Grey az egyik olyan X-Men, akit nem bírok.

Az hamar felfedezhető, hogy nem a film volt az alap. Elég sok mindenben más ez, mint a film volt. Ami pozitívum nálam – így lehettek benne más fordulatok, meglepődhettem és nem hoztam magammal a szereplő iránti ellenszenvem sem. Az egyik legfontosabb, hogy itt nem kamaszok a szereplők. Jean és a csapat már felnőtt, önállóan világot mentő hősök, akik tisztában vannak a képességeikkel. A képregényes világ ismerete nem is árt, legalább minimálisan: akkor érteni fogjuk, hol van X professzor és még az sem lesz döbbenetes, mi lett Magneto sorsa. (Azon konkrétan leesett az állam. Komolyan, képesek voltak így elintézni az egyik legjobb karakterük? Még csak nem is a jelenben, hanem elmesélve, mi történt?)

A cselekményen érezni, hogy egy egészen más zsánert igyekeztek regényre átszabni. Cselekményközpontú, nagyon érezni is, hogy rohanunk az események és a szereplők után. Díjaztam, hogy Moore legalább Jean és Scott érzelmi világába is igyekezett egy kis betekintést nyújtani, de alapvetően az akció volt a lényeg. Ki hova megy, itt mit csinál, milyen hatása van annak a többiekre és milyen reakciókat vált ki. Nem lett nyálas egy rész sem, de pont ennek a két alaknak a kapcsolata, ahol sikerült túllépni a képregényes alapon, és valami valóban érzelmeset, emberit beletenni a regénybe.

Tetszett, ahogy Moore a Sötét Főnix identitást is igyekezett átadni és megértetni velünk. Hogy az erő nem rossz és jó, túllép az ilyen emberi, etikai fogalmakon. Mindenható – nem megy bele a szerző az istenes vonalba, de azt megfogja, hogy aki ekkora hatalmat birtokol, mennyire másként dolgozik és mennyire nem jelent már neki semmit az emberi etika. Miért is kellene, ha annyira felette áll?

Nem egy irodalmi élmény, de egy kikapcsolódásra alkalmas kalandregény igen. A külcsín különben is piros pontos, szerettem a borítót. (A sorozat többi részéről is el tudom ezt mondani, ha azokat még nem is olvastam. Dizájn – ütős!)

Még fogok olvasni Marvel regényt, úgyhogy: viszlát, Marvel Regénysorozat!

Moore: Sötét Főnix - Mint fantasy: 60% a történet kalandos, tele van akcióval és váratlan fordulatokkal, de mese is.

Szubjektíven: 55% kellően izgalmas, de sok alapismeret kell hozzá. Érezni, hogy átdolgozás.