Fülszöveg: 

Ahogy az Idő Kereke forog, úgy követik egymást a korok. A történelem legendák ködébe vész, a legendákat elfelejti az emberiség, szereplői mégis újra meg újra visszatérnek. Mindeközben a Sötét Úr egyre kitörni készül börtönéből, a múltat, jelent és a jövőt pedig bármikor elboríthatja az árny.

Moiraine Damodred azért érkezik Emondmezőre, hogy felkutassa az egyetlent, aki végleg legyőzheti a Sötét Urat, nyomában azonban trallokok félig emberi, félig állati szörny­hordája özönli el a békés falut. Moiraine tudja, hogy az újjászületett hős miatt támadtak – abban azonban nem biztos, melyik falubeli fiú lehet az. Így aztán kénytelen mindhármukat meggyőzni, hogy vágjanak neki a nagyvilágnak, ha biztonságban akarják tudni az otthonukat. Rand, Mat és Perrin ekkor még nem is sejti, hogy útjuk során nemcsak a sötétben, hanem a Fényben is veszedelmek egész sora les majd rájuk…

Szerintem: 

Elkezdtem nézni a tévésorozatot, de félbehagytam, hogy előbb

elolvassam a kötetet. Nem bántam meg, azért sokkal részletesebb és magyarázóbb a könyv, mint a sorozat.

Mert, és ez volt az első tapasztalatom, Jordan valami egészen nagy epikus történetbe kezdett. Nem simán Jó és Rossz örökösen ismétlődő harcának egy újabb fejezetét mondja el, hanem a nagy csatát, de addig el is kell jutni. Vastag kötet, és ez még csak éppen a bevezetés. A hősök éppen csak színre lépnek, és egy vezetővel elindulnak egy menedék felé üldözőik elől.

Megismerjük a szereplőket. Természetesen mindenki fontos, és ki is van hangsúlyozva, hogy olyan alakok, akik a világ sorsát befolyásolják. Ok, itt inkább úgy mondják, hogy olyan vezérszálak, amelyek köré minta szövődik.

Ez az, amit azért emésztenem kell. A Kerék, a Szövés és a hasonló fogalmak. Még nehezem képzelem magam elé, hogy milyen is az ő világnézetük. Mennyire eleve elrendelés, mennyire van szabad akarat. Mert, ha a kerék sző, és a minta jő, akkor mit számít az egyéni tett? Vagy az lenne a lényeg, hogy ezek a szereplők olyan egyéniségek, akik hatással vannak a mintára? De egyelőre ezt elengedtem, még van elég rész, hogy megértsem.

Rand, Mat és Perrin külön egyéniségek, és más-más tulajdonságaik is vannak. Jordan egy jó húzással az együtt elinduló csapatot szét is szedi, hogy mindenki több teret és önálló kalandokat kapjon. Hozzáteszem, azért azt érezni, hogy ki a kiemelt szereplő. Hiába fontosak a többiek is, a legtöbb szerepet Rand kapja. Ő az, akinek rejtély is van a történetében. Hiszen az apja lázálmában elszólja magát, és rá kell jönnie, hogy örökbe fogadott gyerek. Még nem hiszi el, lesz rá magyarázat is, de túl sok a jel, hogy Rand nem az, akinek gondolja magát. Hős alkat, másokért küzd, és a sorozat kapcsán annyit sejtek előre, hogy ő az Újjászületett Sárkány – ez még a regényben nem hangzott el, de Moiraine többet tud, mint mond. Ezt már csak azért is állítom, mert az előzménykötet azért elmesélte, milyen küldetésre és miért indul. Itt ezt nem mondja el, de egyértelmű, hogy az a célja.
A lányok egyelőre kevesebb benyomást tettek rám. Egwene és Nynaeve is csak kezdemények még, akiknek meg kell ismerni a saját erejüket. Moiraine mellett egyszerű parasztlánynak tűnnek, de hatalom szunnyad bennük is. Vagyis, lehet még erre építkezni. Pláne, hogy a Sedai világ is ezek után nyílik még ki. Van egy olyan tippem, hogy az abban a rendben történtek, a különféle színek és belső harcaik is nagy szerepet kapnak még.

Már ebben a részben látni, mekkora világépítő munka van benne. Sok-sok helyszínt és népet megismertet. Mindnek történetei vannak, és nagy fantáziáról árulkodnak a megjelenítéseik. A kedvencem különben Emondmező története, azt meg is könnyeztem, amikor Moiraine elmesélte a népnek, hogy kik voltak az őseik és miért ragaszkodnak a leszármazottak is annyira e földhöz. Vérrel fizettek minden darabjáért, kegyetlen csaták és háború dúlt a védelmében.

Kényelmes, mesélős. Van olyan hangulata, hogy bele lehetett veszni, és el tudtam magamban nyomni, hogy néha a jobban pörgetett eseményeket jobban díjaztam volna. De nehezemre esett ebbe igazán beleélni magam, amikor annyira ötletes városokat, népcsoportokat mutat be.

Azt máshol hallottam, hogy sok elemet kölcsönöz Tolkien Középföldéjéből. Ezt annyira nem éreztem, nekem sikerült saját jogon szeretni a történetet és nem LotR áthallásokat keresni. (Ok, egy van. Az itteni szörny-harcosok, akik lerohanják a fiatalok lakhelyét. Ők közel vannak az orkokhoz, de más nevük van, amit még nem jegyeztem meg.) Bár lehet, a Shannara annyira Tolkien-nyúlás és friss emlék, hogy ahhoz képest fel sem tűnik már nekem.

Kedvenc státuszt még nem adok neki, de az érdeklődésem felkeltette.

Idézet: 

De nem mindenki menekült el. Először apró csermelyként, majd hömpölygő folyamként indultak meg, mígnem valóságos emberáradat vonult, nem a biztonságba, hanem csatlakozni az országukat védő hadsereghez. Juhászok íjakkal, parasztok vasvillával, favágók fejszével. Nők is voltak közöttük, vállukra vetve vitték fegyverüket, ki mit talált. Férjük, jegyesük oldalán mentek a harcba. Mindannyian tudták, hogy soha nem térnek vissza. De a szülőföldjükről volt szó. Az apáiké volt, és egyszer a gyermekeiké lesz; azért mentek, hogy az ellenségnek meg kelljen fizetnie érte. Minden egyes talpalatnyi földet elborított a vér, mielőtt a Sötét Úr seregéé lehetett volna, de végül mégis visszaszorították Manetheren hadseregét, ide, erre a helyre, amelyet ma Emondmezőnek hívtok. Itt zárták körül őket a trallok hordák.