Mágikus kötéseket felbontós, szerelmes, kamaszos, felelősséget vállalós.

Lily már készül arra, hogy a születésnapján mindent feladjon, amire eddigi életében készült. Mivel Quince és közte már nem lehet új mágikus kötést létrehozni, inkább lemond a trónról, és a fiú mellett marad. A víz és a sellők világa ugyan hiányozni fog neki, de nem annyira, mint Quince hiányozna a vízi létben. A csendes mindennapokat és a felvételire készülést az unokahúga érkezése zavarja meg, akit száműztek az emberek közé. Doe elvesztette minden mágiáját, és amíg nem mutat megbánást, nem békül meg az emberekkel, Lily felügyelete alatt kell maradnia. Bajt azonban így is tud keverni: a szépséges Doe Lily egykori szerelmére veti ki hálóját, akit mágikus kötéssel magához is láncol. Lily kénytelen kézbe venni a szétválasztásukat, miközben egy gyerekkori barát, egy másik tengeri királyság örököse egy komoly kéréssel fordul hozzá.

Az első rész sem volt éppen a szívem csücske, de abban volt még valami plusz. Egyrészt, irritálónak tartottam, ahogy a szomszéd lány és hercegnő szerepeket össze akarta mosni a szerző, de volt mellette ötletes nyelvezet és egy humoros, kamaszos szerelmi szál.

Most viszont érezni a folytatási kényszert, annak minden mellékhatásával. Az elsőnek annyira kerek a vége, hogy nem egyszerű újranyitni a szálakat úgy, hogy Lily maradjon az elbeszélő és a kiemelt karakter. Nyilvánvaló, hogy Quince marad számára a nagy Ő, szerencsére nem is próbált Childs szerelmi háromszöggel bonyolítani a cselekményt. Igaz, egy kis konfliktust kaptak a történet végére, de az annyira gyerekes és ostoba, ahogy a megoldása is, hogy jobb lett volna, ha nem is lett volna.

Ami furcsa döntés volt, hogy nem Doe lett az új főszereplő. Ő az, akinek meg kell változnia, ő az, aki mozgásba hozza az eseményeket, és ő az, akié a regény szerelmi szála is. Csak ő nem a helyes, bárki lehetne szomszéd lány karakter, mint Lily. Doe gyönyörű, pontosan tudtában van a külsejének és a rangjával is. Merészebb, cselekvő karakter, ellentétben a mindig mindent átrágó és töprengő Lilyvel. Most határozottabban szívesebben néztem volna ezt a történetet az ő szemszögén keresztül.

Nem tetszett az sem, ahogy Doe és Brody kettősét kezelte a szerző. Olyan hirtelen és a háttérben történik közöttük minden, hogy szinte kellene egy újabb regény az ő történetüknek. Az egyik percben először találkoznak, a következő jelenetben már ott van köztük a megszülető kötés. Még fel se igen lehet dolgozni mindent, Brody már el is kötelezte magát egy életre. A romantikus zsáner kötelezőinek megfelelően itt is lesz buta okból szakítás, majd békülés és nagy happy end. Csak minden megjegyzésképpen, Lily gyötrődésének háttereként.

Amíg olvastam a könyvet, nem irritált ennyire Lily, de most kezdem beleélni magam, hogy miatta megy rossz irányba a regény. Mivel az ő szerelmi története kész, más konfliktust kell a szerzőnek beemelni, hogy ő maradhasson a hősnő. Ami olyan gyerekes és naiv vonal lett, hogy fájdalom volt olvasni. Ez egy romantikus YA fantasy, amibe politikai machinációkat igyekezett Childs belenyomni, csak éppen egy rózsaszín szemüvegen keresztül. Nem ez áll jól neki, az Doe és Brody története lett volna.

A vége is olyan, hogy akár egy harmadik kötettel még jobban el lehetne menni politikai, társadalmat megváltoztatós irányba, és egy kis szerelmi problematika is adott a kötések miatt, de annyira felesleges egy olyan rész. Majdnem annyira, mint ez volt.

Már a regény nyelvezete sem olyan, mint korábban. Kevesebb a szirén szleng – ami olvasva még talán idegesített is, de egyedibbé tette a kötetet. Nélküle marad az átlag YA.

Nem szívesen írom, de igaznak érzem: ez egyike a felesleges folytatásoknak. A szereplőkhöz nem tesz hozzá semmit, alig van cselekménye – azért van csak, hogy legyen.

Childs: Hableány mindörökké – Mint YA fantasy: 50% a világában van lehetőség, jó a mágia benne, a cselekmény kevésbé.

Szubjektíven: 40% nagyon meseszerű, a konfliktusok túl könnyen megoldódnak. Plusz: Lily.