Műkincsekkel üzletelős, politikát manipuláló, egyenlítős.
Marco Boretti szenvedélye egyben a munkája is. Elismert régész, akinek olyan kincseket sikerül felfedeznie, amelyeket már rég keres az emberiség. A frigyláda fedőlapja az eddigi legnagyobb dobása, amely új pártfogókhoz is juttatja. Egy német fegyvergyáros és előkelő származású, fiatalabb amerikai és jó családból származó neje bérlik fel, hogy vele tegyék magánmúzeumok gyűjteményét még páratlanabbá. A pár nem sejti, hogy miután az évekig tartó együttműködés során Marco átment egy traumán, már más célok hajtják, nem a becsvágy. Igazságot akar a műkincspiacon, politikában is. Amikor egy kivételes királyfejre bukkan, sivatagi rablók kaparintják meg a szobrot. Marco elérkezettnek látja az időt akcióba lépni – ám ő sem készülhetett fel arra, mennyire mély az emberi gonoszság, amely őt is be akarja kebelezni.
Új fejezetet kezdtünk Frei Tamás regényeivel kapcsolatban. André helyett új hőst és új történetet kapunk – azért egy mondat erejéig visszaidéződik a másik hős is, de az annyira csak, hogy aki ismerte és felismeri az utalást, örüljön neki, a többieknek meg fel se tűnjön. Mindössze egy jelzés, hogy ugyanabban az univerzumban járunk.
Ez ennek a regénynek különben a legizgalmasabb része: az univerzuma. Amerikában van egy divatos akcióregény típus: ami a jelen politikájából és viszonyaiból táplálkozik. Nem teljesen valós, nem lehet dokumentumregényként eladni, de erősen reflektál a mára, és akinek van hozzá kedve vagy ráhallása, fel fog ismerni embereket, történéseket.
Frei is ebben a műfajban alkot, és nem lehet nem úgy olvasni ezt a könyvet, hogy ne gondolkodjunk el azon, mi és miért történik most Európában. Tetszett, hogy mindezt nem szájbarágósan vagy kioktatóan adja át. Inkább nézőpontot igyekszik váltatni velünk. Kiszakítani a magunk kelet-európai miliőjéből, és a nagyobb képet nézni. Azt gondolom, mondanom se kell, hogy nem rózsaszín és boldog világképet és motivációkat kapunk. A világot a pénz és a hatalom játszmái mozgatják, és nagyon kis halak vagyunk mi is, meg a migránsok is egy óceánnyi medencében. De ahogy mondtam, értékítélet nincs, csak lehetőség arra, hogy túl lásunk azon, amit itt vetítenek nekünk és kintről nézni. (Ezért irigyelem a világpolgárokat. Nekik sokkal szélesebb a látókörük, mert több szempontból is tudnak nézni nem csak politikát, tulajdonképpen mindent.)
Akinek nincs kedve elmerülni a valóság bugyraiban, neki meg ott van egy ravasz műkincses thriller. Több szálon van vezetve a cselekmény, és szinte minden karakternek van valami hátsó szándéka. Ahogy megy előre a történet, egyre jobban összeérnek a szálak és gyorsulnak az események. A vége már egészen kalandregényes, addig inkább a világ építésével és a szemlélettágítással foglalkozik.
A műkincspiac izgalmas téma, és egészen sokkoló, milyen pusztítást végeznek a terrorszervezetek a kulturális örökséggel. Ugyan messze nem ez a kedvenc korszakom a művészettörténetből, nem véletlen, hogy Marco ezen a területen mozog és kutat. Fura lenne, ha egy elveszett Monet után kajtatna Afrika sivatagaiban…
A karakterei összetettek és a szürke árnyalataiban játszanak. Túl könnyű lenne a gonosz és a rossz jelzőket használni, ennél összetettebb minden karakter. Ahogy Marco sem egy makulátlan lovag, a másik oldalon levő emberek sem csak sötétségből állnak. Önzőek, hataloméhesek és megtévesztőek – de egyáltalán nem ostobák. Talán ettől még veszélyesebbek és fenyegetőbbek – jól tudják, mit és miért tesznek.
Bár általában a cselekmény és a kalandok pártján állok, ebben a regényben nem azok fogtak meg. Még csak nem is a karakterek. Az, hogy szélesebb látómezőt kínál, az tetszett nagyon.
Frei: Bábel - Mint thriller: 70% nem csak szórakoztatni akar, ettől néha esszének tűnik. A végére pörög fel.
Szubjektíven: 85% nézőpontot tágít – pont azt értékeltem, hogy nem éri be szórakoztatással.