Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Townsend: Csudamíves

Nevermoor 2.

2020. március 06. - BBerni86

Mágikus képességekkel bánós, beilleszkedős, iskolás.

Morrigan Crow kiállta a próbákat, és a mentora biztos benne, hogy ő lehet az, aki megváltoztatja a csudamívesekről kialakult negatív képet. Sikerül elég támogatót is találnia, hogy Morrigan megkezdhesse a tanulmányait a kiválasztott diákokkal együtt. Ugyan titkolnia kell, mi is ő igazán, de 3_6csudamives.jpgígy is sikerül barátokat találnia. A Társaság nem könnyíti meg a dolgát, de Morrigan helyt akar állni. Akkor is, amikor a csapatát zsarolni kezdik a titkukkal, és mindenkinek valami olyasmit kell tennie, ami távol áll a személyiségétől, és megalázónak érzi. Lassan összekovácsolódnak, a közös ellenségnek is hála. Ám a lánynak nagyobb gondja is akad: képességgel bíró és mitikus lények tűnnek el sorra, miközben a száműzött Squall megtalálta a módját, hogy visszatérjen a városba. Felajánlja a lánynak, hogy megtanítja használni az erejét. Morrigan egyre nehezebben áll ellen: a férfi azt kínálja, amire született.

A legjobb gyerekkönyvek azok, amelyek nemtől függetlenül kalandosak és izgalmasak. Amikor mindegy, fiú vagy lány a főszereplő, az olvasók egyaránt szeretni fogják. Mégis, azt tapasztaltam, hogy a gyerekkönyvek közül azok mennek jobban, ahol fiú a hős. Harry Potter, Percy Jackson, Artemis Fowl, a legismertebbeket megnevezve. Az ifjúsági könyveknél viszont átveszik a hősnők a terepet.

Jessica Townsend ezen a képen igyekszik változtatni, és az ő gyerekkönyvének lány a főszereplője. Nem tudom, ez az oka-e, de annyira nem érzem unisexnek a könyvet. Lányos. Leginkább a hősnő hozzáállása miatt – jobb szó híján, lányos. Sok mindenen töpreng, érzelmileg áll hozzá. Amíg a fiú hősök egyes esetekben cselekedtek, Morrigan előbb gyötrődik. Talán kicsit sarkítok, de nagyon szerettem HP és Percy kalandjait. Nekik is voltak lelki kínjaik és konfliktusaik, de valahogy nem voltak ennyire meghatározóak a cselekményben. Ez érzelmileg lányosabb sorozat.

A cselekmény cserébe változatos. Több szálon is megoldandó probléma van: az eltűnt személyek, az iskolai zsarolás, Squall mesterkedései, miközben a lány attól is szenved, hogy a képességei miatt stigmát kapott.

A tényleges cselekményen érezni, hogy a célközönség a gyerekek. Kényelmes a tempó, de változatosak az események. Sok megoldandó gond van, a kötet nem vastag, így minden fejezetnek tartalmasnak kell lennie, hogy minden szálat el lehessen varrni.

Tetszett, hogy egyre jobban megismerjük ezt a világot és a benne élők képességeit. Az idő rohan benne, néha kapkodónak is éreztem az események leírását, de abban van ötlet, ki mire képes. Az átlagos, máshol is előkerülő képességek mellett vannak különlegesek is. Alapból tetszett, ahogy itt a mágia áramlik és ki mire lesz képes tőle, illetve vele.

A regény problémai közül Morrigan belső vívódása, ami leginkább meg tudott fogni, és felnőttként is érdekesnek találtam. Squall felkínálja a lánynak a képzést, amit a Társaság megtagad tőle. Pontosan látja, a többiek mennyire boldogok, mennyire önmaguk, amikor az erejüket használják. Arra születtek. Tőle ezt akarják megtagadni, mert ő sokkal többre képes, így sokkal nagyobb veszélyt is jelenthet. Morrigan nem csupán azt dönti el, melyik oldalra álljon. Neki a saját belső, természetes késztetésének is ellent kell állnia. Magától kell megtagadnia a saját erejét, hogy ne legyen Squall játékszere.

Olvasmányos is a kötet, könnyen haladni benne fejezetről fejezetre. Nincs túl sok, de szemléletesek a leírásai. A kalandokat, de az érzelmi részek is elképzelhetőek. Még az sem feltűnő, hogy a főszereplők gyerekek, így gyerekesebb a nyelvezet vagy a viselkedésük.

Határozottan jobban tetszett a nyitánynál, van ebben a sorozatban fantázia. Még nem ér a nagyok nyomába, de Morrigan Crow rálépett a jó gyerekkönyvek felé vezető útra.

 

Townsend: Csudamíves – Mint gyerekkönyv: 85% a mágikus világ és az iskola ötletes, a hősnő konfliktusai átélhetők.

Szubjektíven: 70% kicsit már kinőttem belőle, de jópofák a feladatok és az iskola is.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7815502504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása