Fülszöveg: 
Én, Loki a trükkök és hazugságok istene BÜNTETÉSben vagyok. Odin a Földre száműzött, méghozzá egy tizenegy éves fiú testében. Ahhoz, hogy hazatérhessek, vannak feltételei:
1. JÓTETTEKET KELL VÉGHEZ VINNEM (uncsi)
2. ISKOLÁBA KELL JÁRNOM (kegyetlen)
3. EL KELL VISELNEM THORT (gázos…)
És mindezt még ebbe a naplóba le is kell jegyeznem…
Kívánj szerencsét! Vagy ne… Valójában úgysem érdekel a halandók véleménye…
Szerintem:
Az alapötletet értem, csak nem szeretem. Az se segített, hogy annyira idézi a ropi naplókat. Nem a cselekményben, hanem
a külalakban. Talán ezzel kezdem.
A gyerekkönyv illusztrált, de nagyon az. Loki a naplóbejegyzéseit rajzokkal kíséri és alig van valami, amit ne örökítene meg. Ritkán szerves része a szövegnek, kiegészíti azt, vagy akár a szöveges rész zárómondatát egy rajzolt figura szájába adja. De legtöbbször illusztrálja a leírtakat. Egy fokkal, jó – van 2 is – szebb a grafika, mint a ropi esetében, de nem is kellett nagy szintet megugrani. A szereplők felismerhetők, nem csak pálcikaemberek, de attól még egyszerűek és a széptől messze vannak.
A cselekmény egyszerű: Loki a legutóbbi csínytevése miatt emberi gyermektestben a Földre kényszerül, hogy bizonyítsa, méltó Asgardra. Iskolába kell járnia, Heimdall játssza az apját, Thor a bátyját, egy óriásnő az anyját. Mai kor, ahol olyan dolgokat tapasztal meg, mint a csipsz vagy a bóling. Eleinte mindent rosszul csinál, ármánykodna és élvezi mások piszkálást, de aztán éri pár pozitív benyomás, és valami változni kezd benne.
Ugyan bele van írva a jégóriások egy csele, hogy Thort csapdába csalják, majd Loki emberi kis barátja elrablásával próbálkoznak, de alapvetően a hétköznapok jelentik nekik a kihívást és a cselekményt.
Mivel rosszalkodik, humorizál, ezt még el is nézném. Gyerekkönyv, ami olyasmiket használ fel, ami kis olvasóinak ismerős. A népszerű testvér mögötti kullogás irigységet szül, a reggeli kelés nehézsége, a chips szeretete a zöldségek ellenében, stb.
A gondom az, hogy érzelmileg is nagyon gyerekes a főszereplő. Lehetne mondani, hogy gyerektestbe került, de különben egy többezer éves istenről van szó. Mégis, a nyavalygástól kezdve a hisztin át Stowell írt belőle egy hihető, nyafka kiskamaszt. Ami a gyerekkönyv voltához menne, csak éppen egy ilyen lényhez nem.
Furának találtam azt is, ahogy a skandináv mitológiából tett bele utalásokat. Pl. az iskolában van olyan feladat, hogy rajzolják le a családfájukat. Loki pedig beadja a gyerekeiről készült rajzot, vagyis lesz ott óriásfarkas és kígyó, a holtak világának félhulla uralkodónője, stb. Hangulatban, stílusban nagyon messze van egymástól a skandináv mitológia kemény és véres volta, a sötétsége a gyerekkönyv tényleg kicsiknek való humorától. Még jó, hogy nem azt ecseteli, amikor a gyerekei kitépett belével kötözték meg, hogy csöpögtessék rá a kígyómérget. Utalás különben akadt erre is.
Érzem benne azt is, hogy a Marvel-filmekből ismerős szeretlek – gyűlölek viszonyt Thor és Loki kapcsolatában itt is igyekeznek megfogni. Mondjuk, eleve egy ilyen történet szereplőinek megválasztásában érzem a hatását annak, hogy milyen népszerű ez a két figura. Az viszont a képregényekből ismerős, hogy a butább Thor milyen általános népszerűségnek örvend a puszta feltűnésével is.
Lehet, gyerekfejjel emészthetőbb, nekem már sok minden nem tetszik benne. A humora sem az enyém, a cselekmény és a konfliktusok sem. Ez nem kicsit, hanem nagyon gyerekkönyv.
