Megbocsátós, újrakezdős, szerelmes.

Jack és Evie mindig is elválaszthatatlanok voltak. A barátságból szerelem lett, és a két kamasz meg is fogadta egymásnak, hogy a másik lesz számára mindig az igazi. Ám a családi tervek keresztülhúzzák a számításaikat: Evie apja külföldi munkát kap, és az egész családnak költöznie kell. A fiatalok szerelmesek annyira, hogy egy távkapcsolatot is képesek lennének megpróbálni. A levelek azonban megszakadnak, és Evie csak a híreket kapja, hogy Jack lett a középiskola legnagyobb nőcsábásza. A szíve darabokra törik. Évekkel később tér haza, és újra találkoznak egymással. Az elemi vonzalom még közöttük van, de mindketten sértettek és tört szívűek: miért hagyták el egymást évekkel korábban? A múlt rejtélyének megfejtse után kapnak még egy esélyt a boldogságra, de Evie őriz még egy titkot, mely tönkreteheti a kapcsolatát az egyetlen férfival, akit mindig is szívből szeretett.

A romantikus regényeknek megvan a tipikus cselekményváza, amihez a legtöbb tartja is egymást. A szerelem, a félreértés miatti szakítás és a szereplők szenvedése, majd egy gesztussal kibékülnek, hogy még nagyobb happy end következhessen. Már eléggé unom ezt a sablont, de ez a regény nem csak ennyivel húzta az idegeim. A konfliktusai is és csavarjai is olyan szappanoperásak, hogy szórakoztatás helyett bosszantottak.

Nézzük csak: nagy kezdeti boldogság, pipa. Félreértés miatt hatalmas szakítás és szívfájdalom, pipa. Bocsánat és új esély, pipa. Itt annyival van csak több, hogy van egy újabb konfliktushelyzet, ami szakításhoz vezetne, de szerencsére annyira nem volt elvetemült a szerző, hogy beduplázza a zsáner alapvető szerkezeti elemeit.

A történet nem csak azért kiszámítható, mert ennyire követi a zsánert. Hanem mert kezdetektől nyilvánvaló, hogy nem tudtak túllépni egymáson. Amikor haragban vannak, és kerülik egymást, akkor is, még maguknak is nyilvánvaló, hogy összetartoznak és szeretik egymást. Ami irritált is: 6 év telik el, tulajdonképpen a fiatal felnőtt éveik. Egyetem, továbbtanulás, első munka, a szülőktől elszakadás. Meghatározó élmények, amelyek közben nem a másikat várták vissza sírva, hanem új kapcsolataik is voltak. Akkor mégis, hogyan térnek vissza érzelmileg és fizikálisan ugyanoda azonnal vissza, mint 16-17 éves korukban? Egyszerűen nem hiteles, hogy a 23-25 éves énjük azt érzi, amit a 16-17 éves. Ennyi idő alatt változtak, új emberek lettek – de itt ennek nyoma sincs, ők teljesen úgy csinálnak, mintha ugyanazok lennének, akik kamaszként, csak most idősebbek.

Az is tiszta idiótaság, hogy mi volt a szakítás mögött. Annyira nyilvánvaló, ki és hogyan kevert be nekik… Abba már bele sem megyek, az mennyire béna, hogy nem voltak képesek telefonálni. Evie a barátnőjét fel tudta hívni, a szerelmét meg nem? Most komolyan, csak leveleztek, amikor telefonálni is tudtak volna? És meg sem kérdezték a másikat, mi történt?

A szereplőkről tulajdonképpen nem tudtam meg tulajdonképpen semmit. Evie szereti Jacket, a férfi meg a nőt viszont. Evie alacsony, és vigyáznia kell, mit eszik. Jack annyira jóképű, hogy az összes környékbeli nő az ágyába akar mászni. Ennyit tudok róluk. Sorry, de ez édeskevés és ennyitől kedvelni se fogom őket, csak szidom a regényt.

Az egésznek a stílusa is fájdalmas. Nyálas, túlírt és fájdalmasan romantikus az egész. Helyenként szabályosan szenvedtem, miközben olvastam. Az 1000 csók is megviselte az idegeim a részben hasonló idiótaságaival, de ez még annál is rosszabb volt.

Nem simán egy romantikus női mese, hanem egy buta mese, alig ábrázolt és felszínes szereplőkkel, bugyuta csavarokkal és műkönnyekkel.

Próbálok valami pozitívumot találni benne, de csak az jut eszembe, hogy a borítója tetszett. Be is húzott a csőbe, de levontam a tanulságot. Ettől a nőtől nem olvasok többet.

Bliss: Soha többé örökké - Mint romantikus: 20% tipikus, a zsáner leggyakrabban előforduló elemeit halmozza, bután.

Szubjektíven: 5% kiszámítható, unalmas, és a szereplők is irritáltak. Minden túl szép, happy.