Fülszöveg: 

Vincenzo ​Visconti a gazdag toszkánai borbirtokosok fényűző életét éli: díjnyertes borok, gyönyörű barátnők, hajnalig tartó tivornyák. Egy nap azonban minden megváltozik. Balesetet szenved, és tolószékbe kényszerül. Szabadságának elvesztését képtelen feldolgozni, kiállhatatlanná válik, és mély depresszióba zuhan.

A nigériai származású Amira élete is fenekestül felfordul, amikor kislányként embercsempészek fogságába kerül. Később híres modellé válik, és bár látszólag boldog életet él, a sikerért drága árat kell fizetnie. Az alvilág elől menekülve egy mesébe illő borvidék lugasai alatt talál menedékre. Az idilli, napsütéses környezetre csupán egyvalaki vet árnyékot: Vincenzo Visconti, aki mindent elkövet annak érdekében, hogy eltávolítsa a szókimondó lányt a birtokról.

Szerintem: 

Ok, egy trilógia kimaradt. A rendőr és Bianca trilógiája. De a szereplőket ismerem, az előtörténetet olvastam. Vincenzo meg

éppen az a szereplő, akit kedveltem és sajnáltam is a korábbiak miatt. (Nekem még mindig szimpatikusabb ő Biancával, mint a nő férje.)

Így aztán most nem kicsit van bennem az érzés, hogy számára jobb történetet vártam volna. Akármilyen téren: szerelemben, kalandban. Helyette kaptam egy Mielőtt megismertelek utánérzetet kevés maffiával és happy enddel a végén. Nem tudom, mi zavart jobban: a krimis vagy a szerelmi szál. Mindkettőbe bele tudok és akarok is kötni.

A szerelmi szál zavar jobban. Egész egyszerűen nem hittem el. Mit szeretett volna meg Amira a férfiban? Ő nem a kedves, vonzó Vincenzót ismerte meg, hanem a keserű és makacs, mogorva embert a tolószékben. A férfi kapcsán is leginkább azt kapjuk, hogy Amira milyen szép és áll tőle a farka. Röviden: nem hittem el a szerelembe esést. Egy viszony, a szexuális jellegű kapcsolat benne volt, az nem, mikor és hogyan lett abból több.

Azt meg hagyjuk is, milyen beleerőszakolt happy end van a végén. Vincenzo pár nap után feleségül kéri a nőt, aki igent is mond neki. Feláll a tolószékből, nászajándékba meg a pár hetes magzatuk fotóját kapja. Amira meg a családját: Vincenzo megtalálja neki a még életben levő rokonait és ide hozza őket. A bátyja különben már menő politikus, aki a szegények és kihasználtak hős védelmezője. Pedig nem tartom magam a happy end ellenségének, de ami itt van… Egyszerűen nem tudom elképzelni sem, ennél hogyan lehetne többet – jobbat belenyomni.

A maffiás szál. Az érzékenyítés megvan, arra felhívja a figyelmet, hogy mit művelnek a kihasználható, rossz helyzetben levő emberekkel. Benne van az emberkereskedelem borzalma popcorn szórakoztató formában. Mert azért Amira nem a legrosszabb vonalra került rá – az a testvérének jutott. Az idősebb lányt eladták prostituáltnak, akit meg is fertőztek AIDS-szel, aztán kidobtak és kb. hagyták az utcán meghalni nyomorban.
Viszont, ami ráépül: a lebuktatás, Amira és Vincenzo szerepe, az megint a mese kategória. Ha ilyen könnyen elkapnák a maffiát, akkor már nem is lenne.

Talán ez a legnagyobb bajom: minden téren a hihetetlenül nagy mese. Mint az, hogy a gyerekkatonának elrabolt fiúcska megszökik, talál egy jó mentort és felküzdi magát szépreményű politikusnak. Vagy az, hogy Amira a modellkedés miatt megússza, hogy a testét is eladják. A reális nem az lenne, hogy így még több ér és drágábban adnák el?

Nem tetszett a nyelvezete sem. Leginkább Amira megnyilvánulásai. Nem tudom megfogalmazni miért, annyira szubjektív, de irritált. Pedig részben a természetéből fakad, hű magához és mégsem. Nem szerettem olvasni.

Ezt meg is hagyom végszónak. Nem szerettem olvasni ezt a könyvet. Túlzottan mese is, túl szépen el van varrva minden konfliktusa is és egyszerűen jobbat vártam.