Emberrablós, nyomozós, régi szerelemre rátaláló.

Lizzy kamaszként hozott egy rossz döntést. Otthon azt mondta, a barátnőitől akar elköszönni, akik hamarosan egyetemre mennek. Valójában a barátjával találkozott, akinek azt sem engedte meg, hogy hazáig vigye autóval. Mi lesz, ha az apja észreveszi, hogy Jared hozta haza? Ám nem ért haza. A környéken garázdálkodó emberrabló és gyilkos elkapta a lányt. Hónapokig volt nála, míg sikerült megszöknie. Sok mindent elmesélt, de igazolni nem tudták a történetét, így sokan hazugnak tartották. Lizzy elüldözte magától az embereket, és sokáig kereste magát. Már a 30-as éveiben jár, amikor a Pókember visszatér a környékre, és Lizzy számára hagy üzeneteket, minden tettéért a nőt hibáztatva. Jared, aki közben FBI ügynök lett, vezeti a nyomozást és bevonja egykori szerelmét, akiből magánnyomozó lett. Jared lesz az, aki rájön, miért nem stimmeltek Lizzy emlékei. Ketten elkezdenek összedolgozni, és miközben a régi érzelmek is feltámadnak, egyre közelebb kerülnek a Pókemberhez.

A thrillereken belül népszerű téma az emberrablásoké. Ezen szerző sorozat, a Kristály pöttyös könyvek között is volt már nem egy olyan, amely ezzel az alaphelyzettel indul. Még azt is meg lehet figyelni, hogy az ilyen regények egy része a fogság túléléséről és a szökésről szól, míg a többi a kiszabadult áldozat vadásszá válásáról, aki elkapja kínzóját.

Lizzy Gardner történet az utóbbi közé tartozik. Még az olvasó is bizonytalanságban van tartva azzal kapcsolatban, miket kellett túlélnie a lánynak. Lizzy állítja, hogy nemi erőszakot, kínzást és fizikai bántalmazást szenvedett el. Az orvosok ezt azonban nem tudják bizonyítani. Olyasmiket, hogyan néz ki a gyilkos, hol tartotta fogva, pedig nem tud elmondani. Nem is Lizzy ered a nyomába, a gyilkos tér vissza és szólítja meg a nőt.

A történettel az volt az egyik legnagyobb gondom, hogy Lizzy évekig szenvedett, járt orvosoknál is, és senki nem jött rá egy évtized alatt, hogy mi történt vele. Jared meg beszél vele egyszer, és máris megvan a diagnózis? Ami nem is olyan bonyolult, hogy ne juthatott volna eszébe annak a sok-sok pszichológusnak és rendőrségi szakértőnek korábban eszébe, akikkel Lizzy kapcsolatba került.

Nem az igazi a nyomozás sem. Csak futnak a nyomok után, amiket a Pókember hagy. A nyomok nem úgy jönnek, hogy akár mi is találgathassunk a nyomozókkal. Eléggé előkészítetlen, ki a gyilkos és miért. Nem szeretem, amikor a szinte semmiből bök rá valakire a szerző, hogy ok, akkor ő lesz a gyilkos. Talán egyszer-kétszer említették (ahogy rémlik, fel nem is tűnt) azt a karaktert korábban, így azért nem ismeretlen, de semmi nyom nincs, hogy rá figyelni kellene.

Annak sem örültem, hogy Jared és Lizzy olyan könnyen visszarázódnak a kamaszkori érzelmeik hevébe. Eltelt több, mint 10 év. Mindketten továbbléptek, voltak más kapcsolataik. Más emberek lettek. Akkor miért kell úgy megírni, hogy folytatják a kamaszkori szerelmüket? A romantikus regényekben sem díjazom az ilyesmit, a krimikben meg pláne nem. Ismernék meg egymást újra, lenne valami alapja annak, hogy együtt akarnak lenni, nem az, hogy feltámadnak a tizenpár éves érzelmek.

A karakterek akár szimpatikusak is lehettek volna, de annyira irritált a szerelmi szál, hogy ez fel sem merült bennem. Lizzy és Jared kitartóak, bátrak, lelkiismeretesek, jó emberek. Még össze is illenek, de nagyon nem bírom megbocsátani, hogy ők maguk is, és a történet egy része is nyálregényes.

A mellékszereplők között van, akit bírtam. Hayley és a vele történtek, amiben volt igazi dráma és kiállás. Az ő története jobb, mint Lizzy bármely életszakasza.

Egyszer elmegy, de semmi pluszt nem mutat az ilyen regények cselekményéhez képest.

Ragan: A pók fogságában – Mint krimi: 55% logikailag vannak fura részek benne, erősen romantikus krimi is.

Szubjektíven: 50% átlagos krimi. A szereplők és a cselekmény is elmegy, nem emlékezetes.