Mesterséges intelligenciával birkózó, más világos, emberiség végzete ellen küzdő.

Afrikában nincs béke – újabb háború dúl. Egy egység éppen bevetésre indul, amikor valami láthatatlan és megállíthatatlan erő rájuk támad. Mire a katonák feleszmélhetnének, már senki nincs életben. Közben az Államokban, egy seriffhelyettes egy női holttest felett gondolkodik. Ki volt ez a nő, miért kellett meghalnia? Ki tette? Könnyen le lehetne zárni az ügyet, de Luther erre képtelen. Neki meg kell tudnia az igazat, ami egy titkos labor felé tereli. Ott valami nagy és titkos projekten dolgoznak. A férfi a felfedezések közepébe csöppen, aminek nem várt következményei lesznek. Hogy lehet, hogy a halott felesége most megint életben van? A meggyilkolt nő is újra köztük jár. Másik világba került volna? Hogyan lehet egészen más az élete? De még nagyobb kérdés, hogy mi hozta ezt a változást létre, és mi lesz az emberiség sorsa a megváltozott világban.

Frank Schatzing már letett az asztalra egy olyan regényt, ami miatt a magyarul megjelenő könyveit olvasom sorra. Mindig reménykedvem, hogy lesz még egy olyan remekmű köztük, mint a Raj, de eddig csalódnom kellett. Most is. A pillangó zsarnoksága a fülszöveg alapján tetszett, de valami egészen más volt a kötet, mint amire számítottam.

A cselekmény ígéretesen indul az afrikai mészárlással, az a láthatatlan és végzetes gyilkos mechanizmussal. De aztán váltunk az Államokra, és nyoma sincs annak a hangulatnak és tempónak, amilyen a kezdés volt. Luther nyomozgat, egyre közelebb kerül a technológiai vállalathoz, és azon kaptam magam, hogy én ezt unom.

Túl lassan haladnak az események! Ami történik, az sem izgalmas. Nincs olyan veszély, vagy fenyegetettség, mint amit a kezdet ígért. Amikor az alternatív valóságok is képbe kerülnek, már a fejem fogtam. Ez az idő- és világváltós zsáner a sci-fiben nem áll hozzám közel. Ok, van egy-egy olyan szerző, aki ilyen regénnyel is levett a lábamról, de Schatzing nem Blake Crouch.

Schatzing ebben a regényében is tudományos mélységekig merészkedik, és olyan környezetet teremt, amiben semmi kedvem, és gyakran tudásom is kevés elmerülni. A fizika soha nem volt a kedvenc tantárgyam, és a mesterséges intelligencia kapcsán is sci-fi tapasztalataim vannak, nem programozói. Valahol tudom értékelni, hogy mennyire mélyen elmerül a témában, hiteles és elhiszem neki, hogy ezek a dolgok így vannak, de nem érdekelnek. Ilyen mélységben és mereven pláne nem.

A szöveg ugyanis nagyon komoly, már szinte komor. Helyenként közelebb van a tudományos stílushoz, mint szórakoztató irodalomhoz. De folyamatosan azt éreztem, hogy félig tudományos szöveget olvasok, aminek a szövege emlékeztet egy lexikonra. Magam is érzem ebben a túlzást, de a szöveg folyton kizökkentett a cselekményből, amikor nagy nehezen sikerült ráhangolni.

A befogadást nehezítette, hogy nem volt olyan szereplő, akinek drukkolni akartam volna. Egyáltalán mit tudtam meg ezekről az emberekről? Bajban lennék, ha jellemeznem kellene őket. Az sokkal jobban menne, hogy milyen elgondolás alapján kezdte meg a munkáját az MI, és az hogyan veszélyeztette az emberiséget. Igen, ez világépítő regény, nem cselekmény- vagy karakterközpontú. Mivel ezt fogadom be legnehezebben, nálam már ez is egy olvasást nehezítő körülmény.

Pedig vannak zseniális elgondolások és leírások a regényben. Ahogy a robottechnika biológiaivá válik, a rovarokkal, az egyszerre hátborzongató és gyönyörű.

Sajnos, az üzenetét nagyon klisés alapmondatra tudom redukálni: a fejlődés veszélyes lehet.

Lényegesen komolyabb és tudományosabb regény, mint ami nekem jól esik.

Schatzing: A pillangó zsarnoksága - Mint sci-fi: 50% vet fel fontos kérdéseket, alapos és komoly regény, az élvezet rovására is.

Szubjektíven: 25% nem lett kedvenc szereplőm, és bár van benne pár remek dolog, nehéz.