– Ó, a szegény sorból való szolgafiú teljesen belehabarodott a megközelíthetetlen hercegnőbe. Olyan sok történetet írtam már rólad!
– A könyvek végén megszerzem a hercegnőt?
– Ha nem szerzel valahonnan egy mágikus kardot meg egy állatira menő dumájú, vicces sárkányt, akkor erre annyi esélyed van, mint egy hópehelynek a pokolban. (Hamilton: Eltékozolt ifjúság)

– Ezek szerint megint háborúzni készül, Plutarch? – kérdezem.
– Egyelőre nem – feleli. – Most éppen abban a lélekemelő időszakban vagyunk, amikor mindenki egyért abban, hogy a közelmúlt szörnyűségei soha többé nem ismétlődhetnek meg – mondja. – De ez nem szokott sokáig tartani. Megbízhatatlan, ostoba teremtmények vagyunk, a rossz emlékeket gyorsan elfelejtjük, és istenáldotta tehetségünk van önmagunk elpusztításához. (Collins: A kiválasztott)

Ami valakinek szörny, az másnak barát… (Bryndza: Utolsó lehelet)

Az évek azonban telnek; a vén kerék örökké forog, a fonal pedig előbb-utóbb kifogy. A bölcsek és a jók, a nemesek és a bátrak mind a sötétségből érkeznek, és a sötétségbe is távoznak, de hogy honnét, miért és hova, azt ki tudhatja? (Doyle: Sir Nigel)

A jóisten a kisbabákkal csak beeteti a szülőket, hogy később tizenévesekkel büntesse őket. (Hamilton: Eltékozolt ifjúság)

– Szerintem inkább rólad akarnak hallani.
– Eléggé ijesztő kiállni egy csapat gyerek elé. Mi lesz, ha kifütyülnek? – Csak félig ugratta Kendrát, aki ezen csak nevetett.
– Akkor megverem őket. (Steel: Apja nyomdokában)

Ez egyike azon kevés dolgoknak, amiben a dilidokinak valószínűleg igaza lehet. Mivel úgy sincs visszatérés, az a legokosabb, ha továbblép az ember. (Collins: A kiválasztott)

Jeff arra gondolt, hogy a szerelem egy nagyon különös érzelem, amit képtelenség irányítani. Félig átok, félig áldás, és minden esetben kétségbeejtően tisztességtelen azokkal, akik annyit szenvednek miatta. (Hamilton: Eltékozolt ifjúság)