Nyomozós, sorozatgyilkosos, magánéletet rendező.

Eve Dallas élete egyszerre bonyolultabb és egyszerűbb, mint valaha. Roarke mellett olyan biztonságot és szerelmet talált, amelyet korábban elképzelhetetlennek tartott. Ám a férfi annál is többet akar, mint amit Eve egyelőre képes nyújtani neki. Teljes bizalmat, összeköltözést, a nő életébe teljes belépést. Az ultimátum elkerülhetetlen: mindent vagy semmit. Miközben Eve küzd a saját érzelmeivel, egy gyilkossági ügyet is meg kell oldania. Egy elismert, sikeres asszonyt gyilkoltak meg. Ki tehette és miért? Miközben az asszony életét és a benne szereplőket vizsgálják, újabb gyilkosság történik. Az újabb áldozat is a szakmájában sikeres nő, akinek átvágták a torkát. Mi köti össze őket azon túl, hogy szépek voltak és sikeresek? A megoldáshoz Roarke segítsége is kell, és Eve számára elkerülhetetlenné válik a döntés.

Ha egy recept sikeres, ne változtass rajta! Legfeljebb egy kicsit bolondítsd meg, hogy azért az ízre ne lehessen ráunni! Valami ilyesmit tett a szerző az Eve Dallas sorozatban. Az összetevők egyeznek, ám kicsit módosít az arányokon, így a második kötet is megállja a helyét.

Az alapízeket a romantika és a krimi szolgáltatja. Korábban a románc uralta a terepet: ugyan volt gyilkossági ügy is, de érdekesebb kérdésnek tűnt, hogy a két főszereplő között mikor és milyen viszony bontakozik ki. Most ezt a helyzetet viszi Robb tovább – Eve és Roarke fix pár, akik között működnek a dolgok. Már csak a teljes ugrás hiányzik, Eve a teljes lényét bele kell hogy adja a kapcsolatba, a férfi nem éri be kevesebbel. Így ezen a téren igazi konfliktus nincsen is. Már az előző kötetből is nyilvánvaló volt, hogy Eve és Roarke kellenek egymásnak. Itt láttuk azt is, hogy működnek is együtt, együtt tudnak élni és boldogok egymással. Vagyis, nem lehet kérdés, hogy Eve kitart-e a férfi mellett és próbálkozik-e még jobban beengedni a világába.

Azért a regény zárlata romantika terén így is elég erős. Nagyon nem szeretem, amikor a szerelmes pár, akár egy ilyen regényben is, ilyen gyorsan halad. De az egész kapcsolatukra igaz, hogy a szokottnál gyorsabban teszik meg a lépéseket.

A krimi viszont most több, és kellően érdekes is. Eve halad előre a nyomokon, és rakja össze a történeteket. Vannak nyomok, irányok és elméletek. Ugyan a gyilkos személye, ahogy hozzá eljutnak, nem feltétlenül tetszett. Azt sose díjaztam, amikor a vége felé előkerül egy szereplő, akit addig oldalvonalon tartott a szerző, hogy aztán egy csavarral kiderüljön, hogy ő állt minden mögött. Jobban szeretem, amikor tényleg vannak nyomok, és érzem, hogy neki kellett a dolgok mögött állnia. Itt úgy éreztem, bárki lehetett volna, aki mellékszálon feltűnt, és addig nem volt gyanús. Hamar kap egy beteges indítékot, és máris lehet ő a gyilkos.

De összességében, maga a nyomozás ok volt, és Roarke is intelligensen van belevonva. Nem feltétlenül örülök neki, hogy a férfi a regény krimi vonalában is benne van, de most legalább nem gyanúsított, hanem elejétől Eve segítője. (Ha volt is némi titka, amit Eve szerint előbb is megoszthatott volna vele.)

Végül, a sorozatnak van egy különleges fűszere, amiből valamivel több nem ártana. Ez egy sci-fi is, hiszen a jövő New York városában játszódik. Csak éppen ezt nincs miből észrevenni. Nagyon minimális jelzés van arra, hogy ez a jövő. Ami feltűnt, hogy nem telefonon, hanem linken beszélnek. Különben… annyira keveset tudni arról a világról! Nem csak New York, de összképben sincs semmi, ami miatt a jövő kell, hogy az idő legyen. Van még Államok? Ki az elnök? Mi van Európával? Milyen a technológia? Itt azonban ezekre nincsen válasz. Most sem.

Viszont, még nagyon sok rész van vissza, és olvasni is fogom még ezt a sorozatot. Így majd jelentkezem, hogy alakul az Eve Dallas recept.

Robb: A halál fényében – Mint krimi: 75% több zsáner elemét vegyíti, szórakoztató. A főszereplők kapcsolata működik.

Szubjektíven: 70% a jövő világát még mindig hiányolom, de maga a történet korrekt.