Tündéres, hatalmi játszmás, tiltott érzelmes.

Jude elérte, amit akart. Fogadott öccsét kimenekítette az emberek közé, ahol a tündérek nem férnek hozzá és normális gyerekkora lehet, mielőtt a korona terhét kellene viselnie. Cardan a nagykirály, akit mágia köt, hogy engedelmeskedjen a lánynak, aki így az árnyékból uralkodhat. Jude összefogja a korábbi kémtársait, és próbálja fenntartani a békét. Ám több szempontból sincsen könnyű dolga: Cardan és közte valami érzelem kezd erőre kapni, melyet egyikük sem akar érezni, de egyre nehezebb küzdeni ellene. A trón ellen többen is összeesküdnek, és nem sejthetik meg, hogy a tényleges hatalom a lányé. Arról nem is beszélve, hogy Cardan sem megbízható. A király és a földje összeköttetésben áll, és Cardan minél tovább ül a trónon, annál erősebb és magához formálja a királyságot. Mi lesz, ha úgy dönt, uralkodni akar? Ha kiderül, hogy a látszólagos nemtörődömség mögött tervek is vannak? Jude ideje egyre fogy, és nem tudhatja, kiben bízhat.

A tétek nőnek, a regény bonyolódik, és a folytatás jobb lett, mint a bevezető kötet. Ifjúsági, fantasy, jó világépítéssel, és van még bőven lehetőség is benne.

Holly Black belelendült, és sokkal több mindent fed fel az általa kitalált tündérekről és a világukról. Jude eddig elnyomott helyzetben volt, az életéért küzdött és semmibe vették. Most már hatalma van, és egészen más szemszögből látja a királyságot. Imádtam, hogy a tündérek emberszerűek, de nem emberek. Maga Jude is kimondja, hogy nagyon emberinek tudnak tűnni, de akkor tesznek valamit, ami miatt az embernek eszébe jut, hogy bizony ők tündérek, és nem emberként gondolkodnak, cselekednek.

Nem csak a testük más. Van bennük valami állati, ösztönösebb – Vivi a macskaszemekkel könnyen megúszta, de vannak szarvas tündérek, Cardan farokkal rendelkezik, a bőrszínük is nagyon változatos – kék, zöld, kinek mi jutott. Ezt még próbálom elképzelni is, mert Jude meglátja ebben a szépséget, nekem még annyira nem megy. A viselkedésükben is ott van az ösztönösség, ahogy szeszélyesek és kegyetlenebbek. Nem csak állatiasabb, de valami sötétebb éle is van a természetüknek. A regény végén a csavar is erre épül, és annál jobbat kívánni sem lehetne.

Mert Black nem csak a folytatásra csigázza fel az érdeklődést, de ad egy jókora pofont a romantikus YA fantasy zsánernek is. Legyen happy end, meg boldog szerelmes pár a végén? Sorry, de ez nem az a történet. Igen, a tündérek is képesek szerelemre, Jude emberként még inkább. De, ahogy fentebb írtam is, a tündérek nem emberek. Black remekül eljátszik azzal, hogy elhiteti, megkaphatod a klasszikus tündérmese véget. Akár úgy is működött volna, de valami sokkal sötétebbet és izgalmasabb adagolt a végére.

A cselekmény változatos, és nincs megállás. Jude több színtéren is kihívások előtt áll. Vannak tényleges harcok, vannak ármányok és mágia, az érzelmi kérdésekről nem is beszélve. Cselekményközpontú a történet, de elég idő van arra is szánva, hogy Jude belső küzdelmei is szerepet kapjanak. Legyen az a hatalom csábítása, egy feltámadó tiltott szerelem vagy félelem.

Többet kapunk mágiából, és ez a vonal, ami nagyon mozgatja az agyamat most. Én örülök neki, hogy ez nem egy szerelmi történet, hanem a hatalomért való játszma, csak YA elemekkel. Cardan a végére megmutatja, mire képes a nagykirály erejével, és abból is ad ízelítőt, milyen ármányokat tud szőni. (Így sokkal izgalmasabb figura is, mint korábban a céltalan kegyetlenkedéssel és udvari játszmákkal.)

A vége nagyon meglepett, és most ötletem sincs, hogyan tovább. De érdekel, és nagyon várom is a sorozat következő kötetét. Izgalmasabb, sötétebb, jobb volt ez, mint az első rész.

Black: A gonosz király – Mint YA fantasy: 95% változatos kalandok, erős hősnő, egy érdekes világ és van érzelem is.

Szubjektíven: 90% a szerző emelte a téteket, és nem csak izgalmas, de sokszínű is a könyve.