Fülszöveg: 

Charlie Hall nem találkozott még olyan zárral, amit ne tudott volna feltörni, olyan könyvvel, amit nem tudott volna ellopni, vagy olyan rossz döntéssel, amit nem hozott volna meg egy pillanat alatt.

A lány a fél életét azzal töltötte, hogy árnymestereknek dolgozott: olyan mágusoknak, akik az árnyékukat titkok kilesésére, gyilkolásra vagy még annál is rosszabbra tanítják. Az árnymesterek féltve őrzik a titkaikat, így hamar kialakult a mágiakönyvek feketepiaca. A többi varázsló kifosztásához pedig Charlie Hallra van szükségük.

De Charlie éppen azon igyekszik, hogy távol tartsa magát a múltbeli hibáitól. Ez azonban nem is olyan egyszerű. A kocsmában, ahol pultosként dolgozik, túl közel van Berkshires korrupt központjához. Emellett a húga, Posey mindennél jobban vágyik arra, hogy mágikus képességei legyenek, a pasija pedig, akinek nincs árnyéka, és talán még lelke sem, titkokat rejteget Charlie elől.

Amikor a múltjából felbukkan egy rettegett alak, Charlie fejest ugrik a gyilkosságok és hazugságok vad forgatagába. Eltökélt szándéka, hogy élve keveredik ki a zűrzavarból, de az útjában állnak a hasonmások, a szeszélyes milliárdosok és az árnymesterek. És azok, akiket a legjobban szeret.

Ráadásul mindenki azt a titkos tudást akarja megszerezni, ami szörnyű hatalommal ruházná fel.

Szerintem: 

A helyzet az, hogy nagyon megküzdöttem ezzel a regénnyel. Részben a cselekménye miatt, de

nagyobb gondjaim voltak a főszereplővel.

A történetet nézzük először: adott egy fiatal nő, Charlie. Született bajkeverő, nyughatatlan és mindig baj éri. De normális akar lenni, kiszáll a tolvajlásból és küszködik. Van egy viszonylag normális pasija, igyekszik a húga egyetemére pénzt keresni és távol maradni a bajtól. Az persze megtalálja, mert híre megy egy felbukkanó, nagyon vágyott varázskönyv felbukkanásának. Charlie meg kénytelen szembenézni a magának mondott és minden egyéb hazugsággal, titokkal.
Nagyon kényelmes, lassan építkező kötet. Nem véletlenül sorozatnyitány: úgy éreztem, soha nem kezd el felpörögni, csak lassan döcög előre, míg Charlie-t nem csak megismerjük, de alaposan az agyunkra is megy. A vége már jobb, ott akadnak meglepő események is, de addig el kell jutni.

Sok-sok, nőies és érzelmileg is túlgondolt szakaszon keresztül. Miközben Charlie némileg normaszegő, született tolvaj és megvoltak a maga balhéi, igencsak rossz keveréke lett a túlszeretésnek és hanyagságnak. Vince-szel úgy bánik, mintha nem is a pasija lenne, hanem egyéjszakás kalandja. A végéig még csak azt sem mondtam volna, hogy kedveli, nemhogy szerelmes lett volna. Ellenben a húga mellett bármi áron kitart, holott tipikusan az a szereplő, akit vízbe kellene fújtani, annyira életképtelen egyedül, annyira élősködik és a főszereplő annyi mindent megtesz érte, amiért semmi hála nem járt.
Olyan volt, mintha Black egyszerre akart volna egy törődő, értelmes nőt és egy szociopatát megrajzolni. De az nem megy, mindkettő nem lehet. Így el is értünk oda, mi a bajom Charlie-val.

A kettes gond, hogy senkit nem ad helyette, akit kedvelhetnék. Mindenkinek van legalább egy komolyabb elmebaja, ami közel kezelhetetlen. Legfeljebb úgy tudtam értékelni, hogy azt kerestem benne, a világban jelen lévő mágia, az árnyak és az utánuk való sóvárgás hogyan forgatta az embereket a legrosszabb oldalukra.

Nem éreztem benne közel 400 oldalnyi cselekményt, az érzelmi rész nem kötött le. Így számomra sokszor volt unalmas és nyögvenyelős. A vége ment valamennyit, de nem mindent.

A világában van bőven lehetőség. Akár a balhékkal, akár az árnyékok mágiájával, akár csak a tolvaj megbízásokkal. Az tudna érdekelni, a regény világából mit lehet még kihozni.

De egyelőre ott vagyok megragadva, hogy mennyire nem bírtam Charlie-t. Hogy túl lassan indul be a cselekmény, és a regény hangulata sem tudott megfogni. Nem rossz, csak jónak se mondanám. talán Black a folytatást majd jobban pörgeti.