Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

5 regény, amit el kell olvasnod

Szerelmes zenészek

2020. június 16. - BBerni86

r5_37.jpg5: Scott: Stage Dive – sorozat: s Stage Dive az egyik legmenőbb rockbanda. Csupa szívdöglesztő rocksztár alkotja, akik a szakmának megfelelően nagy szívtiprók. Ám a sorozat köteteiben sorra akadnak párjukra a srácok: lesz, akinek az egyéjszakás kalandja válik házassággá, más az alibi barátnőjébe szeret bele, míg akad olyan is, akinek az a nő lesz az igazi, akit azért vettek fel mellé, hogy hősünk ne essen vissza és ne kössön ki az elvonón.r4_47.jpg

4: Proby: Hallgass meg! Jake egykor a rock fenegyereke volt, akinek minden a lába előtt hevert. Egy balesetet követően azonban visszavonult, és már csak a stúdióban foglalkozik zenével. Az éneklés azonban hiányzok neki, és jelentkezik egy egyre menőbb étterem zenészének. Az egyik tulaj, Addison pont most fogadta meg, hogy többet nem kezd zenésszel r3_57.jpgés vigyáz a szívére. Jake pedig elhatározza, hogy övé lesz a nő.

3: Ashley: A szív zenéje: Abby tehetséges énekes, de még nem biztos benne, hogy a rivaldafényben a helye. Balszerencséjére rossz turnébuszra száll fel, így a bátyja country zenekara helyett egy rockbanda karmai között találja magát. A szexi énekesnek, Jake-nek megtetszik az ártatlan lány, és csapni kezdi neki a szelet. Lehet, hogy a country és a rock nem is olyan r2_57.jpgidegen egymástól?

2: McLaughlin: Örökké a csajom: Liam a középiskolában football sztár volt, aki könnyeden bekerülhetett volna az NFL-be is. Az apja elvárásainak azonban nem akart megfelelni, a saját útját kellett járnia. Mindent hátrahagyott, és elment. Gyorsan derült ki, miben tehetséges még: a zenében. 10 évvel később ő az egyik legnagyobb rocksztár, és haza kell térnie egy temetésre. Ahol látnia kell a középiskolai szerelmét, akinek van egy 9-10 év körüli kisfia, aki kiköpött Liam. Rádöbben, mit hagyott még hátra, és mit kell visszaszereznie: élete szerelmét és a fiukat, akiről eddig nem is tudott.

1: Leiner: Bexi-sorozat: Beki zeneiskolába járt, klasszikus zongorát tanult, és írogatott popdalokat is. A folyton késő barátjának írt egy gúnydalt, a Késtélt. A YouTube felkapta, és mire a lány észbe kapott, már Bexi néven volt sikeres előadó, de ez a barátaiba és a barátjába került. Még most sem heverte ki a veszteséget, de tovább kell lépnie. Egy tehetségkutatóba kérik fel duett partnernek, és a nagy esélyes szívtipró, Márk lesz a partnere. Beki eleinte kiakad a sráctól, de ahogy elkezdi jobban megismerni… de a boldogságig sok-sok kaland vár rájuk. Balatoni turnék, londoni forgatás, vetélkedő forgatás, a visszatérő Geri…r1_56.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5415813936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása