Háborús, túlélésért küzdő, merényletes, mágikus.

Az ókori Angliában háború dúl. Zadar király egyesíteni igyekszik az országot, és minden királyságot egyesíteni a saját zászlója alatt. Kegyetlen úr lett, aki elnyomja a népet, és erőszakkal betöri őket, a rómaiak életmódját igyekszik rájuk erőltetni. A harcos Dug királya elesett, a háborúban odaveszett a családja. Nincs már senkije, de bolyongása alatt különös szerzetekbe botlik. Tavasz egy furcsa kislány, aki körül különös dolgok történnek, és akit Zadar vissza akar kapni. Lowa íjásznő, Zadar egyik legjobb harcosa volt, míg a király úgy nem döntött, hogy végez a nő teljes osztagával. Lowa elmenekült, a testvérének nem sikerült, és már csak egy vágya van: bosszúból végezni a királlyal. A terv megszületik, útra kelnek, ám nem sejthetik, hogy ezzel csak kezdetét veszi egy sokkal nagyobb harc.

Alternatív történelmi regénybe, legyen az mellette krimi vagy fantasy, ritkán sikerül belebotlanom, pedig látok lehetőséget az ilyen történetekben. Ahogy a meséknél nem zavar, hogy modernizálják és átírják őket, érdeklődve tudom olvasni azt is, milyen lett volna a történelem, ha…

Itt éppen azt veti fel a szerző, hogy a rómaiak nem vették be Angliát. Mert a druidáknak ténylegesen mágikus hatalmuk volt. Ebbe a korba megyünk vissza – az ókorba, a nagy római hódítások idejére, csak másképpen.

Már az elején leszögezi, hogy azt a történetet meséli el, amikor az angolok megállították a rómaiakat. Vagyis, már most tudjuk, mi lesz a végeredmény. Nem zavar, ez egy olyan történet, amiben fontosabb lesz a megtett út, mint a végcél. A gondom inkább az, hogy nagyon messziről indulunk és az egész regényt csak egy alapozásnak érzem.

Itt még nyoma sincs a rómaiaknak, csak távoli fenyegetésképpen vannak jelen. Majd jönni fognak. A király ezért dolgoz ki egy tervet, hogy a nép java életben maradhasson. Zadar különben meglepően művelt figura, és a terv, amit felállít, működhetne. Csak éppen zsarnokságra és fájdalomra épül, így meg fogják dönteni. Távoli a párhuzam, de mint a Ködszerzet elején az Uralkodó. Nem puszta hobbiból lesz elnyomó szörnyeteg, ez az ő változata a túlélésre.

Azzal, hogy a végére az kerül a trónra, aki. Azzal, hogy Tavasz felfedi mire képes, és lehetnek még hozzá hasonlók, az alapokat rakja le a szerző, hogy kik és miképpen harcolnak majd a rómaiak ellen. Mert totális háború lesz. És gondolom feltűnik, csupa jövő idő. Lesz. Majd. Később. Ezért van hiányérzetem. Ez a kötet csak a nagy egész kezdete.

A cselekmény kalandos, a merénylet kitalálását, megvalósítását követhetjük nyomon, miközben több viszályba és helyzetbe is belecsöppennek a szereplők. Messze nem unalmas, jó a tempója, csak a nagy egészhez képest érzem kevésnek. Amilyen nagy tétek vannak igazán, ahhoz képest ők nagyon lent vannak és hangyáknak tűnnek.

Hiányoltam a politikai játszmákat, valamit, ami túlmutat a puszta háborúzásnál. Mert most tulajdonképpen annyi az alternatíva és a konfliktus, hogy kiálljunk magunkért, a hitünkért és az életünkért, ha abba bele is halhatunk, vagy alkudjunk meg, változzunk és azzal éljünk túl. Amekkora a regény terjedelme, amilyen hosszú lesz várhatóan a sorozat, ennél több és frappánsabb udvari intrikát vártam.

A karaktereket is túlságosan egyszerűen motiváltnak éreztem. Dug, minden harci tudása mellett, egyszerű ember, aki a szíve után megy. Lowa meghatározó jellemvonása, hogy a bosszúért mindenre kész. Nem simán jók vagy rosszak, árnyalt jellemek, de ami mozgatja őket, az egyszerűbb nehezen lehetne.

Lehetőség van benne, majd meglátjuk, mit tud a Zengő vas.

Watson: A vas kora - Mint fantasy: 70% sötét és kalandos, többoldalú szereplőkkel, ám még csak egy felvezetés.

Szubjektíven: 55% bár sorozatnyitány, csak fillernek érzem. Arról szól, hogy indul a történet.