Átkot megtörő, mágikus, kalandos.

A legősibb boszorkány, minden sárkányok anyja, Cilonda gyűlöli az emberiséget. Bántja, hogy az Öregisten többre becsüli őket, mint akár a fenti, akár a lenti világ lényeit. Bosszúból örök telet és fagyot szabadít a világra, és várja, hogy az emberek kipusztuljanak. A számításait egy gyermek születése húzhatja keresztül: még egy táltos született a világra, erősebb a korábbiaknál, neki van esélye megtörni az átkot. Mi több, a táltossá váláshoz azt a sárkányt kell legyőznie, aki Cilonda legkülönösebb gyermeke. Illujankasz, aki nem szereti a világát, szívesebben élne az emberek között. Ő lehet, hogy nem küzdene teljes erejéből a táltos ellen. Cilonda így a tanulóévei alatt vadászik a gyermekre, és tesz meg mindent, hogy az átka változatlan maradjon.

Valahol szomorú, hogy mennyire hagyjuk feledésbe merülni a saját kulturális örökségünket. Hiszen a magyar írók között is bőven akad olyan, aki sárkányokról, görög mondavilágból táplálkozó sorozatot ír, és a táltosok, világfa, csodaszarvas megmarad a történelem könyvek elején. Szigeti Kovács Viktor története azért lett számomra elsősorban emlékezetes, mert azt eleveníti meg, ami egyszer nagyon magyar volt, csak már elfelejtettük.

A történetben sámánok, Világfa, sárkányok, táltosok, boszorkányok és az Öregisten szerepel. Nekem pár dolgot helyre is tett a fejemben. A csodaszarvas ismerős Hunor és Magor történetéből, de ki tudja, hogyan keletkezett és miért csoda az a szarvas? A világfát is hallottam már, de elképzelni nem tudtam, hogyan nézhetett ki. Vagy, sámánok és táltosok. Mégis, mi köztük a különbség? Ebből a regényből mindenre fény derül, és szórakoztatóan átadta ezeket az ismereteket.

(Azért törtem a fejem, táltos akad-e magyar fantasyban még. Beugrott a Gergő-sorozat és a Borbíró Boriban Attila is táltos. Azoknak a megértéséhez is kaptam innen pluszt.)

De, mindezen a kulturális kérdéskörön túl ez egy szerethető mese fantasy is. Van a hős, akinek három próbát kell kiállnia, hogy megmenthesse a világot. Ő az abszolút jó megtestesítője, aki nem bukik el, és ha a gonosz néha felül is tud rajta kerekedni, olyan hű segítői vannak, hogy még az ördögöket is kiűzik megszállt testéből.

Nagyon könnyen, kicsit más hangnemmel akár horroros regény is lehetne, de megmaradt gyerekbarátnak és mesésnek. A szörnyű részletek nincsnek úgy kiemelve, hogy ráérjünk rádöbbenni, mennyire súlyos dolgok is vannak a cselekményben. Az elevenen megsütéstől kezdve az ördögűzésen át vannak benne véres finomságok, ravaszan tálalva…

Meséhez illően humor is akad benne. Az kifejezetten mosolygós, ahogy Cilonda próbálja az ördögöket az emberekre uszítani, de táltosunknak megvan az ellenszere ellenük, és ártalmatlan lényekké teszi őket. De Cilonda és Illujankasz kapcsolata is simán nevezhető lenne a mosolygós anya – fiú kapcsolatok közé.

Azt, ami nem tetszett, kicsit nehezebb megfogalmazni. Annyira benne van, hogy valami epikus és nagy történet legyen, de nem lesz az. Végig megmarad kicsinek, mesének. Szerettem így is, nem kell mindent túlírni, de azért motoszkál bennem, hogy sok minden nagyon hamar lezajlik, és átszaladunk évek történetén. (Nem csak akkor, amikor a világfán járnak, és az ottani egy nap a földi síkon egy évnek felel meg.) Azt meg inkább hagyjuk, hogy a szerelmi szál belebegtetése mennyire nem kellett volna. Egyik sem – az öreg mentor és felesége kapcsolata ugyanannyira nem kellett, mint az ördögveréstől megmentett Ilona és a táltosfiú vonzalma. Ha kezdtek volna vele valamit… de így csak egy megkezdett szál, aminek nincs megnyugtató vége. Igen, az ilyenek zavarni szoktak.

Ám sokkal több minden tetszett benne, és nagyon értékeltem a mitológiai hátterét is.

Szigeti Kovács: A táltos - Mint fantasy: 80% magyar mondavilágból építkező, mesés és szerethető történet.

Szubjektíven: 78% meseregénynek olvastam, és szerettem a mélyről ismerős elemeit.