Új város titkait kutató, álruhás, beépülős, mágikus.

Ophélie már 2 éve a szülő szilánkján ragadt, és semmilyen hírt nem kap. Mi történt a férjével? Miben mesterkedik Isten? Amikor a Sarkról érkező ismerős felrázza az eseményeket, a lány kihasználja az alkalmat, és az eddigi olvasmányai alapján arra a szilánkra utazik álruhában és teljes titokban, ahol szerinte Thorn is kutakodik. Vagyis, Bábelre megy. Itt be kell kerülnie egy elit társaságba, meg kell felelnie gyakornokként, és fejlesztenie kell az olvasói képességeit, hogy bejuthasson az információk közé. Közben új barátokat és ellenségeket talál, miközben azt a kérdést is fel kell tennie magának, mihez kezd, ha megtalálja a férjét és a válaszokat. Most dől el igazán, merre halad tovább Ophélie élete, miközben a Sarkon egy különleges kislány különleges kalandra indul.

Egy elég vaskos regénysorozat 3. része a Bábel emlékezete. Szívesen ajánlanám bárkinek, de nem tehetem nyugodt szívvel. Ugyan a kötet elején van egy rövid összefoglaló a korábban történtekről, de több száz oldalt nem lehet annyiban összefoglalni. Sajátos részei vannak a regény univerzumának, szilánkok uralkodókkal és képességekkel, rejtélyes titokkal minden mögött, és Ophélie története is gabalyodik.

A regény pedig úgy kezeli az olvasót, hogy ezekkel tisztában van. Vannak visszautalások, és ezek arra elegendőek, hogy az értse őket, aki olvasta az előző két részt is. Esetleg mankónak is megfelelnek, visszaidézni a korábbiakat, de ehhez szintén előismeret szükséges.

Ezzel a kötettel tovább bővül a kör. Új családfőt, új szilánkot ismerünk meg az új szereplők mellett. Megint egy teljesen más kultúra és képességek, mint korábban. Itt mások elméjében kutakodó családok vannak, miközben egy találmányokra épülő világ is ez, ami kiérdemli a steampunk jelzőt is – jobban, mint a másik két szilánk korábban. Azt gondolom, mondanom se kell, hogy van könyvtár is. Borges után alapvető, hogy Bábelről beugrik a könyvtár is…

Ha el tudnám felejteni, mennyire tetszett a 2. kötet, ezt is jobban tudnám szeretni. Van értelmes cselekménye, fordulatokkal és humorral. Ophélie megint szerencsétlenkedik, megint különc barátokat szerez, és szinte kamaszosan küszködik az érzelmeivel. Közben ott van a nagy rejtély minden mögött, amihez keresik a nyomokat. Jó ez, csak úgy éreztem, semmiből nem kapok eleget, miközben a szöveg csak nyúlik. A hosszához képest nem elég izgalmas és pörgő a kaland. Thorn csak nagyon későn bukkan fel, és milyen már, ahogy közel 3 év után újra találkoznak! Ok, magam is panaszkodtam arra, Ophélie milyen jeleket adott a férfinak korábban, de itt szinte olyan, mintha idegenek kötnének szövetséget, nem két ember, akik szeretik egymást és még házasok is. A nagy rejtély – az meg annyira keveset haladt a megoldás felé, hogy komolyan csalódott vagyok.

Vagy örülnöm kellene, hogy már elméleteket gyártok? Egyre erősebb a gyanúm, pláne, hogy Borges is szóba került már, hogy egy posztmodern képletet kapunk a végére. Hogy egy irodalmi mű kelt életre és a szerző, vagy a kiadó, vagy valami hasonló nyúlt bele és harcol a szerzővel. Az egyik talán Isten, a másik pedig a Másik? Ilyesmikben gondolkodom, de már azt várom, hogy Dabos adja meg a választ, vagy több mankót hozzá. Mert igencsak vastag mindegyik kötet ahhoz, hogy ennyire kevés információval keljen zsonglőrködni…

Azt is érdemes felvetni, ez mennyire gyerekkönyv. Egyre inkább úgy érzem, hogy ez felnőtt fantasy, és hiba gyerekkönyvek közé venni. Azt értékelem, hogy nincs olyan szerelmi szál benne, mint egy YA-ban lenne, de érettebbek és bonyolultabbak a kapcsolatok, mint egy gyerekkönyvbe. Már eleve az is, hogy Borges nevét sokadszorra írom le…

Bízom benne, hogy hamar jön a 4. rész és végre elkezdünk válaszokat is kapni. Megszerettem ezt a világot és sorozatot, de 1500 oldal felett járunk már…

Dabos: Bábel emlékezete - Mint fantasy: 70% építi tovább a nagyobb rejtélyt, újabb helyszín és kaland, kellően összetett.

Szubjektíven: 65% a 2. rész után többet vártam. Megoldást, izgalmat, varázst, románcot is.