Kamaszos, saját utat kereső, barátságot kötő.

Millie második lett a szépségversenyen, annak ellenére, hogy kövér lány. Ez elég erőt ad neki, hogy ezen a nyáron a saját álmát kövesse, és ne az anyjáét. Ő már elfogadta, hogy kövér, miért kellene ezért az álamiról lemondania? Riporter akar lenni, és van egy nyári program, amit megpályázik – a fogyitáborból elég! Malik, aki rég tetszik neki – vele is dűlőre kellene jutnia. Chaten nagyon jól megvannak, ki kellene deríteni, a valóságban is. Már csak az anyjának kell elfogadnia, hogy Millie önállósodik. Közben a népszerű Callie egymaga viszi el a tánccsapat helyett a rongálási balhét. Le kell dolgoznia a kárt a teremben, ahol Millie is dolgozik. A lány itt kénytelen szembenézni vele, hogy a barátai és a szerelme mennyire volt igazi. Millie kész befogadni a maga barátai köré, és adni egy esélyt, hogy megmutassa, mennyivel több ő, mint egy undok csini csaj.

Mennyire folytatás ez a regény? Nem kifejezetten. Ugyanabban a világban játszódik, de más a főszereplő, aki az előző részben csak nagyon mellékszereplő volt. Itt fordul a kocka – a korábbi főszereplők vannak csak jelzésképpen a cselekményben, és Millie – Callie veszik át a cselekmény kiemelt helyeit.

Amennyi visszautalás van a korábban történtekre, azok annyira részletesen vannak megírva, hogy nem igényli a Puddin a Dumplin ismeretét. Ez az a fajta kamu folytatás, amiben a népszerű szereplők barátai kapnak saját sztorit, leginkább azért, hogy még egy bőrt le lehessen húzni a történetről.

Ezt bizonyítja az is, hogy ugyanaz az üzenete az egésznek, csak most duplán. Millie története a kövér lány oldaláról mutatja meg, hogy önmagunk elfogadása a fontos, nem az, hogy kövérek vagy soványak, szépek vagy átlagosak vagyunk. Amivel most több a regény, hogy itt van Callie is, aki szépként tanulja meg ugyanezt. Közhely, de ezt a történetet vissza lehet vinni addig az üzenetig, hogy nem a külső a fontos, hanem a belső.

Miközben azt tudom mondani, hogy jó lenne ebben az üzenetben és a történetben hinni, azért túl pozitív képet fest az írónő. Túl nagy a happy end. A társadalom nem úgy van kitalálva, hogy Millie úgy össze tudja hozni a dolgokat, ahogy itt alakulnak az események. A társadalmunkban a szép olyan jelzőkkel mosódik össze, mint a jó és a kedves. Sztereotípiák sora van Millie ellen, amiket itt mind legyőz. Tulajdonképpen az a bajom, hogy mindet le tudja győzni. Mert legyen pozitív az üzenet, erősítse meg, hogy a belső a lényeg, de annyira a realitásoknál maradhatna, hogy kap a lány pár pofont és vesztes csatát is. Mert az sem reális, hogy itt minden jól alakul a végére.

Az viszont tetszett, hogy két főszereplőnk van és kétféle a regény is. Mások a lányok gondjai, és az is szépen kijön belőle, hogy mennyire fontos a barátság és az olyan emberek, akik magunkért fogadnak el.

A nyelvezete is ifjúsági regényhez illő. Könnyed, érthető és érzelem központú. Van ugyan cselekmény is, zajlanak az események, de minden érzelmi oldalról van megfogva. Hiszen kamaszok a főszereplők, nekik is íródott, kell, hogy ennyire belülről megfogott legyen.

Igazán negatív szereplők sincsenek benne. Szimpatikusabbak és kevésbé szerethetőek akadnak, de Murphy igyekszik megmutatni, hogy mindenkit úgy ítélhetünk meg, ha kicsit járunk a cipőjében.

Ami viszont nagyon tudott zavarni: az üzeneteket túlhangsúlyoz a szerző. Mindig irritált, amikor úgy éreztem, hogy a számba akarják rágni a tanulságot. Ez annak a mintapéldája. Többször, túlírva ki van emelve a sztori tanulsága, zavaróan.

Bár vannak fenntartásaim a kötettel, azért az a végszó, hogy kellenek ilyen regények.

Murphy: Puddin - Mint ifjúsági: 75% fontos üzenetet ad át, maga a történet is aranyos, csajos olvasmány.

Szubjektíven: 55% túl erőszakosnak éreztem a tanulság sulykolását és a happy end is sok.