Múlt után nyomozó, rejtőzködő, szerelmes.

Joanna elkésve tér vissza a szülői házba: az édesapja váratlanul elhunyt, és nem volt idejük kibékülni. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a családi birtokon létrejött lányiskola igazgatója már kidobná a lányt, és emlékezni sem akar arra, hogy egykor az ő családjáé volt itt minden. A régi házuk kiürítésekor Joanna egy régi levélre bukkan: az apja írta a háborút követően egy olasz asszonynak. Egy eldugott gyönyörű fiúról is szó van benne. A lányt így is sokként éri, hogy az apja az ő anyja előtt is volt házas, és van egy fia, aki örökli a grófi címet. Ezek szerint van egy félig olasz bátyja is? Mivel a magán- és a szakmai élete is kudarcba fulladt, Toszkána felé veszi az irányt, és ki akarja nyomozni, mi történt a háború alatt az apjával. Aki lezuhant a gépével, és egy Sofia nevű asszony rejtegette a németek elől.

Mostanában kifejezetten divatosnak érzem az ilyen történeteket. Tucatszám adnak ki olyan történeteket, melyben a családi örökséget kutató leszármazott és az ősének élete párhuzamosan van megírva, hogy egy ponton találjanak.

A toszkán gyermek is ezt a receptet követi. A jelen eseménysora Joanna nyomozása, és ahogy a toszkán tájban elkezd megint magára találni. Inkább női regényes, mint krimis. Emberekkel beszélget, elméleteket gyárt, azért messze van egy magánnyomozótól. Nagyobb súly van azon, hogy a házinénije milyen ételeket tesz elé az asztalra, illetve Renzo hogyan lesz megoldás a szívgondjaira, mint a múlt feltárásán. Kicsit úgy is éreztem, hogy a múlt felfedte magát. Elég volt egy olyan kérdést feltenni, ami felbolygatta az embereket, és a bűnös a titkát rejtve olyat tett, ami aztán a bukását okozta.

Azt sem díjaztam, hogy mi lett Sofia sorsa. Pontosabban azt, ahogy kiderül ez. Nekem annyira nyilvánvaló volt, hogy ennek kell történnie, hogy nem értettem, miért ez van az egyik nagy csavarnak, nagy felismerésnek megtéve. Nincs olyan súlya. Csak így áll össze a történet, miért alakultak úgy az események, ahogy.

Ha már Sofia, akkor a múlt. Ez a sikerültebb rész, a világháború és a németek fenyegető jelenléte pluszt ad neki. Itt is az érzelmek dominálnak, nem a kalandok. Ugyan lesz egy felfedezésük együtt, de inkább annak a krónikája ez, ahogy Hugo és Sofia megszerette egymást. Sokkal hihetőbb ez a vonal, mint a jelen szerelmi szála.

Lehet azért, mert angol a szerző, az érzelmek igencsak visszafogott lángon égnek a lapokon. Nem is vettem észre, Renzo és Joanna mikor kezdtek többé válni egymásnak. Visszafogott, száraz az egész. A múltba azért több érzelmet sikerült beletenni, ha az sem lett egy szenvedélyes szerelem rajza. Nem hiányzott az erotika belőle, de érzelmekben kellett volna több hév és lángolás.

Amit viszont Bowen sikeresen megragadott: Toszkána ízei és színei. Hangulata van annak a közösségnek és világnak, amibe Joanna belecsöppen. Az ételek, a tájak, az olasz temperamentum. Itt lehetett szeretni a leírásokat, és a kulináris részeket is. A cselekményt ugyan lassítja, de az amúgy is gyenge pontja, így legalább lett benne valami, ami kiemeli az átlag alsó rétegéből.

A múltban elvileg lehetne a történelmi szálat is nézni, de egy percre sem éreztem valósnak. Kis részletek ismerősek – az ejtőernyő selyem anyaga mennyit ér a hátországban. De nincsenek itt a történelmi mozzanatok, csaták, semmi. Hátteret szolgáltat.

Üzenetet sem fogok tudni kihálózni belőle. A gyermek rejtélyére fény derül, és olyan banálisnak érzem, hogy a szülők nem jöhettek össze, de a gyerekeik igen…

Többet vártam a történettől, de a regény hangulata jó. Toszkána sok mindenért kárpótolt benne, de nem mindenért.

Bowen: A toszkán gyermek - Mint családregény: 60% két idősíkban apa és lánya története, angolos romantikával dúsítva.

Szubjektíven: 55% a hangulatai, Toszkána tetszett benne, de a cselekményt kevesellettem.