Katonai, rendszert megkérdőjelező, börtön felé haladó.

Billy és Mule haditengerészek, akik még szeretik is a hivatásukat, pláne, amikor kint vannak a vízen és nem kell gondolkozni sem, csak tenni a dolgukat. Most azonban más feladatot kapnak: egy 8 évre ítélt kölyköt kell elkísérniük a börtönbe, és leadniuk. Larry Meadows simán balszerencsés volt: kleptomániában szenved, és belenyúlt az adománygyűjtőbe, ami pont az egyik fejes feleségének a szívügye, így a fiúval példát akarnak statuálni. Még alig 18 éves, és egy nagy mamlasz. A két tengerész megsajnálja, és hajlandóak emlékezetessé tenni az utolsó szabad napjait. Meglátogatják az anyját, aki már nagyban pasizik, és nem foglalkozik a fiával. A városban buliznak, isznak és azt is összehozzák, hogy a fiúnak ne szüzen kelljen bemennie a börtönbe. Nem engedhetik megszökni Larry-t, ez viszont őket töri meg. Kritizálni kezdik a rendszert, és maguk is szabadulni akarnak – ami a saját tragédiájukat hozza el.

Bár nem nagyon szeretem azt az oppozíciót, hogy női és férfi regények, de azért léteznek, ha egyre inkább össze is mosódnak a határok. Ahogy nehezen tudom elképzelni, hogy a pasik tömegesen Danielle Steel vagy Szürke 50 regényeket olvassanak, úgy Ponicsán meg nem lesz női bestseller.

A teljes téma nagyon férfias és maszkulin. Mi a fontos a férfinak, mielőtt bevonul a börtönbe? Egyrészt, tartanak egy utolsó nagy bulit, amiben az italozás és a szex játsszák a főszerepet. Kirúgnak a hámból, mintha nem lenne holnap – noha az nagyon is a nyakukon van. Másrészt, Larry hazamehet elköszönni. Neki az anyja a család, és nagyon kiakasztja az idősebb két tengerészt, az asszony mennyire nem érezte át, mi fog most történni a fiával. Nincs konkrétan leírva, mennyire pokoli hely egy katonai börtön, de egy-egy elszólásból össze lehet rakni, hogy az nem egy könnyű 8 év lesz a fiúnak.

Ponicsán előtérbe helyezi a férfi barátságot és bajtársiasságot. A három főszereplő között korábban nem volt kapcsolat, ez a szállítási feladat hozza őket össze, és annak ellenére, hogy mennyire más emberek, összetartanak és összebarátkoznak. Érdekes dinamikája van annak, ahogy Larry-t sajnálják és megkedvelik, de igazán segíteni nem tudnak neki. Tudják, hogy milyen büntetés jár azért, ha engedik megszökni.

Larry bele is van törődve a helyzetbe, inkább Mule és Billy az izgalmasak. Akikben már egy ideje gyülemlik, hogy milyen gondok vannak a seregben. A kivételezések, a kapcsolati tőkéből fakadó igazságtalanságok. Larry nem rossz kölyök – inkább pszichológus kellene neki, nem börtön. Azzal, hogy így járnak el, csak elveszik a társadalom számára, és ki tudja, milyen ember lesz belőle 8 év múlva.

Azt nagyon megfogja Ponicsán, hogy lesz ez az egész túl sok nekik, és robbantanak. Ahogy Mule és Billy szabadulni akarnak – csak éppen a rendszer nem engedi, utánuk nyúl, és meg kell fizetniük.

Bár nem érzeleg Ponicsán, leképezi, mi zajlik a szereplői lelkében. Milyen döntéseket, és miért hoznak. Határán van a cselekmény- és karakterközpontú regénynek. Az már más téma, hogy mennyire idegen tőlem a téma. Egy nagy pasis buli, aminek a végére a lelkiismeret gyötörni kezd. Arra fogékonyabb voltam, hogy milyen hibái vannak a rendszernek, és mennyire tönkreteszi az embert, ha ezt látja, de tenni nem tud ellene.

A nyelvezete a történethez illik. A tengerészek mocskosan beszélnek, így bár nem szeretem a trágárságot, itt volt létjogosultsága. Mondjuk, ettől nem szerettem meg jobban a könyvet.

A humora is férfias. Érzékeltem, de nekem nem volt vicces.

Egyszer érdekes volt, lehet, hogy a filmet is megnézem, de újraolvasni nem fogom.

Ponicsán: Az utolsó szolgálat - Mint kortárs: 65% sajátos stílusa és története van, hangulatos, de egyre komorabb üzenettel.

Szubjektíven: 45% a történetbe illik a nyelvezet, de akkor is… Plusz, a vége is olyan zavaros.