Fülszöveg: 
Londonban, a Paddington pályaudvaron várakozó Brown házaspár a biciklitároló mögött, egy kuka mellett hatalmas karimájú fura kalapot pillant meg és alatta egy barna, bozontos nagyon kicsike medvét, nyakában egy táblával, rajta a következő felirattal: „Kérem, törődjenek ezzel a medvével! Köszönöm.” A kedves, jóhiszemű Brownék megszólítják a különös mackót, és illedelmes válaszaiból rövidesen megtudják, hogy kalandos utazása során a Legsötétebb Peruból érkezett mint illegális bevándorló. Brownék rögtön megszeretik a kicsi medvét, a családjukba fogadják, és elnevezik PADDINGTON-nak…
Szerintem:
A helyzet az, hogy a könyvből készült film hatalmas kedvencem. Annyira jól animálták, remek lett a szereposztás és kerek története is lett. Így a meseregénnyel előzetesen voltak elvárásaim, amit
nem mondhatnám, hogy a kötet megugrott.
Hogy egy másik brit klasszikussal példálózzak, ez olyan volt, mint Mary Poppins-könyvet olvasni. Felismerni benne az ismert filmet és szereplőket, vannak kiemelt jelenetek, de valahogy más az egésznek a hangulata. Szerethető a kötet magáért is, de nem feledtette velem a filmet, amit jobban szerettem.
Ennek egyik okának azt látom, hogy ez bizony egy régi mese. Öregebb, mint a szüleim. Egy egészen más Londonban és világban játszódik, más a történet hangulata ebből adódóan. Ok, meseregény, nem azon kellene fennakadnom, hogy milyen a bemutatott London, amikor egy beszélő medvét fogad a Brown család örökbe és kb. úgy nevelik, mint a saját gyerekeiket. És mégis, nem viktoriánus, de egy korábbi világot mutat be.
A 'klisé Anglia' a háttere. El nem tudom mondani, mennyire zavart, ahogy egy csomót teáznak. Még nyomorult medvét is teáztatják – a megismerkedésükkor kapásból teázni mennek vele, de akkor is teát kap, amikor hazaérnek. Van tipikus angol reggeli, és a szereplők beszédében is az angol hűvösség és udvariasság köszön vissza. Megjelennek a tipikus angol taxik és buszok. Éppen csak a királynőhöz nem mennek el egy teára…
A mai szememmel az is kiugrik, ahogy Paddington bemutatkozik. Ő egy emigráns medve, ráadásul illegális bevándorló. Megvan, amikor A segítségben a kislányt a fekete dadája a rasszizmus ellen neveli? Hát, ha Bond ma és direkt írta volna így a sztorit, ez simán mehetne mellé párhuzamba.
Nehéz folyamatos meseregényként is olvasni. Nincs egy nagy sztori, ami az egészet összetartaná. Paddington megérkezése, a családba kerülése és az első kis kalandjai még működnek regényként, de aztán spontán kalandok jönnek az időből kiragadva. Inkább olyan, mint egy novellafüzér, bár regény.
A szereplők is meséket idéznek. A kedves, beszélő macit talán nem kell magyaráznom, miért. De ott van a család is körötte, akik szintén eszembe juttatták a Mary Poppins világát. Itt is az apa ugrik kicsit ki, aki morgósabb és nem annyira szívvel veti bele magát a dolgokba, de az anya alakja és a gyerekek hasonlóak. Brown és Banks család. Vagy azért ilyenek, mert itt is visszaköszön a tipikus angolság?
A nevek mesenevek. Barna – Brown család, akiknek a házvezetőnője Mrs. Bird – madár.
És nincs negatív szereplő, legfeljebb humoros. Mindenki segítőkész, és ha egy-egy pillanatra szigorúnak vagy veszélyesnek is tűnik, mindenki jószándékú és legfeljebb humoros, nem gonosz alak kerekedik belőle.
Ugyanakkor, bármennyire is kötekedem és emelem ki, ami miatt a filmet szeretem jobban, tény, hogy Bond egy nagyon aranyos és humoros történetet írt meg.
Paddington maga egy tündéri maci, aki kedves és figyelmes, érdeklődő és játékos. Naiv nem kicsit, de messze nem olyan butácska, mint az a híres angol medvebocs, aki a Mici névre hallgat, és bár sokan szeretik, én utálom.
A történetek is aranyosak és helyesek. Tipikus, mindennapi angol jeleneteket vesz elő, amelyeket egy kis maci megkavar és akaratlanul is káoszba fullaszt. Beakad a mozgólépcsőn; a metróra szállva elfelejti, hol a jegye; rejtett műremeket keres a festményeken, de Mr. Brown versenyre benevezett tájképe alatt csak nem akar egy elveszett Rembrandt sem felbukkanni…
Egyszerűen jó elmerülni abban, hogy ilyen kedvesen, befogadóan és nyitottan viselkednek a szereplők és Paddington. Ebben a mesében szeretet és elfogadás van, nagyon sok empátiával.
Jó dolgokat közvetít, miközben gyerekkönyv ellenére nem csak nagyon kicsiknek való, olcsó humort használ. Mert pl. a fürdéskor az egész szoba eláztatása klisés, de cserébe van helyes ruhavásárlási jelenet, vagy színházi kisegítés mackó módra.
Jaj, nem bírom ki. Illusztrált a kötet, de messze nem a film szintjén. Cuki, de annyira egyszerű… Még valami, amit jobban értékeltem volna, ha nem a film van a szemem előtt.
De, minden felhang ellenére ez egy nagyon helyes, nagyon aranyos és nagyon szerethető gyerekkönyv. Nem véletlenül klasszikus gyerekmese, amit többször is kiadtak és több folytatása is született.
