Fülszöveg: 

Párizs, 1750. A csikorgó tél derekán, mikor fagyott madarak hullanak az égből, a szobalány, Madeleine Chastel megérkezik a város neves órásmesterének és okos, álmodozó lányának otthonába.

Madeleine sötét múltat rejteget, és veszedelmes célja van: ki kell derítenie az igazságot az órásmester titokzatos kísérleteiről, hátha ezzel esélyt kap arra, hogy hátrahagyva nyomorúságos életét, végre szabad legyen.

Miközben sorra tűnnek el a gyermekek Párizs mocsokkal teli utcáiról, szárnyra kap a pletyka, hogy az órásmester bonyolult szerkezetei, a díszes gépmadarak és ezüstpókok többek annál, mint aminek látszanak. Madeleine attól tart, hogy egy jóval szövevényesebb összeesküvés közepébe csöppent, mely egészen Versailles belső köreibe vezet.

Szerintem: 

Kempelen Farkas után szabadon? Ok, messze nem a Gárdos-könyv másként, de az alap nagyon ismerős az automatával. Nem is bírtam szabadulni a képtől, ami

jól le is leplezte nekem a történet csavarját. De előre szaladtam.

Az alapötlet még érdekes is lehetne: mi valós, mi misztikus, mi is történik? A francia király udvarában járunk, XV. Lajos uralkodásakor. Pompadour úrnő érzi, hogy leáldozóban a csillaga, így mesterkedni kezd. Lajos pedig a halandóság gondolatával küzd, és azt teszi, amit a király tehet: fordul bárhova, csak tovább élhessen.
Az egyik udvari ember, egy feltaláló szinte életszerű gépeket épít. Innen a hasonlóság – a sakkozó török jutott eszembe a férfi gépeiről. De egy babonás korban járunk, és az órás ténykedése sokaknak inkább mágiának tűnik. Lajost lenyűgözik a készülékek, így egy kém érkezik a háztartásba, hogy megfejtse, varázsol-e az órás.

Mai ésszel elveszik az igazi rejtély. Nekünk nem egzotikus tárgy egy robot, egy nincs is nagy rejtély, hogy ez alkímia, mágia, vagy micsoda. Viszont, azt át tudja adni a kötet, hogy abban a korban mennyire nem érthették mi ez és hogyan működik. Előbb kapta el őket a babonás félelem, mint a tudományos megértés.
A fő tárgy egy beszélő, éneklő baba. Kempelen okán lehet tudni a trükköt: ember van a gép mögött. Így nem volt meglepetés, legfeljebb az indokokban. Miért vállalja valaki, hogy ő lesz a baba-lány? Ez van elbeszélve a történetben és a személyazonosságon kellene meglepődni.

Mazzola főszereplőnek nem az események központi szereplőit választja. Az ő hősnője Madeleine, akit az anyja örömlányként is eladott, most kémkedni adja bérbe. Neki kell cselédként elszegődnie az órásmesterhez. Ő pedig megteszi, mert pénzt akar, hogy testvére gyermekét kimenthesse az életből, ami a testvérét megölte, őt magát megtörte. Nem lehet elítélni, nagyon is érthető, őt mi motiválja. Pláne, ahogy kiderülnek a részletek, miket művelt az anyja. Pl. Madeleine húgát kb. 11 évesen adta el férfiaknak és amikor a 12 éves lánya szült, még egy orvosra is sajnálta a pénzt, nem is maradt meg a leány, csak a kisfia. De Madeleine se járt jobban: őt meg azért adta el, hogy ne csak erőszakolják, de bánthassák is. A lány arcát örökre elcsúfítja egy vágás, amit így szerzett. Az anyja még csak fel sem jelentette az elkövetőt, akiből a történet idejére a rendőrfőnök lett. Madeleine ennek ellenére képes arra, hogy felülemelkedjen magán és a történet végére azoknak segítsen, akik azt meg is érdemlik. Nyer egy új otthont, a kisfiút is át tudja majd ide menteni.

A gond az, hogy nincs izgalmasan megírva. A királyi udvar játszmái, a lenti kémkedés – én untam mindkettőt. Madeleine nem kém, nem is nagyon érti, mit kellene kifigyelnie. Az órás és lánya élete különben meg szimpla, semmi érdekesség nincs benne. Mágia még annyira sem.
Pompadour és Lajos világa izgalmasabb lehetne, de az is olyan magától értetődő. Az idősödő szerető félti a helyét, így kémkedik és helyezkedik. Az asszony van is annyira értelmes, hogy megtalálja majd Lajos életében akkor is a helyét, amikor már a szexualitás kialudt a viszonyukban. Csak éppen ez a regény az átmeneti időszakot dolgozza fel, amikor még a szerető posztjában látja a jövőt és a lehetőséget.

A konfliktus, az igazi így a királyi udvarban van. A király nem akar meghalni, Pompadour az első asszony akar maradni. Mindketten kihasználnak érte embereket, ami meg az alsóbb szintek szereplőit jelenti.
Kár, hogy a szereplőket nem szerettem meg. Vagy mocskos húzásaik vannak, mint Lajos esete, aki simán engedi, hogy embereket raboljanak el és kísérletezzenek a gyerekeken. A feltámasztás érdekli, lehet sejteni, nyomorultakkal mit művelnek. Mások meg egyszerűen mozognak a saját lehetőségeik szabta keretek között.

Nehézkesnek éreztem a nyelvezetét is. Főleg az elején csapott meg, mintha nyelvében is egy már letűnt kort akarna megidézni. A kifejezések, a mondatok túlzott összetettség. Ha már benne van az ember az olvasásban, nem zavaró, de eleinte sűrűn kizökkentett egy-egy féloldalas mondat. Túlzok, de érzésre ilyen volt.

A borító gyönyörű. Az ötlet is izgalmas, ahogy mágiát sejtenek és nyomoznak utána, miközben a valóság nagyon prózai. Vagy éppen a folyamat, ami új kezdetet és egyben folytatást jelent a márkinőnek. És mégsem, az összbenyomásom az volt, hogy ez jó könyv is lehetett volna, de nem az.