Egymásra találós, múlttal szembesülő, traumákat feldolgozó.

Cecil magyar származású, de Párizsban felnőtt és festőnek tanult szemrevaló fiatal nő. Valami azonban hiányzik az életéből, ami miatt nem tud boldog lenni az udvarlójával és a párizsi életével. Kísérti egy fiú árnya, aki a dadája szerint soha nem létezett. Hogy tisztázza magában a dolgokat, felnőttként először hazatér Magyarországra. Ott már az első napokban felfigyel rá egy vonzó építész, aki udvarolni kezd neki. Endrét eleinte csak a lány szépsége érdekelte, de aztán rá kell jönnie, hogy a múltjuk is összeköti őket, ha erre a lány nem is emlékszik. Miközben egyre inkább egymásba szeretnek, elkezdi közelebb vinni Cecilt a közös emlékekhez, melyekre a lány nem emlékszik. Közben egy grófné is a múlttal néz szembe, felismerve élete hibáját, amit még szeretne jóvá tenni az életében.

Ez a regénye is az írónő azon történetei sorába illik, melyben egy történelmi korszakot, történelmi hangulatot emel ki és ezt használja egy szerelmi történet háttereként. Ahogy már a Kétszáz éves szerelemben, vagy Az aranyműves fiában is szerkesztett, van a jelennek egy idősíkja és egy történelmibb kor is.

A jelen 56 után, ez a történelmileg kevésbé eladott. Ha nem lenne konkrétan leírva, mikor vagyunk, nem jönnék rá. Nagyon csak félszavakban utalnak a rendszerre, és arra, mi zajlik éppen. Cecilnek, vele Endrének is lenne innen kiútja, és nekem nem fér a fejemben, miért maradnak és próbálkoznak itt. Pláne a lány, aki ismeri a nyugati életet is. De ezen nem is agyalok, itt nem a regény korának az ideje érdekes.

A másik korszak a II. VH ideje. Az sincs éles vonalakkal megrajzolva, itt viszont ez szolgálja a balladai homályt, amiből összerakjuk, mi történt korábban, ki mit és hogyan élt túl. Nem akarom a csavarokat lelőni, de a holokauszt ott van a sorok között, csak ki kell venni belőle. Egy olyan elhallgatásból és utalásokból felépülő korkép jön létre, ami azzal hatásos, hogy nagyon sok minden a fantáziánkra van hagyva. Endre másfél évet töltött a pokolban, de erről nem tudunk meg semmit. Utalnak komoly traumákra, de ránk van bízva, hogyan képzeljük ezeket. Általában túl sok lyukat találnék itt, de ennek jól állt, és jobbnak találtam ezt a múltbeli síkot, mint a regényidő jelenét.

A szerkezet egy-egy karaktert helyez a középpontba. Egy zsidó kislány, a szanatóriumban hosszú évek óta először megszólaló Katalin grófné és Cecil vannak kiemelve. Igazság szerint közülük egyik sem fogott meg. Cecil túl naiv, helyes hősnő, akinek csak a rejtély, a fura emlékképek törik meg a tökélyét. A grófné simán vezekel. A kislány világa pedig gyerekes, ő maga is egyszerű és boldog lélek. Igazából azok a történetek és jellemek tetszettek, amelyeket ezek mellett találtam. Endre, aki túlélt valami szörnyűt, bekerült egy árvaházba, és egy jóbarátjának köszönhetően felszívta magát, kiharcolt magának egy boldogabb jövőt.

Ő mondja ki a regény üzenetét is, ami a múlt feldolgozásáról szól. A gyűlöletet el kell engedni, megbocsátani és menni előre. Katalin ezt tanulja meg most, és ezzel tud tovább lépni maga is. Ahogy Endre eljutott eddig, az lett volna az izgalmasabb, de a jelenben ő már megbékélt, pozitív figura, akinek a viharairól a balladai homály rejti a részleteket.

A múltban, az elhallgatásokban vannak a nagy drámák és az érdekesebb események. Sajnos, ez a kevesebb. A főszereplő fiatalok lágy románca van a középpontban, illetve ahogy Endre ráébreszti a lányt a közös történetükre. Ezt kevésbé éreztem erős történetnek.

A stílusán is van egy megszépítő, néhol már nagyon édes máz, ami nagyon nem volt a fogamra való. Annyira lehetett volna ebbe több drámát és fájdalmat tenni, nagyobb hatásokat. Helyette néhol egészen giccsesnek éreztem, nem csak a történetet is.

Nem fájt olvasni, gyorsan is ki lehet végezni, de sajnálom, hogy nem lett fájóbb, drámaibb.

Bauer: A fényfestő - Mint romantikus: 65% a szerelmi szál tipikus és mesés is, a háttértörténet balladás, erősebb.

Szubjektíven: 55% az elején nehezen álltak össze a síkok, utána viszont túl egyszerűek lettek.