Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Hunter: Féktelen harag

Adam Fawley 4.

2020. november 18. - BBerni86

Emberrablós, nyomozós, régi ügyet újra megnyitó.

Egy fiatal lány nem megy az éjjel haza. Egy taxis talált rá zokogva, szörnyű állapotban. Ő teszi meg a bejelentést, és Fawley, aki az ilyen ügyek mellett nem tud elmenni, igyekszik segíteni és az ügyre állítja a csapatát. A lány lassan megnyílik, és bevallja, elrabolták, majdnem megerőszakolták, de egy arra felé haladó autó megijesztette a covers_604062.jpgtettest és elinalt, mielőtt komoly kárt tehetett volna benne. Faith így hazakerült, kicsit megtépve, némileg megtörten, de életben. Legközelebb Sasha tűnik el, az egyik osztálytársa. Neki más nem volt ilyen szerencséje: összevágva és verve került elő, holtan. Az eset nagyon hasonlít egy évekkel korábbi ügyhöz, egy erőszakolóéhoz, aki a hasonlóságok alapján újra tárgyaltathatja az ügyét. Fawley az igazság nyomában jár, és közben arra is figyelnie kell, hogy a feleségét ne zaklassa fel a kelleténél jobban, ami a terhességének is ártana.

Hangulatában más ez a kötet. Bár ebben is elég borzalmas az ügy, és meg van fogva, hogy miért szörnyű a tett, közel sem olyan nyomasztó, mint a 3. kötet volt. Ennek egyszerre tudok örülni is, meg nem is. Könnyedebb a könyv tőle. Könnyebb olvasni, nem olyan megterhelő. De ezzel együtt nem is olyan emlékezetes.

Az ügyben is van egy trükk, azon túl, hogy Cara Hunter jól adagolja a fordulatokat. Van benne egy teória, egy szinte hihetetlen ügy lehetősége, amire rá is készíti az olvasókat. Hogy aztán rájöjjünk, hogy nem kell az ilyen borzalmakhoz annyira messze menni. Mindenki képes lehet szörnyűséget tenni, olyanok is és olyan okokból, amik kisszerűek, egyszerűek, és pont ezzel döbbenetesek.

Ez nem egy olyan úgy, ami popcorn szórakozás lenne. Mert azt nem feltételezi senki, hogy egy olyan gyilkos közelébe kerülünk, mint a Rongybaba-gyilkos vagy Barker Négy Majom Gyilkosa. Itt viszont olyan ember/emberek a gyilkos, aki lehetne a szomszédunk. Olyan okból, ami simán lehet a mi környezetünkben is. Máshogy szórakoztató és máshogy dermesztő így a történet. Túlságosan könnyű belegondolni abba, hogy ez simán megtörténhetne, és ilyen könnyen elveszne egy élet.

A nyomozás szokás szerint szépen van levezetve, és most kifejezetten élveztem, hogy az egész csapat aktív, és nem egyszemélyes a történet. Fawley és nyomoz, de mellette irányítja és koordinálja a többieket. Hunter most talán annyira ügyesen nem terel és talál ki más irányokat, mint a Nincs kiút történetében, de a nyomozás így is működik.

A szereplők élete itt már boldogabb, és ettől könnyedebb a regény hangulata is. Ugyan mindenkinek vannak még konfliktusai és gondjai, de azért azok már nem olyan érfelvágós történetek, mint korábban. Fawley és Alex aggódnak már most a baba miatt, igyekeznek vigyázni rá, de ez egy pozitív félelem, nem olyan nyomasztó, mint amikor Fawley attól tartott, hogy szétesik a házassága és a fia emléke csak savként marta. Elkezdtek gyógyulni.

Ezért ijesztő a regény zárlata. Már előre borzolja az idegeim, hogy be van ígérve egy olyan nemezis, aki egyszer már komolyan bántotta Alexet, és aki újra ártani akar nekik. Várom is a következő kötetet.

De a többi nyomozót is ki lehetne emelni, Hunter őket is építgeti. Nem annyira, mint a főszereplőjét, de világos zsánerük van és egyre karakteresebbek.

Még üzenetet is ki lehet belőle szedni. A világ megőrjíti a gyerekeket is.

Nem ez a kedvenc részem a négyből, de a jobbak között van és nagyon korrekt is.

 

Hunter: Féktelen harag – Mint krimi: 75% korrekten vezet el a könnyedebb megoldáshoz, a nyomozás is csapatmunka.

Szubjektíven: 70% könnyebb attól olvasni, hogy nem olyan nyomasztó, de kevesebb is tőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr316290328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása