Családos, szerelmes, küzdelmes.

A Winter család szerencsés volt, és boldog. Három lány és egy fiú született, a szüleik mindegyiküket szerették és büszke voltak rájuk. Okosak, szépek, szép jövőre érdemesek. A gabonakereskedelemből jól is éltek, módosnak számítottak, akik műkincsek között, előkelően éltek. Ám német zsidók voltak Hitler felemelkedésének idején. Az első áldozat a fiúk volt, aki egy üzleti megbeszélésről hazafelé sodródott náci katonák közé, akik nem kegyelmeztek a fiatalembernek, akinek a származása volt az egyetlen bűne. A család mégsem menekült el, és ennek súlyos ára lett. A két kisebb lány menekült csak meg, akik álnéven, Olaszországban kezdtek új életet. Szerelemből házasodtak, gyermekük született, de a tragédiák nem kerültek el őket. Tiltott szerelmek, súlyos betegség, bosszú nehezítette az életük. Majd egy napon a múlt még közelebb jött: a család kedvenc képének visszaszerzése lehet a kapocs, ami újra összehozza a szétszakított családot.

Újfent abba a hibába estem, hogy fejben már lejátszottam előre, mit fogok olvasni. Mivel a könyv nem olyan volt, bennem most csalódás van, noha a saját zsánerében belül nem rossz a regény, csak nekem sikerült elrontanom magamnak.

Amit én vártam, az egy háborús regény, amiben azt vártam, azt kapom meg részletesebben, hogy a nácik hogyan végeztek a Winter családdal, és Zarah hogyan lett túlélő. A kezdet még stimmelt is, folyamatosan nőttek a terhek és a családfő már pontosan érezte, hogy nem számítanak a német gyökerei, a hazaszeretete, benne már csak egy mocskos zsidót látnak, akit el lehet tiporni és mindenétől megfoszthatják. Csodáltam is, hogy nem próbálnak menekülni, vagy tenni valamit. Az értékeik elrejtik, és ennyi. Én inkább azt vártam volna, hogy magukat igyekeznek megmenteni. A túlélők is csak egy véletlennek köszönhetik, hogy nem kerültek Dachauba, ami a többieknek a végállomás lett.

A kötet végig érzelmi oldalról közelít, és nem a cselekmény vagy a történelem a lényeg. Onnantól, hogy Edel és Zarah Olaszországban épít új életet, a történelem el is veszti a jelentőségét és bármikor játszódhatna a történet. Személyes küzdelmek és örömök jönnek – ahogy szerelmet találnak, ahogy szenvednek. Elsősorban emberi alakok lesznek, nők – és nem történelmi személyek.

Több generációt átfog a történet, és nekem az is fura volt, hogy nem éreztem Zarah karakterét hősnőnek. Mi több, nem egyszer mások sokkal szimpatikusabbak voltak nekem. Az viszont tetszett, hogy senki sem álomszerű alak, hanem olyan emberek, akik hibáznak és kénytelenek együtt élni a hibáikkal. Jozefa, Zarah lánya szerelemből vét egy nagyot. Zarah büszkeségből tesz olyat, amit aztán közel 3 évtizedig bánhat.

Nem pont olyan, mintha egy szappanoperát követne az ember, de majdnem. Próbáltam elképzelni, milyen lenne tévésorozatként. Azt hiszem, történelmi romantikusként sorolnám be amellett, hogy családregény.

A végére más irányba megyünk el a kép visszaszerzésével, az még akár izgalmas is lehet.

Nagy értéke, hogy szépen van megírva. Nagyon sok tartalmas gondolat rejtőzik a szövegben, amit érdemes megszívlelni. Náray úgy ír, hogy láttatja velünk a karaktereket, helyszíneket, ételeket és ruhákat. Hangulata van, amibe jó volt elmerülni.

Annak ellenére, hogy nem pont ezt vártam, lekötött és érdekel a folytatása is. Vagyis, majd folytatom a Zarah örökségével.

Náray: Zarah - Mint családregény: 75% sokszínű, szórakoztató regény, amiben a tragédiáknak is helye van.

Szubjektíven: 50% mást vártam. Több történelmet, kevesebb szappant. De a szöveg ok.